Megérett a fordulatra a német részvénypiac?
2009. 06. 20. 17:10
A német részvénypiac több mint három hónapja a legnagyobb mértékű heti szintű csökkenésén van túl. A DAX index pénteken kevesebb, mint 0,1 százalékkal 4,839.46 pontra mérséklődött, azonban heti szinten 4,5 százalékot vesztett értékéből, melyre március óta nem volt példa. (Profitíline.hu)
Mindennek ellenére az index értéke az idei évi mélypontjához képest még így is 38 százalékos emelkedést mutat, mely az csökkenő recessziós aggodalmak következtében bekövetkezett három hónapig tartó emelkedésnek volt köszönhető. Pénteken az ország második legnagyobb acélgyártója, a Salzgitter AG 2,7 százalékkal, a Henkel AG pedig 2,2 százalékkal emelkedtek, míg az E.ON AG árfolyama 3,9 százalékkal erősödött az UBS és a WesLB AG ajánlásának következtében. A Volkswagen AG, Európa legnagyobb autógyártóje viszont 3 százalékkal hanyatlott. A HeidelbergCement AG német cementgyártó, melyet a milliárdos Ludwig Merckle tulajdonol, 1,9 százalékkal emelkedett A Stada Arzneimittel AG két napnyi esés után 1,2 százalékkal emelkedni tudott, miután az UniCredit Markets & Investment Banking 10 százalékkal megemelte a célárát. Európa legnagyobb utazási irodája, a TUI AG 8,8 százalékkal erősödött, miután az Equinet AG vételre ajánlotta a részvényeket az elmúlt napok esése után.
Mindennek ellenére az index értéke az idei évi mélypontjához képest még így is 38 százalékos emelkedést mutat, mely az csökkenő recessziós aggodalmak következtében bekövetkezett három hónapig tartó emelkedésnek volt köszönhető. Pénteken az ország második legnagyobb acélgyártója, a Salzgitter AG 2,7 százalékkal, a Henkel AG pedig 2,2 százalékkal emelkedtek, míg az E.ON AG árfolyama 3,9 százalékkal erősödött az UBS és a WesLB AG ajánlásának következtében. A Volkswagen AG, Európa legnagyobb autógyártóje viszont 3 százalékkal hanyatlott. A HeidelbergCement AG német cementgyártó, melyet a milliárdos Ludwig Merckle tulajdonol, 1,9 százalékkal emelkedett A Stada Arzneimittel AG két napnyi esés után 1,2 százalékkal emelkedni tudott, miután az UniCredit Markets & Investment Banking 10 százalékkal megemelte a célárát. Európa legnagyobb utazási irodája, a TUI AG 8,8 százalékkal erősödött, miután az Equinet AG vételre ajánlotta a részvényeket az elmúlt napok esése után.
Erősödött a forint kedd estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt
Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban.
Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon
A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon
Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.
Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető: kilőttek a gázpalack-keresések Magyarországon és a régióban
A nemzetközi energiapiaci bizonytalanság a vásárlói keresésekben is azonnal megjelent: Magyarországon igen nagyot ugrott a gázpalackok iránti érdeklődés az Árukereső.hu adatai szerint. A jelenség nem egyedi, a régió több országában is hasonló trend figyelhető meg, ahogy a fogyasztók igyekeznek felkészülni az esetleges áremelkedésekre vagy ellátási zavarokra.
Lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon
Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. A Duna House adatai szerint az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házaknál egyre nagyobb az alku, a prémium és lakhatásra is alkalmas nyaralók ára viszont emelkedik.
Az MBH Bank Nyrt. bekerült a BÉT részvényindexébe, a BUX-ba
Az MBH Bank sikeresen teljesítette a BUX indexkosárba kerülés feltételeit, így április 1-jétől bekerül a Budapesti Értéktőzsde első számú részvényindexébe. A BUX indexkosárba való bekerülés előzménye, hogy az MBH Bank az előző év végén a hazai tőkepiac elmúlt 25 évének legnagyobb részvénytranzakcióját hajtotta végre, több mint 12 ezer befektetőt bevonva a bank tulajdonosi körébe. A hazai tőzsdei folyamatok legfontosabb mutatószámaként ismert BUX indexbe való bekerülés egy újabb fontos mérföldkő az MBH Bank tőkepiaci szintlépése kapcsán, egyúttal tovább erősíti a hitelintézet pozícióját a hazai részvények körében.
A Visa elindítja „Agentic Ready” programját az ügynökalapú kereskedelem fejlesztésére
A Visa (NYSE: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül, amely a Visa stratégiai keretrendszere a megbízható, mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedelmi élmények nagy léptékű megvalósításához.
Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a szerkezeti átalakulásokból, a technológiai innovációkból és az egészségtudatos vásárlói elvárásokból fakad. A PwC Strategy& legújabb Future of Food 2.0 című tanulmánya szerint ez a lendület a termesztéstől a kereskedelemig minden szereplőnek új irányokat jelöl ki. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül viszont nehezen ugorják meg az átállást a klíma- és költségkockázatoknak leginkább kitett mezőgazdasági termelők.
Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők
Az Otthon Start program több ezer plusz adásvételt hozott az ingatlanpiacra az elmúlt hónapokban, de mára a magasan járó ingatlanárak és a várhatóan bővülő újépítésű kínálat miatt a használt lakások iránti kereslet látványosan visszaesett, sok vevő most kivár.