Újra állami tulajdonba kerül a Malév?

A magyar kormány olyan megoldást keres a Malév problémáinak megoldására, amely megfelel a magyar és az uniós jogszabályoknak, ebben a szellemben tárgyal a nemzeti légitársaság jelenlegi tulajdonosaival - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)

A Pénzügyminisztérium fontosnak tartja a Malév működési feltételeinek biztosítását - mondta Pichler Ferenc, a PM szóvivője az MTI kérdésére pénteken. Pichler Ferenc az MTI-nek adott válaszában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi válságban a nemzeti légitársaságok is nehéz helyzetben vannak. Hozzáfűzte: folynak a magyar és az orosz kormány képviselői között a tárgyalások, de többet "nem mondhatok". A szóvivő annyit tett hozzá: "...minden tekintetben a hatályos törvényeknek és az európai uniós szabályoknak megfelelően járunk el".

 

A szóvivő nem erősítette meg a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent hírt, amely szerint a magyar és az orosz állam mintegy 150 millió euróval, mintegy 40 milliárd forinttal segítené ki a magyar nemzeti légitársaságot, aminek fejében a magyar állam tulajdont szerezne a Malévban. Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az MTI-t korábban arról tájékoztatta, hogy a pénzügyminiszter határozatára felfüggesztették az orosz Vnyesekonombanknál a Malév privatizációjának kapcsán vállalt és még meglévő 32 millió euró garancia behajtását, amit a Malév tőkehelyzetének rendezéséről folyó magyar-orosz kormányközi tárgyalások indokoltak.

 

Az MNV 2009 májusában hívta le a még fennálló, összesen 32 millió euró bankgaranciát azt követően, hogy az orosz bank a Malév tartozásai fejében 2009 februárjában lekért négymillió eurót nem fizette meg. A Vnyesekonombank a Malév 2007 elején történt eladásakor nyújtott bankgaranciát az akkori vevőnek, Borisz Abramovics orosz üzletember kisebbségi tulajdonában lévő AirBridge Zrt.-nek a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésére. A garantőr bank azóta a Malév közvetett kisebbségi tulajdonosa lett, miután a Malév közel 100 százalékát birtokló AirBridge Zrt.-ben az orosz bank megvette az orosz üzletember 49 százaléknyi részvényét.

 

A tulajdonosváltással - az akkori közlés szerint - a Malév stratégiai partnerévé vált az Aeroflot orosz légitársaság. A Malév 2008-ban konszolidáltan 15,1 milliárd forint veszteséget könyvelt el, és a társaság első félévi adatokat még nem közölt. Az első félévről egyelőre annyit közöltek, hogy a Malév 8 százalékkal növelte forgalmát a második negyedévben az előző év hasonló időszakához viszonyítva, annak ellenére, hogy az iparágban jelentősen visszaesett az utasforgalom.

 

Az első negyedévben viszont 10 százalékkal esett vissza az utasszám, részben a Budapest Airport dolgozóinak sztrájkja miatt. A második negyedévben a Malév átszálló utasainak száma 15 százalékkal emelkedett, és az utasforgalom alapján 3,2 százalékponttal 43,4 százalékra nőtt a magyar piaci részesedése. Ebben az időszakban a kapacitásokat mintegy 9 százalékkal bővítette a Malév. Javult a férőhely kihasználás, aminek átlaga a negyedév során elérte a 70 százalékot - mondta Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese július végén.

 

Bár az egész légiparban mérséklődtek a jegyárak, átlagosan 20 százalékkal 120 euróra, és ez alól a Malév sem kivétel, de a magyar légitársaság ellensúlyozni tudta ezt az utasforgalom növelésével - mondta. A május végén jóváhagyott idei üzleti terv 6,3 milliárd forint üzemelési veszteséggel számol, szemben a 2008. évi 7,9 milliárd forinttal. A Malév a tavalyinál valamivel több, 3,1 milliós utasforgalommal, az előző évinél 2 százalékkal kevesebb, 51.779 járattal és a múlt évinél két százalékponttal magasabb, 65,6 százalékos férőhely kihasználással tervezte a 2009. évi üzleti évet.

 

A kapacitásokat az idén az előző évhez képest öt százalékkal növelik - mondta Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója korábban. Az október végétől kezdődő téli menetrendben a Malév öt útvonalon szünetelteti a járatait, és több útvonalon ritkítja, míg másokban sűríti a járatok számát. A vezérigazgató akkor elmondta, hogy a kereskedelmi stratégiában tervezi a legnagyobb változtatásokat. Az üresen maradó, átlagosan 35 százaléknyi férőhelyre "fapados árakat" kínálnak és átalakítják az értékesítési struktúrát, duplájára emelik a marketing költségeket.

 

A gazdasági válság miatt a Malév, a légiiparban elterjedt módon, 18 Boeing 737-es repülőgépéből hármat a földön tart a téli menetrendtől, mert olcsóbb, mintha üzemeltetnék. Az öt Fokker 70-es repülőgépet szintén kivonják a forgalomból, végső megoldásként visszaadják a lízingcégnek, és kifizetik az ezzel járó többletköltséget. A flottához jelenleg három, regionális célokra alkalmas Q400-as turbópropelleres repülőgép tartozik, és hamarosan megérkezik a negyedik is. A vezérigazgató az MTI kérdésére azt is elárulta, hogy a lízingelt Boeing 737-es repülőgépek bérletét a korábbiaknál kedvezőbb kondíciókkal megújítják.


Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás: