Még mindig eladó a salgótarjáni Salgó-Sík Kft.
Balázs Miklós közölte: a hitelezői választmány azért nem fogadta el a pályázatot, mert a pályázó a vételár mindössze 40 százalékáért vásárolta volna meg a gyárat, így a kiírás érvényes, de eredménytelen lett. A több telephelyen működő kft.-t 650 millió forintért hirdették meg - tette hozzá.
A felszámoló elmondta: a jövő héten újra kiírják a pályázatot, addig kialakítják az új vételárat. Múlt év májusától áll felszámolás alatt a Salgó-Sík Kft., az eljárás megindításakor 525 millió forint volt a cég tartozása. A felszámoláshoz az vezetett, hogy egy beszállító 450 ezer forintos tartozás miatt indított eljárást, majd ezt követően leálltak a hitelek átütemezéséről folytatott banki tárgyalások.
A gyár jelenleg is eredményesen üzemel, 34 embert foglalkoztat, nyílászárókba gyártanak savmaratott és hőszigetelt üvegeket. A kft. másik tevékenysége a nyílászárók gyártása volt, ezt januártól nem végzik. A Salgó-Sík Kft. magánvállalkozásként alakult meg 1995-ben a több mint száz éves múltú Salgótarjáni Síküveggyárból. Induló létszáma 22 volt, ami 2008-ra már 117-re nőtt, és évi 30-40 százalékos forgalomnövekedéssel tavaly már 2 milliárd forintos árbevételt ért el.