Magyar - arab kapcsolatokat erősítjük

Az arab világgal való szorosabb kapcsolattartás jegyében folytatott hivatalos tárgyalásokat partnereivel Kövér László házelnök a Marokkói Királyságban.

A kedd óta tartó tárgyalások során találkozott többek közt Karim Gellabbal, a képviselőház (Madzslisz an-Nuab) elnökével és Mohamed Sejk Biadillah szenátusi (Madzslisz al-Musztasarin) elnökkel. Megbeszélést folytatott Abdeliláh Benkirán kormányfővel, Szaad ad-Din al-Oszmani külügy- illetve Nizar Baraka gazdasági- és pénzügyminiszterrel is. A tárgyalások célja a parlamenti kapcsolatok ápolása mellett a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítése volt.

 

Az észak-afrikai ország hídfőállásként tekint országunkra Kelet-Európában. A kétoldalú megbeszéléseken marokkói részről felmerült annak az igénye, hogy a magyar demokratikus átalakulás tapasztalatait hasznosíthassák. Kövér László hivatalos programja során csütörtökön meglátogatta a több mint ezer éves egyetemet és könyvtárat Fez városában, ahol egykor Gerbert d’Aurillac folytatta tanulmányait, aki később II. Szilveszter pápaként küldött koronát Szent István részére.

 

A rabati Királyi Könyvtárban Kövér Lászlót a fogadó fél megajándékozta Ibn Hajján középkori spanyolországi arab történetíró Al-Muktabisz nevű kéziratának digitális példányával. A XI. századból származó könyv az egyik legrégebbi magyar nyelvemlék, amely a kalandozó magyarok 942-ben tett katalóniai portyájáról számolt be, a hét magyar vezér nevét is közölve. A Marokkói Királyság egy kiszámítható külpolitikát követő országnak számít a kontinensen, mely szoros kapcsolatokat ápol az Európai Unióval. Az arab tavasz hatására belső reformokat fogadott el az ország: új alkotmány lépett életbe 2011. nyarán. Marokkó a harmadik legnagyobb afrikai kereskedelmi partnere Magyarországnak. (MTI)

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák – így segíthetjük vissza őket a munka világába, már csak egy hét van jelentkezni!

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai átlagnak[1]. Az ilyen hosszú kiesés a munkából nemcsak a szakmai tudás, hanem az önbizalom megkopásával is járhat, miközben a hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb tartalékát éppen ezek az anyák jelenthetik. A Morgan Stanley Return to Work – Lendülj újra munkába! programja ezért képzéssel, mentorálással és rugalmas munkalehetőséggel segíti a legalább egy év karrierszünet után visszatérni szándékozókat – és nemcsak az anyákat, hanem mindenkit, aki hosszabb időre kikerült a munka világából.
2025. 11. 13. 04:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú az agrárium ellenállóképességének növelése

Kulcsfontosságú lesz a jövőben a magyar agrárium ellenállóképességének növelése annak érdekében, hogy az ágazat a hatékonyságát és a versenyképességét tovább javítva meg tudjon birkózni az olyan kihívásokkal, mint amelyek idén érték a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart: a szántóföldi növénytermesztésben az aszály, az állati termékpályákon a száj- és körömfájás, a madárinfluenza és az egyéb betegségek, a kertészeti ágazatokban pedig a fagyok és a szőlő aranyszínű sárgasága, mindezek mellett pedig az árak iránykeresése és a kiszámíthatatlanabb kereskedelempolitika – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzése alapján. Az ágazat ugyanakkor rendkívül alkalmazkodóképes, a jelenlegi vegyes helyzetértékelésből pedig már rövidebb távon pozitív elmozdulást hozhat a beruházási pályázatok kezdődő megvalósítása és az ehhez társuló banki finanszírozás.
2025. 11. 13. 03:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program helyzetbe hozta az alacsonyabb keresetű lakásvásárlókat

Az Otthon Start Program októberre átalakította a lakáspiaci erőviszonyokat: az alacsonyabb jövedelmű és fiatalabb vevők számára is elérhetőbbé vált a vásárlás, miközben a piac egészére a stabilitás jellemző. A hitelezési és tranzakciós trendek azt mutatják, hogy a támogatási rendszer nemcsak élénkítette, hanem ki is egyensúlyozta a piacot.
2025. 11. 13. 03:00
Megosztás:

Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

A harmadik negyedév végére rekordszintre, 11 600 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági látra szóló és folyószámlabetétek összege, miközben a háztartások már csak alig a pénzük 15 százalékát tartják lekötött formában – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlákon lekötés nélkül parkoló összegek miatt évente több százmilliárd forintnyi kamattól esnek el a magyar háztartások.
2025. 11. 13. 02:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: mindig kiállok a BBC függetlensége mellett

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
2025. 11. 13. 01:30
Megosztás:

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás:

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében. Kiemelt egy visszatérő mintázatot, és hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli konszolidáció csupán a nyugalom lehet a következő parabolikus árfolyam-emelkedés előtt, amely új történelmi csúcsokat hozhat.
2025. 11. 12. 22:00
Megosztás:

A UNI árfolyama 31%-kal emelkedett, miután a Uniswap alapítója díjak bevezetését, tokenégetést és egységes irányítást javasolt

A Uniswap alapítója, Hayden Adams <a href="https://x.com/haydenzadams/status/1987990314997739625?s=20" target="_blank">bemutatta</a> első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
2025. 11. 12. 21:30
Megosztás:

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás: