Megfeneklett a Feneketlen-tó

A Fővárosi Önkormányzat érthetetlen módon nem hosszabbította meg a Feneketlen-tó gondozásáról szóló szerződést, így a tónak jelenleg jogi értelemben nincs kezelője, és gondozását sem látja el senki - közölte Rétvári Bence, kereszténydemokrata politikus szerdán az MTI-vel.

Felidézte, hogy 2009. december 31-én járt le a Fővárosi Önkormányzat és a Feneketlen-tavi Horgász Egyesület szerződése, amit érthetetlen módon a főváros nem hosszabbított meg. Ebben vállalta korábban az egyesület a tó és közvetlen környezete gondozását, így például a szemétszedést, a stégek állapotának megóvását, a nádvágást, a kerítés folyamatos javítását. Január óta azonban ezeknek a feladatoknak nincs felelőse - mondta.

 

Hozzátette: mivel az egyesület már nem kezelője a tónak, ezért külön engedélyt kellett kérnie a szükséges nádvágásra is. Az engedély azonban olyan lassan született csak meg, hogy a napokban kezdték el a munkát, holott akkor kellene végezni, amikor jég van a tavon. Rétvári Bence kitért arra is, hogy a főváros XI. kerületének polgármestere csak ígérgeti a Feneketlen-tó vízpótlását, de két éve semmi sem történik az ügyben. Ismertetése szerint a tó évek óta minden télen habzik, így idén télen is. A két évvel ezelőtti radikális vízszint-csökkenés és habzás idején kipusztult a tó szinte teljes halállománya. Molnár Gyula (MSZP) újbudai polgármester akkor megígérte a tó vízpótlását, ami a zöldhatóság szerint is használna a tónak, hiszen hígítaná a szennyezett vizet, azonban azóta "nem juttatott egy vödör vizet se a tóba".

 

A kereszténydemokrata politikus utalva az egyesület véleményére közölte: az egyesület két alkalommal küldött talajmintákat a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal laboratóriumaiba. Ezek alapján megállapították, hogy a tó környékén fokozott a pétisó jelenléte. Ez okozhatta tehát a habzást, a műtrágya szivárgott be a csökkent vízszintű tóba. Hozzátette: ugyanakkor a vízszint csökkenésének pontos okát továbbra sem tárták fel. Különböző álláspontok szerint a környékbeli mélygarázsok, a metróépítés vagy a tó természetes életciklus változása állhat a vízszint csökkenés hátterében. Rétvári Bence kitért arra is , hogy a Feneketlen-tó fővárosi önkormányzati tulajdonban van. 1994-ben merült fel, hogy átadják a kerületnek, de a procedúra azóta húzódik. Mint kifejtette: jól mutatja a fővárosi önkormányzat működésképtelenségét, hogy a tó és park állapotának javítása másfél évtizede egy jogi helyzet rendezésére vár.

 

A tervek már évek óta megvannak, maximum 1,5 milliárd forintot tennének ki a költségek. Szentimreváros eddig csak ígéreteket kapott a kerület MSZP-SZDSZ-MDF vezetőitől, de ezeket tettek nem követték, ezért itt az idő, hogy változás történjen - zárta állásfoglalását a fővárosi politikus.

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás:

Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét

Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
2025. 09. 10. 01:30
Megosztás:

Kína és Portugália a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben fogadta Luís Montenegro portugál miniszterelnököt, a két vezető a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztetett - jelentette a kínai állami média.
2025. 09. 10. 01:00
Megosztás:

Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2025. 09. 10. 00:30
Megosztás:

Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?

A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
2025. 09. 09. 23:30
Megosztás:

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 2,6 milliárd euróra nőtt

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 09. 09. 23:00
Megosztás:

Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália

Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
2025. 09. 09. 22:30
Megosztás:

A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
2025. 09. 09. 22:00
Megosztás:

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás:

NGM: a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben

Meghosszabbítottuk az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése folyamatos, a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 09. 09. 18:00
Megosztás:

Mi is az a Super Bowl? Teljes útmutató kezdőknek Amerika legnagyobb meccséről

A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.
2025. 09. 09. 17:30
Megosztás:

Emelkedtek a mezőgazdasági termékek árai az EU-ban

Az Európai Unióban a mezőgazdasági termékek átlagos kibocsátási ára 2025 második negyedévében 5,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a luxemburgi székhelyű uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.
2025. 09. 09. 17:00
Megosztás:

Hogyan kezdj bele a digitális sportba: Útmutató lépésről-lépésre

A digitális sport világa az elmúlt évtizedben forradalmi változásokon ment keresztül, és mára a hagyományos sportágakhoz hasonló népszerűségre tett szert világszerte.
2025. 09. 09. 16:55
Megosztás:

Panyi Miklós: a következő öt évben 50 ezerrel több lakás épülhet meg

A kormány otthonteremtési programjának köszönhetően a következő öt évben 50 ezerrel több új lakás épülhet meg - jelentette be Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2025. 09. 09. 16:30
Megosztás: