Matolcsy- az előző kormány meghamisította a költségvetést

Matolcsy György a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent írásában újólag megerősítette azt az álláspontját, hogy az előző kormány által benyújtott 2010-es költségvetés hamis számokon alapult és úgy véli: Bajnai Gordon és Oszkó Péter ezzel ellentétes állítását megfogalmazó közleményükben saját magukat cáfolták meg.

A volt kormányfő és a volt pénzügyminiszter vasárnapi közleményében hazugságnak nevezte, hogy hamis tényeken alapult a tavalyi költségvetés. Azt írták: ha az Orbán-kormány folytatja elődje szigorú és takarékos gazdálkodását, és nem fél bevezetni a most februárra ígért kiadáscsökkentő intézkedéseket, akkor különadók és a magán-nyugdíjpénztári befizetések "einstandolása" nélkül is teljesíthető lett volna a hiánycél.

 

A nemzetgazdasági miniszter ezzel szemben a napilapban azt írta: a tények azt mutatják, hogy az eredeti költségvetési törvényben 600-700 milliárd forintos óriási lyuk tátongott, tehát a 3,8 százalékos hiánnyal szemben 7 százalék körüli lett volna a hiány a kormány intézkedései nélkül. Matolcsy a Bajnai-Oszkó "hamispáros" érvelésével szemben hangsúlyozza: a kormány február végi intézkedéseinek célja a 2013-14-es 3 százalék alatti államháztartási hiány beállítása, tehát a középtávon fenntartható pénzügyi egyensúly elérése.

 

"Igazi beismerésnek" tartja a miniszter azt, hogy Bajnai és Oszkó szerint a 3,8 százalékos hiányhoz már 2010-ben kellettek volna azok, a mintegy 600 milliárd forintos kiadáscsökkentő intézkedések, amelyeket a kormány 2013-14-re tervez. "Ha ezekre szükség lett volna, akkor ezek nem voltak benne a Bajnai-Oszkó páros költségvetésében" - jegyzi meg Matolcsy György. Hozzáteszi: "Bajnai és Oszkó tehát világosan beismerik, hogy legalább 600 milliárd forint hiányzott az általuk 2009-ben a Parlament elé terjesztett 2010. évi költségvetésből".

 

Matolcsy György szerint a volt politikusok saját magukat leplezték le azzal, hogy elmondták, "hogyan hamisították meg a 2010. évi költségvetést". "Úgy sikerült összehozniuk papíron a 2010-es 3,8 százalékos hiányt, hogy lényegében minden jelentős költségvetési bevételi tételt felülterveztek és minden nagyobb kiadási tételt alulterveztek, vagy egyszerűen kihagytak a költségvetésből" - írja a nemzetgazdasági miniszter. Hozzáteszi: a bevételi oldalon 230 milliárd forintos, a kiadási oldalon 215 milliárd forintos hamisítás történt.

 

A kézzelfogható tételek mellett szépen felültervezték a társasági adóbevételt és néhány más adónem bevételét: "a papír elbírta". A miniszter szerint Bajnai és Oszkó hamis költségvetési számokkal dolgoztak, és az új kormánynak egy azonnali pénzügyi csődhelyzetet kellett elhárítania. Ez sikeres volt, sőt a rendkívüli és szokatlan intézkedések révén a következő 2 év költségvetése is rendben van - fogalmaz.

 

A 2013-14-es középtávú pénzügyi konszolidációhoz azonban szükség van egy új programra, erről tárgyal első olvasatban február 16-án a kormány és ezt véglegesíti majd a hónap végén. E program egy hosszú és gyökeres megújulás, egy strukturális reformfolyamat révén beállítja majd Magyarország középtávú 3 százalék alatti fenntartható költségvetési hiány szintjét - áll Matolcsy György írásában. (MTI)


Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás: