Meddig tart egy szerelmi kapcsolat? Tudományosan megállapítható

Egy asszociációs módszerre építő pszichológiai teszt segíthet ezentúl a pároknak, hogy még időben kiderítsék: van-e jövője a kapcsolatuknak, vagy egy éve múlva biztos szakítással ér véget a szerelem - állítják a különleges szerelmi kvíz kidolgozásáért felelős amerikai szakemberek.

A New York állambeli Rochester Egyetem munkatársai által kidolgozott szóasszociációs módszer segítségével könnyen kideríthető, hogy a párok tagjai pontosan mit gondolnak egymásról, aszerint, hogy milyen gyorsasággal és könnyedséggel képesek pozitív, vagy negatív érzelmeket, illetve hangulatokat párosítani társukhoz. A szakemberek szerint, ha valaki könnyedén és automatikusan társítja a kellemes szavakat a párjához, akkor kapcsolatuk is sokkal erősebb és nagyobb valószínűséggel állja ki az idő próbáját - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

 

A kutatásban részt vevő 116 ember közül végül 19-en szakítottak párjukkal, vagyis a kutatócsoport által megjósolt 16 százalék bontotta fel egy éven belül a kapcsolatát. "Számomra az volt igazán izgalmas az eredményeinkkel kapcsolatban, hogy a mi becsléseink sokkal pontosabbaknak bizonyultak annál, mint amit a résztvevők mondtak, illetve gondoltak a saját kapcsolataikról" - mondta Ronald Rogge, a tanulmány vezető szerzője. "Azok az emberek, akik negatív érzelmeket társítottak párjukhoz, hétszer nagyobb valószínűséggel léptek ki a kapcsolatból a következő évben. A nehézséget azt jelenti, hogy sokan azt hiszik, tisztában vannak azzal, milyen boldog kapcsolatban élnek, azonban a valóság sokszor teljesen mást rejt. Még rosszabb, hogy sokan nem is akarják elmondani, ha már nem érzik olyan boldognak magukat a kapcsolatukban" - mondta a szakember, azokra a korábbi kutatásokra utalva, amelyek szerint azért nem lehet pontosan meghatározni, hogy valaki mennyire elégedett a párkapcsolatával, mert az emberek nem őszintén vallanak az érzelmeikről a kutatóknak.

 

"Ez a módszer különleges bepillantást enged az emberek valódi érzelmeibe, amelyeket képtelenek, vagy egyszerűen nem akarnak bevallani". A szerelmi vizsga során a résztvevőknek először egy párkapcsolatukra vonatkozó kérdőívet kellett kitölteniük, majd alávetették őket a szóasszociációs tesztnek. Ez a módszer egy olyan technikára épül, amellyel a rasszizmust és az előítéleteket lehet kiszűrni, illetve minden olyan érzést, amelyet az emberek nem szívesen vallanak be még saját maguknak sem, nemhogy a szakembereknek. (MTI)

Adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket végzett az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban - közölte a hatóság az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében.
2025. 12. 22. 11:00
Megosztás:

Így lesznek nyitva az élelmiszerüzletek

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként is eltérő lehet.
2025. 12. 22. 10:00
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 22. 09:00
Megosztás:

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

Több mint 434 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.
2025. 12. 22. 08:00
Megosztás:

1,9 milliárd forintnyi támogatás érkezik: folytatódik a Csoóri Sándor Program 2026-ban is

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2026-ra is meghirdeti a Csoóri Sándor Programot, amely a Kárpát-medence teljes területén támogatja a népi kultúra élő közösségeit. 1,9 milliárd forintos keret, vissza nem térítendő támogatás és széles pályázói kör várja a népi kultúra közösségeit a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
2025. 12. 22. 07:00
Megosztás:

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 21. 23:00
Megosztás:

A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra

A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
2025. 12. 21. 22:00
Megosztás:

A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 21:00
Megosztás:

120 000 csatlakoztatott tárca és 150 millió eladott token – a Digitap ($TAP) csendben válik az egyik legígéretesebb altcoinná 2026-ra

Miközben a kriptovaluta-piac egésze fokozott volatilitást mutat, a felszín alatt valami igazán érdekes történik csendben.
2025. 12. 21. 20:00
Megosztás:

A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés

Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.
2025. 12. 21. 19:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 12. 21. 18:00
Megosztás:

Használd a CreditBlockchain felhőbányászatot a Bitcoin bika- és medvepiacain való navigáláshoz, és stabil napi hozamok rögzítéséhez

Elege van abból, hogy folyamatosan a Bitcoin csúcsértékeit és mélypontjait találgatja?
2025. 12. 21. 16:15
Megosztás:

Kezdődik a csillagászati tél

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 16 óra 3 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2025. 12. 21. 16:00
Megosztás:

ÉKM: igenis van megállapodás a fuvarozókkal

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken hét fuvarozói szervezet képviselőivel írt alá megállapodást; minden fuvarozói szervezettel megegyezett, egy szervezet kivételével - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 15:00
Megosztás:

Hogyan lesznek nyitva a kormányablakok az ünnepi időszakban?

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig. Az év végi hivatali szünet ellenére a két ünnep közötti munkanapokon, vagyis december 29-31-ig országszerte 22 kormányablak és a Központi Kormányablak várja az ügyfeleket 8 és 12 óra között.
2025. 12. 21. 13:00
Megosztás: