Magyar egészségügyi startupok mutatkoztak be Németországban

Egészségügyi innovációval foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - startup cégek - mutatkoztak be kedden Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.

Magyar egészségügyi startupok mutatkoztak be Németországban

Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program másodszor szervezett bemutatót az egészségügyi ágazat legnagyobb szabású berlini találkozója alkalmából. A prezentációkat ezúttal egy pódiumbeszélgetés előzte meg, amely az információkat hosszú időtávról és nagy tömegben tartalmazó adatbázisok - big data - egészségügyi hasznosításáról szólt.
   
Az egyik résztvevő, Szócska Miklós korábbi egészségügyi államtitkár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója magyar fejlesztéseket, köztük az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) bemutatva hangsúlyozta, hogy az úgynevezett adatvezérelt egészségügyi megoldásokkal sok életet lehet megmenteni és sok közpénzt lehet megtakarítani.
   
Az adatkezelés európai uniós szabályaival kapcsolatban kiemelte, nagy szükség van arra, hogy kibontakozzék az új "európai felvilágosodás", különben az európaiak nem a folyamatokat alakító, befolyásos tényezőként jelennek meg a globális térben, hanem a közösségen kívüli óriásvállalatok "adatrabszolgái" lesznek.
   
Hozzátette: az egészségügyi adatok megosztása a közösséggel éppen olyan fontos, mint a véradás vagy a szervadományozás, mert ugyanúgy életet menthet.
   
Sylvia Thun, a berlini Charité egyetemi klinika - Európa legnagyobb kórháza - egészségtudományi kutatóintézetének digitális egészségügyi megoldásokkal (e-Health) foglalkozó igazgatója az uniós előírásoknál is szigorúbb német adatkezelési szabályokról szólva, hogy a Charitén a munkatársak több száz különböző informatikai rendszerrel dolgoznak, amelyek összehangolását - az úgynevezett interoperabilitás megteremtését - nagyban hátráltatja az adatok hozzáférhetőségét erősen korlátozó jogszabályi környezet.
   
Tim Conrad, a berlini Freie Universität kutatóegyetem egészségügy-informatikai szakértője kifejtette, hogy számos módszerrel lehetne javítani a helyzeten, létezik például több titkosítási megoldás a személyes vonatkozású adatok anonimizálására, és az a szabály is hasznos lenne, hogy a közpénzzel támogatott kutatások révén létrejövő adatbázisokhoz szabad hozzáférést kell biztosítani.
   
A Startup Campus Berlin program az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. kezdeményezésére jött létre, a kelet-közép-európai régióból és Magyarországról több tucat cégnek teremti meg a külpiacra jutás lehetőségét a német fővárosban. A berlini magyar nagykövetséggel együttműködésben rendezett fórumon részt vett a többi között a Drukka Digitals nevű, startupok felépítésére és digitális termékek fejlesztésére szakosodott ügynökség, amely demenciában szenvedő betegek és hozzátartozóik támogatását szolgáló új projektjét mutatta be.
   
A budapesti ügynökség egy úgynevezett okos otthon megoldást fejlesztett, amelynek lényege, hogy egy okostelefonon vagy más okos eszközön futó alkalmazás a lakásban elhelyezett apró érzékelők révén emlékeztetőket küld az emlékezőképesség idővel egyre nagyobb károsodásával sújtott betegnek a feltétlenül elvégzendő feladatokról, például a bejárati ajtó bezárásáról, és ha nem reagál, először fény- és hangjelzésekkel, majd a gondozó, hozzátartozó értesítésével segíti a veszély elhárítását.
    

A fórum visszatérő vendége volt az egyik híres magyar kutyafajtáról, a puliról elnevezett Fitpuli alkalmazás, amelynek fejlesztői az utóbbi egy évben több magyarországi nagyvállalatot megnyertek előfizetéses modellben működő szolgáltatásuknak, és most Nyugat-Európában kívánnak terjeszkedni.
      
Okostelefonra fejlesztett alkalmazásuk vállalati egészségmegtartási, egészségfejlesztési programokhoz biztosít platformot. Automatikusan gyűjt az életmódra vonatkozó információkat, amelyek alapján a munkavállalónak személyre szabott elemzést és motivációs, fejlesztő megoldásokat kínál, a munkaadónak pedig összesített és anonimizált adatokat a munkavállalók állapotáról.
      
Mindez munkavállalónként havonta csupán egy csésze kávé árába kerül, és nemcsak a dolgozók javát szolgálja, hanem csökkenti a megbetegedésekből fakadó költségeket is, amelyek a munkaadót terhelik - emelték ki a rendezvényen, amelyen több további magyar startup cég is bemutatkozott a nemzetközi közönség előtt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás: