Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

„Nem tudok még egy egyetemről, ahol ennyiféle versenycsapat van, mint a BME-n, és ezek a kollektívák mind sikeresek. Ha egy csapattag szülei azt látják, hogy éjfélre sem ér haza a gyerek, üzenem: jó helyen van, éppen valamilyen versenygépen dolgozik” – így kezdte beszédét Charaf Hassan, a Műegyetem rektora a BME Suborbitals új rakétája, az Eclipse bemutatóján.

A Suborbitals évente új rakétát fejleszt, amellyel az európai egyetemi csapatok számára kiírt European Rocketry Challenge-en indul. A „Magyarország első folyékony hajtóanyagú rakétamotorja” által hajtott Eclipse-t a BME központi épületének aulájában leplezték le, többek között Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajósok, valamint Ferencz Orsolya, az előző kormány űrkutatásért felelős miniszteri biztosa jelenlétében.

„Akik ennyi időt eltöltenek ilyen bonyolult műszaki feladatokkal, nem fogják megbánni” – folytatta a szülők megnyugtatását Charaf Hassan, majd megköszönte a csapattagoknak, hogy öregbítik a BME hírnevét és példát mutatnak a fiatalabbaknak. „Mindig arra ösztönözzük az újonnan felvetteket, hogy csatlakozzanak a csapatokhoz: amit ők csinálnak, azt nem megtűrt tevékenység, fontos a BME-nek. Ezért szívesen adunk hozzá háttértámogatást, pénzbelit és szakmait egyaránt” – jelentette ki a rektor.

Külön köszönetet mondott a nélkülözhetetlen financiális és természetbeni segítséget nyújt külső szponzoroknak, nemcsak az anyagiakért, hanem azért is, mert „jó visszajelzés az egyetemnek, amikor az ipar lát fantáziát abban, ami itt történik”.

Kapu Tibor, a második magyar kutatóűrhajós, beszédében felidézte, hogy éppen a BME-s mesterdiplomája megszerzésének évében, 2016-ban valósult meg az űrkutatásban nagy áttörésnek számító újrafelhasználható rakéta rendszerbe állása. „Én akkor szerettem bele ebbe a tudományágba. Három évre rá a helyszínen néztem végig egy SpaceX-felbocsátást, aztán 2020-ban már embert vitt a Falcon, és újabb öt év múlva én is ott voltam rajta.” Végül emlékeztette a megjelenteket, hogy a Suborbitals fiatal mérnökei milyen óriási energiát fektetnek abba, hogy az európai versenyen sikeresen képviselhessék a BME-t.

Ezt Pfaff Norbert, a csapat elnöke is meg tudta erősíteni: úgy becsülte, a több mint 90 fős stábnak nagyjából 55 ezer munkaórája van az új rakéta elkészülésében, valamint abban, hogy az idén ismét bekerültek (64 jelentkező közül) a portugáliai EuRocra kijutó 25 csapat közé. Tavaly 30 induló közül 5.-ek lettek, és nyertek a Technical Report & Team Award kategóriában. A tesztrepülések eredményei alapján az idei, október végi eseményre is bizakodva készülnek.

Ábrók László alelnök ismertette a fejlesztés technikai részleteit: új hajtóanyag-keverék, könnyebb szerkezet (43 helyett 33 kilogrammos felszállótömeg), alumínium helyett kompozit alkatrészek, légfékrendszer, kétfokozatú ernyőnyitás. A tervezett küldetés néhány paraméterét is megosztotta: a rakéta 164 kilométer/órás sebességgel hagyja el az indítóállványt, 970 kilométer/óra a maximális sebessége, 900-tól 3000 méteres magasságig irányított légfékkel szabályozott szabadrepülés következik, majd fékezett ereszkedés és 450 méternél teljes ernyőnyitás. A cél a kijelölt csúcsmagasság minél pontosabb elérése.

Ezután a másik alelnök, Unyi Péter egyenként a színpadra szólította az egyes területek – így az avionika, az aerodinamika, a hajtás, a hasznos teher, a földi támogatás és az operáció – fejlesztéséért felelős munkacsoportokat, és megjegyezte: bíznak benne, hogy a csapattagok a diplomájuk vagy PhD-juk megszerzése után hozzátesznek majd a magyar űrkutatáshoz.

„A tavalyi eredményeink megismétlése most is reális cél, de sok területen kell egyszerre kiválóan teljesíteni, és minden apró részlet sokat számít” – mondta az esélyekről Unyi Péter a bme.hu-nak. A célmagasság elérésekor például pár métert lehet csak tévedni, ha valaki jól akar szerepelni. „Nehéz előre megmondani, mennyivel lehet nyerni, legutóbb a 3020 méteres eredménnyel például nem tudtunk. A csapatdíjat viszont maximális pontszámmal hoztuk el, azóta sem tudjuk, ezt hogyan csináltuk, de nagyon jó érzés volt” – tette hozzá.

A BME Suborbitals jelenleg is aktívan toboroz tagokat a BME hallgatói közül. Ha valaki csak követni akarja, hogy mi történik velük, annak a Faceboook-oldalukat ajánljuk. Az EuRocon történtekről a bme.hu is beszámol majd.

Forrás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: