Megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal

Az iparág szakmai szervezeteinek, a felsőoktatás és az akadémiai szféra tagjainak részvételével 2011. március 10-én megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK).

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai elektronikai ipar jelentőségére és lehetőségeinek kiaknázására; az iparág szereplői együtt hatékonyabban és hangsúlyosabban képviselhetik a nemzetgazdaság és az iparág közös érdekeit. Az alakuló ülésen elhangzott: az elektronikai ipar fejlődése nem csak az ágazat cégeinek érdeke.  A KSH adatai szerint ugyanis a 2007-2010 közötti időszakban az elektronikai gyártás közvetlenül több mint 5 százalékkal, a közvetett hatásokat is figyelembe véve pedig mintegy 15 százalékkal járult hozzá a GDP-hez, a feldolgozó ipar 24,5 százalékát adja és mintegy 92.000 főt foglalkoztat.

 

Mivel a nemzetgazdaság legnagyobb termelőágazata, hajtómotorja a válságból való kilábalásnak, meghatározó tényezője a foglalkoztatottság növelésének, jelentősen járul hozzá a vidékfejlesztéshez és a hazai kkv-k megerősítéséhez is.

 

A NEK konkrét cselekvési javaslatokat fogalmaz meg a kormányzati stratégiai célok elérése érdekében az elektronikai iparág fejlesztése révén.

 

A Nemzeti Elektronikai Kerekasztal résztvevői:

 

  • Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham)
  • BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara (BME VIK)
  • Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ)
  • Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
  • Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP)
  • Magyar Innovációs Szövetség (MISZ)
  • Magyar Mérnökakadémia (MMA)
  • Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT)
  • Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya
  • Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ)

Iráni konfliktus: Olyan megállapodásra van szükség, amely jelentősen enyhíti a feszültséget

Üdvözölte az Egyesült Államok és Irán közötti küszöbönálló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és hangsúlyozta: olyan megállapodásra van szükség, amely valóban deeszkalálja a konfliktust.
2026. 05. 24. 20:00
Megosztás:

Pünkösd után két nagy volumenű vágányfelújítási munka kezdődik

A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek - közölte közösségi oldalán vasárnap a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 05. 24. 18:00
Megosztás:

Kánikulával indul a jövő hét, majd jön a lehúlés

Kánikulával indul május utolsó hete, a hőmérséklet csúcsértéke meghaladhatja a 30 Celsius-fokot. Szerdán azonban hidegfronttal lehűlés érkezik és visszaesik a hőmérséklet, de csapadék nem várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 24. 17:00
Megosztás:

A tokenizáció a kriptopiac valódi sztorija

A kriptovilág gyakran a Bitcoin árfolyamára, az Ethereum fejlesztési irányaira, az új mémcoinokra vagy a következő nagy ETF-sztorira figyel. Közben azonban a háttérben valami sokkal mélyebb történik: a világ legnagyobb pénzügyi intézményei csendben elkezdték blokklánc-alapokra helyezni a globális pénzügyi rendszer alapvető infrastruktúráját. A tokenizáció ma már nem látványos kísérlet, hanem egyre inkább intézményi valóság. BlackRock, Franklin Templeton, JPMorgan, Citadel Securities, Société Générale, NYSE, Nasdaq és a Bank of England: ezek a szereplők nem egyszerűen figyelik a digitális eszközök piacát, hanem aktívan építik annak következő korszakát.
2026. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Magyarország záros határidőn belül elérheti az uniós fejlettségi átlagot

Záros határidőn belül elérheti Magyarország az európai uniós fejlettségi átlagot - mondta a miniszterelnök az RTL-nek szombaton adott interjújában.
2026. 05. 24. 15:00
Megosztás:

Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás a Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az államtitkárok életrajzát is közzétették.
2026. 05. 24. 14:00
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.hu-n.
2026. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Grayscale: a Sui gasless stabilcoin-utalásai új lendületet adhatnak a kriptós fizetéseknek

A Grayscale szerint a Sui egyik legújabb fejlesztése komoly versenyelőnyt jelenthet a stabilcoin-piacon. A hálózat élesítette a gasless, vagyis tranzakciós díj nélküli stabilcoin-utalásokat, amelyekkel a felhasználók úgy küldhetnek digitális dollárhoz vagy más eszközhöz kötött tokeneket, hogy közben nem kell SUI-t tartaniuk a hálózati költségek fedezésére. Ez a lépés nemcsak a Sui ökoszisztémáját teheti vonzóbbá, hanem szélesebb körben is felgyorsíthatja a stabilcoinok hétköznapi pénzügyi használatát.
2026. 05. 24. 12:00
Megosztás:

Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás: