Még mindig csökken a reálkereset

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 4,1 százalékos növekedése mellett - 2009 január-novemberben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. (MTI)

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első tizenegy hónapjában 0,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

 

A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 8,7 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók létszáma 2009 január-novemberben átlagosan 2 millió 664 ezer volt.

 

Tavaly az év első tizenegy hónapjában a költségvetési szférában 748 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 825 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 3,8 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest.

 

A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,4 százalékkal nőtt a létszám, enélkül számolva 0,6 százalékkal kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,8 százalékos volt a létszámcsökkenés.

 

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197.900 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 198.100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200.400 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 0,5 százalékkal haladták meg az előző év január-novemberit. Ezen belül a versenyszférában 4,5 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, míg a költségvetés területén a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 8,5 százalékkal maradtak el az előző évitől.

 

Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,2 százalék), a szállítás, raktározás (5,8 százalék), az ingatlanügyletek (4,5 százalék), valamint az építőipar (4,4 százalék) január-novemberi keresetei. A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - kereset az év első tizenegy hónapjában átlagosan 3,5 százalékkal nőtt, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évitől 0,2 százalékkal elmaradt.

 

A versenyszféra kereset alakulásában az is szerepet játszott, hogy - a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként - a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya az összes létszámon belül nőtt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 123.000 forint volt. 2009 júliusától a havi nettó átlagkeresetek növekedési üteme az adójogszabályok változása miatt meghaladta a bruttó átlagkereset növekedését.

 

A nettó kereset az év első tizenegy hónapjában így átlagosan 1,6 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál. A versenyszférában 4,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 5 százalékos csökkenés jelentkezett, mely utóbbi a közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva 3,6 százalékos csökkenésnek felelt meg.

Eredményesen zárult az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalás

Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, ahol elsősorban a vállalati gyorsjelentések és vámtárgyalásokkal kapcsolatos hírek irányították a befektetők kezét, de az EKB csütörtöki döntése is éreztette még a hatását.
2025. 07. 28. 10:00
Megosztás:

Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?

Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
2025. 07. 28. 09:00
Megosztás:

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás:

Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe

A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2025. 07. 28. 06:00
Megosztás:

Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
2025. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
2025. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek - közölték a police.hu oldalán vasárnap.
2025. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Jövő héten nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

A jövő hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás, később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 27. 22:00
Megosztás:

Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese

Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
2025. 07. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
2025. 07. 27. 20:00
Megosztás:

Izrael naponta tízórás "humanitárius szünetet" tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. 07. 27. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 27. 18:00
Megosztás:

Coca-Cola vagy PepsiCo: melyik üdítőóriás a jobb befektetés?

Bár az amerikai gyorsjelentési szezon még csak most kezdődött, a két legnagyobb üdítőipari rivális, a PepsiCo (NASDAQ: PEP) és a Coca-Cola (NYSE: KO) már közzétette a 2025 második negyedévére vonatkozó eredményeit. A szénsavas italok csökkenő népszerűsége, valamint a Pepsi esetében a nassolnivalók iránti kereslet visszaesése visszafogott növekedést eredményezett.
2025. 07. 27. 17:00
Megosztás:

KIM: mikrotanúsítványok a szakképzésben is

A legfrissebb jogszabályváltozások új lehetőségeket teremtenek a szakképzésben, hogy a mikrotanúsítványokkal a rendszer gyorsabban és rugalmasabban reagálhasson a munkaerőpiac igényeire - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Kevés olyan hagyomány tudott két évszázadot átívelően megmaradni, mint az Anna-bál

Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is - méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
2025. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Jogalkotási baki: megszűnt az adómentesség a négygyermekes idősebb anyáknál

A családi pótlékra vonatkozó új törvényi definícióval sikerült az állítólagos szándék ellenére törölni az idősebb négy vagy többgyermekes anyák adómentességét.
2025. 07. 27. 14:00
Megosztás: