Matolcsy György magához rendelte az APEH elnökét

Lezárult a nemzetgazdasági miniszter által az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH) a Malév egy korábbi köztartozása miatt indított vizsgálat, Matolcsy György a vizsgálat eredményei miatt hétfő kora reggelre magához rendelte az APEH elnökét, Szikora Jánost - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel pénteken.

A nemzetgazdasági miniszter hétfő reggel 8.00 órára rendelte magához az APEH elnökét. Matolcsy György azért hívja be Szikora Jánost, hogy ismertesse vele a még június 18-án elrendelt vizsgálat megállapításait. A nemzetgazdasági miniszter azért indított vizsgálatot, hogy kiderüljön: az APEH elnöke jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását. A nemzetgazdasági miniszter a további lépésekről az APEH elnökének meghallgatása után dönt - áll a közleményben.

 

A Magyar Nemzet június 17-i számában azt írta, hogy két évvel ezelőtt jogsértő módon akadályozta meg az adóhivatal elnöke a Malév köztartozásának behajtását. Az APEH ezt még aznap határozottan cáfolta. A lap azt írta: a légitársaság 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott az államnak, ezt az összeget 2008. október 13-ig kellett volna kifizetnie. Mivel a több mint egymilliárd forint nem érkezett meg az adóhivatalhoz addig az időpontig, így a szervezet három nappal később, október 16-án megindította a végrehajtást.

 

Ennek keretében a Malév valamennyi, összesen hét banknál vezetett számlájára inkasszót bocsátottak ki. A lap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a tetemes összeg azért nem kerülhetett végül az államkasszába, mert Szikora János, az APEH elnöke megakasztotta a folyamatot. Szikora a lap szerint október 18-án elnöki levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szemben kiadott inkasszókat.

 

Az adóhatóság azonban azt közölte az MTI-vel, hogy az APEH nem engedett el adótartozást a Malévnek. Ismertették: 2008. októberében azonnali beszedési megbízást adott ki az APEH a Malév valamennyi bankszámlájára, mert a légitársaság a korábban részére biztosított fizetési halasztási kötelezettségének nem tudott eleget tenni. Ennek végrehajtását a Malév kérelmére felfüggesztették, de azt a cég néhány héttel később maradéktalanul teljesítette.

 

"Az állami adóhatóság sem akkor, sem a későbbiekben nem törölt el a Malév adótartozásából egyetlen forintot sem" - fogalmaztak. Az inkasszók kibocsátásáról értesülve a Malév vezérigazgatója még aznap beadványban kereste meg az APEH elnökét, amelyben kérte a fizetési kedvezmény további meghosszabbítását, s a még nem hatályosult inkasszók visszavonását.

 

A kérelemben a légitársaság menedzsmentje felhívta a figyelmet arra, hogy az azonnali beszedési megbízás hatályosulása komoly működési nehézségeket okozhatott volna a légitársaságnál, mivel az intézkedés a légitársaság valamennyi számlájának forgalmát - annak technikai sajátosságai miatt - blokkolta volna, így bizonyos ideig nem adott volna lehetőséget a számlafizetések teljesítésére.

 

A világgazdasági válság kirobbanása és az ennek következtében csúcsosodó általános üzleti bizalomvesztés időszakában egy ilyen rendkívüli intézkedést nehezen viselt volna el a légitársaság. Az adóhatóság mindenkori célja az adótartozás minél hatékonyabb beszedése, ugyanakkor az adófizetők védelme - hívta fel a figyelmet az APEH. A menedzsment tájékoztatása szerint a kérelem beérkeztekor már folyamatban lévő magyar-orosz kormányközi tárgyalások előrehaladott állapotban voltak, ami a légitársaság finanszírozási hátterének stabilizálásában kulcsfontosságú szerepet játszott.

 

Az állami adóhatóság elnöke intézkedésével lehetővé tette, hogy a Malév rendkívüli sürgősséggel előterjesztett kérelmét az adóhatóság érdemben meg tudja vizsgálni - állt a közleményben. A gazdasági válság, amely a nemzetközi tapasztalatok szerint a GDP-nél is nagyobb mértékben mérsékelte az adóbevételeket, az adóhatóságok számára is új kihívást jelentett. Szikora János ennek kapcsán korábban többször hangsúlyozta: a tisztességes adózók védelmében a válság közepette is küzdeni kell az adócsalások ellen.

 

Ugyanakkor az adóhivataloknak is érdekük, hogy segítsék az adózókat, hiszen - mint fogalmazott - "nyírni kell a birkát, nem levágni". Szikora János májusban, a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén rámutatott: a gazdasági válság hatása az adóbevételeken és az adóhátralékok összegén is érződik, a befizetett társasági adó csökkent, ami azt jelzi, hogy a vállalatok eredménye visszaesett. Az adóhatóság elnöke a rendezvényen hangsúlyozta: az APEH teljesíti jogszabályban foglalt kötelességét, de a gazdasági válságra tekintettel kell lennie, ezért inkább engedélyez részletfizetést, halasztást, mint hogy felszámolásba taszítsa a vállalkozásokat. Hozzátette: míg tavaly a felszámolások száma emelkedett, az APEH által kezdeményezetteké csökkent.

A BGE erős, aktív és folyamatosan bővülő alumni közösségével együtt formálja a jövő gazdasági szakembereit

A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) nagyszabású eseményen látta vendégül partnereit, egykori hallgatóit, valamint a hazai üzleti szféra kiemelkedő szereplőit egyik jövőbeli kampuszának épületében. Az esemény célja az volt, hogy megerősítse az Egyetem köré szerveződő szakmai és közösségi hálót, amely immár az ország legnagyobb gazdasági felsőoktatási intézményének egyik kiemelkedően fontos értékévé vált.
2025. 10. 01. 08:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés: Októberi ralira készül a BTC – Reális a 150 000 dollár elérése?

Ahogy elkezdődik az október, a kriptokereskedők fokozott figyelemmel követik a Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket, miközben olyan feltörekvő PayFi altcoinokat is szemmel tartanak, mint a <a href="https://remittix.io/?utm_source=Profitline&utm_medium=Article&utm_campaign=069" target="_blank">Remittix</a>.
2025. 10. 01. 07:30
Megosztás:

Az MBH Bank és az ORFK együttműködést kötött a digitális csalások elleni fellépés érdekében

Az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az online csalások száma, a csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megtéveszteni a felhasználókat, köztük a banki ügyfeleket. Az MBH Bank és az ORFK elkötelezett amellett, hogy további közös lépéseket tegyenek a lakosság digitális pénzügyi biztonságának növeléséért.
2025. 10. 01. 06:30
Megosztás:

Két díjjal is jutalmazták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár környezetvédelmi projektjé

Egy projekt, két díj: a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. elnyerte a Trade magazin versenyén a Fenntarthatóság szimbóluma elismerést, valamint a Green Cloud és a Portfolio Csoport közös Green Awards különdíját egy mesterséges partifecskeköltőfal létrehozásáért és hosszú távú gondozásáért.
2025. 10. 01. 06:00
Megosztás:

Kriptovaluta fizetés az online játékokban: Melyik platformok kínálják?

Az online játékok világa gyorsan változik, és a játékosok egyre inkább keresik a kényelmesebb és biztonságosabb fizetési megoldásokat. A kriptovaluták előretörésével sok platform ma már nemcsak elfogadja ezeket a digitális pénzeket, hanem kifejezetten épít rájuk. De vajon melyik online játékplatform kínálja valóban a legjobb lehetőségeket, ha kriptóval szeretnénk fizetni?
2025. 10. 01. 05:30
Megosztás:

Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők

A sikeres magyar agrárlobbinak köszönhetően 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére az Európai Uniótól. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van jogosult lesz erre a támogatásra, mégpedig a kárenyhítési juttatáson felül - jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
2025. 10. 01. 05:00
Megosztás:

Ne dobd ki a szemétbe a lejárt gyógyszereidet! Mutatjuk miért

A háztartásokban már nem használt vagy lejárt gyógyszerek tudatos kezeléséért indított edukációs kampányt a BENU Magyarország Zrt. A vállalat által készített kutatás szerint a fogyasztók negyede saját bevallása szerint a háztartási hulladékok közé dobja a lejárt készítményeket. A probléma igazolására idén nyáron a Pécsi Tudományegyetem a Pannon Egyetem bevonásával friss, vízminőséget vizsgáló kutatást is készített a vállalat, amely számos hatóanyag jelenlétét igazolta a természetes vizeinkben. A „Ne dobd ki, hozd vissza!” társadalmi célú kampánnyal erre az össztársadalmi ügy fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
2025. 10. 01. 04:30
Megosztás:

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban

Már az idei első félévben is látszottak a lakásépítési fellendülés jelei, de ehhez képest további jelentős lökést adhat a piacnak az Otthon Start berobbanása – derült ki az MBH Bank lakáspiaci témájú sajtóreggelijén. A hitelprogram indulása utáni első hetek tapasztalatai szerint az ügyfelek többségében használt ingatlanok vásárlásához veszik igénybe a forrást; az átlagos hitelösszeg pedig 33 millió forint körül alakul. A MBH Bank Ágazati Kitekintő című rendezvénysorozatának legújabb alkalmán a bank elemzői és üzleti területeinek vezetői adtak átfogó képet az ingatlanpiac pillanatnyi helyzetéről és az új hitelprogram első hónapjának eredményeiről.
2025. 10. 01. 04:00
Megosztás:

Téves információk jelentek meg a hulladék elszállításával kapcsolatban

Téves információk jelentek meg a sajtóban a hulladék elszállításával kapcsolatban. A cikkek tartalmával ellentétben a valóság az, hogy a hulladék elszállításának és a lomtalanításnak a rendje változatlan marad, biztosítva ezzel a magyar családok zavartalan mindennapjait - közölte az MTI-vel kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 01. 03:30
Megosztás:

Egyszeri tételek terhelték az AKKO Invest eredményét az első félévben

Elsősorban egyszeri tételek terhelték a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest adózott eredményét, miközben a társaság árbevétele a tavalyi első félév 20 milliárd forintot megközelítő, üzleti működését mutató EBITDA-eredménye pedig 1,5 milliárd forintot megközelítő szinten maradt.
2025. 10. 01. 03:00
Megosztás:

Országos sztrájk miatt törlik az összes induló járatot a brüsszeli repülőtéren

Október 14-én minden, a brüsszeli repülőtérről induló utasszállító járatot törölnek az országos sztrájk miatt - közölte kedden a légikikötő vezetése.
2025. 10. 01. 02:30
Megosztás:

Puff neki! 69 évesen mehetnek nyugdíjba ténylegesen a magyar középkorúak

A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg.
2025. 10. 01. 02:00
Megosztás:

Fogyás csíkok nélkül: Hogyan érjük el a feszes és sima bőrt?

A fogyás sokak számára nemcsak az alakjavításról szól, hanem az egészséges életmódról, a jobb közérzetről és az önbizalom növeléséről is. Azonban a gyors súlyvesztés gyakran együtt jár a bőr megereszkedésével, valamint a nem kívánt striákkal, azaz a csíkokkal, amelyek sok nő és férfi számára komoly esztétikai problémát jelentenek.
2025. 10. 01. 01:30
Megosztás:

Elmarad a Black Friday 2025-ben?

Elmaradhat idén az év végi vásárlási láz? Erre utal az alábbi felmérés, melynek részleteit cikkünkben ismertetjük. A felmérés eredményei akár a 2025-ös Black Friday -ra és a karácsonyi vásárlásokra is komoly hatással lehet.
2025. 10. 01. 01:00
Megosztás:

Ezek a mém érmék most a kripto befektetők kedvencei

A kriptovaluta piacra jellemzőek a hirtelen visszaesések, azonban a tapasztalt befektetők pontosan az ilyen időszakokban készítik el portfólióikat a következő bikafutamra. A legsikeresebb kereskedők azonban nem vásárolnak olyan kriptókat és mém érméket, amelyek már átestek a legnagyobb ralijukon. Ehelyett inkább olyan kezdeti stádiumú projektek tokeneit célozzák meg, amelyek komoly népszerűségnek örvendenek a kripto közösségen belül, és jó esélyük van több ezer százalékot emelkedni a kriptovaluta piac fellendülése alatt.
2025. 10. 01. 00:01
Megosztás:

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás világít rá arra, hogy a mindennapi szokások – például a kávéfogyasztás, energiaitalok és az e-cigarettázás – jelentős hatással vannak a szájüreg egészségére: elszíneződés, zománcerózió, érzékenység, fogszuvasodás és parodontális problémák is gyakoribbak lehetnek. A Clinident körképe ezekből a kutatásokból válogatva mutatja be, milyen tényezők játszanak szerepet a szájüregi problémák kialakulásában, és miért érdemes a megelőzésre nagy hangsúlyt fektetni.
2025. 09. 30. 23:30
Megosztás:

Egy év alatt több mint 2000 új szálloda - robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon

A Moore Hotels Quarterly adatai szerint egyetlen év alatt a nemzetközi márkás hotelek portfóliója több mint kétezer új szállodával nőtt, miközben Európa turizmusa teljesen visszaépült és tovább erősödik.
2025. 09. 30. 23:00
Megosztás:

Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is felértékelte az otthon start

A Duna House a szeptemberi adatai alapján közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a nyári hónapok átlagához képest, miközben a cégcsoport pénzügyi közvetítő márkájánál, a Credipass-nál duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, és azt is, hogy az Otthon Start Program (OSP) miatt a szakértők szerepe jócskán felértékelődött a lakáspiacon. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja.
2025. 09. 30. 22:30
Megosztás:

Ez a legnagyobb egészségügyi kockázat a munkahelyen

A mozgásszervi megbetegedések, mint a derék- és hátfájás jelentik a legnagyobb munkahelyi egészségügyi kockázatokat Európában – derül ki a 30 európai országban, köztük Magyarországon végzett uniós kutatásból. Az elhúzódó ülőmunka és az ismétlődő karmozdulatok okozzák a leggyakoribb problémát a megkérdezett 41 ezer vállalkozás visszajelzései alapján. Idehaza sokszor az utolsó pillanatban fordulnak szakemberhez panaszaikkal a betegek a Dr. Czigléczki Központ tapasztalatai szerint, pedig a legtöbb esetben akár műtét nélkül is megszüntethetők a tünetek.
2025. 09. 30. 22:00
Megosztás:

„Mentőöv” az első otthonig – konténer raktár bérlés, ha gyors tárolásra van szüksége

Az Otthon Start Program célja világos: saját lakás. Az odavezető út azonban gyakran tartogat csúszásokat – és ilyenkor dől el, mennyire lesz stresszmentes a költözés.
2025. 09. 30. 21:30
Megosztás: