Májusban is 4%-kal nőttek a keresetek

Májusban 4,0 százalékkal nőttek a keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva az egy évvel korábbiakhoz képest. A béremelkedés a versenyszférában és a költségvetési szektorban gyakorlatilag kiegyenlített 4,1, illetve 3,9 százalékos volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az adatok azt mutatják, hogy a bérkiáramlás májusban némileg lelassult az első négy hónapban mért 6 százalék feletti üteméhez képest. Mivel az elmúlt egy évben az adóterhelés nem változott, a bruttó és a családi kedvezmények nélkül számított nettó keresetek egyformán alakultak. Májusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel azelőtt, így a családi adókedvezmények nélkül számított reálkeresetek árnyalatnyival jobban emelkedtek nettó béreknél.

 

A rendszeres - prémium, jutalom és havi különjuttatások nélkül számolt - keresetek 3,1 százalékkal haladták meg a tavaly májusit a versenyszférában. A nemzetgazdaság egészét tekintve, azaz a közfoglalkoztatottakat is figyelembe véve, 4,9 százalékkal magasabbak voltak a jövedelmek, mint tavaly májusban, miután a teljes munkaidőben közfoglalkoztatottak keresete 5,9 százalékkal emelkedett, és súlyukat is növelte, hogy a létszámuk 26,6 százalékkal, 129 ezerre emelkedett. Január-májusban a nemzetgazdaságban - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest.

 

Az év első öt hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 234 500 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 250 900, míg a közszférában 204 300 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 246 700, a vállalkozásoknál 252 400, a költségvetésben dolgozóké 234 700, a nonprofit szervezeteknél pedig 226 600 forint volt. A közfoglalkoztatottak átlagosan 77 600 forintot kerestek.

 

A legmagasabb, 497 100 forintos bruttó átlagkeresetet a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők értek el, ezt az információ és kommunikáció követte 461 900 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 416 600 forinttal. A legkevesebbet, 140 500 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátásban dolgozók keresték, ezt követte 152 600 forinttal a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, illetve 168 600 forinttal a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat.

 

Január-májusban a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 218 ezren az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kaptak. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan 10 000, a nonprofit szervezeteknél 9600 forintot kaptak ezen a címen. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 153 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint 2013. január-májusban. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak nettó 103 800, a szellemi foglalkozásúak nettó 209 000 forintot kerestek.

 

A családi kedvezmények 2014. évi változása további 0,8 százalékpontos emelkedést eredményezett a nettó keresetek előző évi átlagához viszonyítva. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 160 400 forintra becsülhető - közölte a KSH. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 6,0, a versenyszférában 5,0, a költségvetés területén 8,7, a nonprofit szervezeteknél 8,1 százalékkal nőttek a keresetek 2013. január-májushoz hasonlítva. Az év első öt hónapjában a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek kevésbé - 0,5 százalékponttal - emelkedtek, mint a keresetek. A 246 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 2,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,8 százalék.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: