Már nincs elég ágy és orvos az amerikai kórházakban

Egyre több a beteg az amerikai kórházakban, több tagállamban nem elég az ágy és az orvos - jelentette szerdán este az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

Már nincs elég ágy és orvos az amerikai kórházakban

A rádió riportösszeállítása szerint a járvány elsősorban a középnyugati tagállamokban lángolt fel ismét, de Idahótól Ohióig mindenütt emelkedett a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma. Tíz olyan tagállamban van, amelyben szerdán megugrott a koronavírus okozta Covid-19 miatt kórházi kezelésre szoruló betegek száma: Arkansas, Dél-Dakota, Iowa, Kentucky, Montana, Nebraska, Nyugat-Virginia, Ohio, Oklahoma és Wisconsin.
   
A wisconsini Milwaukee-ban szerdán egy közparkban megnyílt az első tábori kórház, ahol már fogadták is az első betegeket. "Hálásak vagyunk a kórházainknak, de elszomorít bennünket, hogy hol tart ma Wisconsin" - nyilatkozta Tony Evers kormányzó. A politikus egyúttal arra kérte honfitársait, hogy maradjanak otthon. Közleménye szerint a tábori kórházban oxigénnel és Remdesivirrel kezelik majd a betegeket.
   
Kentuckyban Andrew Beshear kormányzó "gyászosnak" nevezte a helyzetet, és elrendelte a kórházi kapacitások jelentős kibővítését. "Ha szükséges, akkor szállodákat és közparkokat is igénybe kell vennünk" - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján, utalva ő is a tábori kórházak felállításának lehetőségére. Beshear közölte: kedden 1312 új Covid-19-es beteget regisztráltak, 776 beteget kórházban ápolnak, és 96 ápoltat kellett lélegeztető gépre kapcsolni. Ohióban szerdán 1154 Covid-19-es beteget ápoltak kórházban, 158 beteget pedig lélegeztető gépre kapcsoltak.
   
Észak-Dakotában Doug Burgum kormányzó bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda 50 tagját - akik eddig kontaktkutatással foglalkoztak - átirányítják, és ezentúl nekik kell értesíteniük az embereket a pozitív vírustesztről. Észak-Dakotában - a baltimore-i Johns Hopkins kórház és egyetem adatai szerint - szerdán 1224 új fertőzöttet regisztráltak.
    

Idahóban szerdán minden korábbinál több, 1030 vírusfertőzöttet diagnosztizáltak, ebben a tagállamban jelenleg több mint 45 ezer a koronavírusos betegek száma. Brad Little, idahói kormányzó ennek ellenére sem tette kötelezővé a szájmaszk viselését, és nem szigorított az eddig érvényben lévő elővigyázatossági intézkedéseken sem.
   
Oklahomában szerdán 821 új fertőzést állapítottak meg, a kormányzó, Kevin Stitt elrendelte, hogy kórházba került betegeket "osszák el" az állam több egészségügyi intézménye között. A járvány terjedése miatt Bostonban Marty Walsh polgármester elrendelte, hogy valamennyi állami iskola távoktatásban folytassa a tanévet.
   
Robert Redfield, a járvány-, és betegségmegelőzési központok (CDC) igazgatója szerdai sajtókonferenciáján kijelentette: optimista azt illetően, hogy még az év vége előtt rendelkezésre áll a Covid-19 elleni oltóanyag. A konferencián jelenlévő Alex Azar, az emberi erőforrások és az egészségügy minisztere hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy az év végéig kétféle vakcina is kész lesz. "Január végéig elegendő vakcinánk lesz ahhoz, hogy az idős embereket, az egészségügyi dolgozókat és a mentőket beolthassuk" - mondta Azar. Márciusra prognosztizálta, hogy elégséges vakcina áll majd rendelkezésre valamennyi amerikai beoltásához.

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: