Megkezdődött a G20-as csúcs Pittsburgh-ben

Megkezdődött csütörtökön a világ legnagyobb fejlett, illetve fejlődő gazdaságait, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-as csoport vezetőinek csúcsértekezlete az Egyesült Államok északkeleti részén lévő Pittsburgh városában. A kétnapos tanácskozást a pénzügyi válság következményeinek szentelik, és annak, hogy miként lehetne megakadályozni az ilyen krízisek újbóli kirobbanását - tudósít az MTI.

A résztvevők - akiket a vendéglátó Barack Obama amerikai elnök fogadott - munkavacsorával kezdték meg a tanácskozást. Ennek témája a nagy nemzetközi pénzügyi szervezetek reformja: márpedig itt komoly ellentétek vannak a fejlett és a fejlődő országok között. Az utóbbiak - úgy vélve, hogy nincsenek eléggé képviselve a Nemzetközi Valutaalapban, az IMF-ben - azt sürgetik, hogy a G20 tagjai vállaljanak kötelezettséget ennek megváltoztatására. Az európai országok viszont általában húzódoznak attól, hogy lemondjanak jelenlegi befolyásuk egy részéről az IMF-ben a fejlődők javára.

 

A G20-as csoportot a "Nyolcak", azaz az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Kanada, Japán, Németország és Oroszország mellett Dél-Afrika, Brazília, Kína, India, Mexikó, Argentína, Ausztrália, Indonézia, Szaúd-Arábia, Dél-Korea és Törökország alkotja, s részt vesz a csoport működésében az Európai Unió is, mint szervezet. A G20-as csoport 10 évvel ezelőtt jött létre, ám egészen a múlt év végéig (a gazdasági válság kirobbanásáig) csak miniszteri szinten ülésezett. Most viszont immár a harmadik csúcsértekezletét tartja tavaly november óta.

 

A tanácskozás megkezdése előtt adott nyilatkozatok azt jelezték, hogy ez a vita még korántsem zárult le. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter csütörtökön azt közölte Pittsburgh-ben, hogy országa támogatja Kína törekvését nagyobb szavazati jogok megszerzésére az olyan nemzetközi szervezetekben, mint az IMF és a Világbank, s szerinte maguk az európaiak is belátják, hogy tiltakozásuk ellenére ez meg fog történni, addig az EU nevében nyilatkozó Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök (a szervezet soros elnöke) azt mondta, hogy nem akarnak semmiféle "adóztatást" megfelelő képviselet nélkül - azaz ódzkodnak attól, hogy olyan országok kapjanak nagyobb döntéshozatali jogkört, amelyek az európaiaknál kevésbé járulnak hozzá a nemzetközi pénzügyi szervezet forrásaihoz.

 

Pénteken a csúcstalálkozó két munkamegbeszéléssel folytatódik. A résztvevők a makroökonómiai folyamatokról cserélnek majd véleményt most, hogy egyre több jele van a válság utáni fellendülésnek. A másik megbeszélésen pedig a nemzetközi pénzügyek jobb szabályozásáról lesz szó. Több résztvevő, így Geithner is arról beszélt előzetesen, hogy előrelépés történt a banki, illetve a brókereknek járó prémiumok kérdésében. (E téren még néhány nappal ezelőtt is komoly nézeteltérések voltak az Egyesült Államok, illetve az európai országok között.) Geithner szerint a G20 országainak ebben a kérdéskörben sikerül majd egyetértésre jutni a "nagyon részletes normákról".

 

José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke ennél óvatosabban fogalmazott pittsburgh-i sajtóértekezletén: mint mondta, reméli, hogy legalább az alapelvekről és az ellenőrzés módjáról megszületik az egyezség. Geithner egyébként Pittsburgh-ben azt mondta az újságíróknak, hogy bátorító jeleket lát a globális gazdasági fellendülésre, de a súlyos recesszióból való kilábaláshoz még vannak tennivalók. Ezért megerősítette, hogy amerikai részről ellenzik a gazdaságösztönző stratégiák idő előtti leállítását. "Lépéseket teszünk, hogy költségvetési deficitünk elviselhető mértékre csökkenjen" - mondta, példaként említve, hogy az Obama-kormányzat megkezdte a pénzügyi rendszert támogató intézkedéseinek enyhítését.

 

 

Ám - mint fogalmazott - "ezeket a terveket életben hagyjuk mindaddig, míg nincs teljes bizalmunk abban, hogy a pénzügyi rendszer képes biztosítani a fellendüléshez szükséges hiteleket". Végül a G20-as csúcsértekezleten szóba kerülnek majd a klímaváltozás kérdései is. Ebben a témában Reinfeldt svéd miniszterelnök nagyon határozottan fogalmazott a csúcs kezdete előtt adott pittsburgh-i sajtóértekezletén. Mint mondta, az EU nagyon aggódik a klímaváltozás ügyében folyó tárgyalások miatt, mert ezek nem a jó irányba haladnak. S elfogadhatatlannak mondta azt, hogy a megbeszélések lelassuljanak.

 

Öt százalékkal nagyobb szavazati jogot kapnak a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a súlyukhoz képest kisebb befolyással rendelkező országok a többségi szavazati joggal rendelkező fejlett államoktól, ami az első eredmény. A döntést megerősítették az EU illetékesei is. Korábbi hírek szerint az európai országok voltak azok, amelyek húzódoztak attól, hogy lemondjanak jelenlegi befolyásuk egy részéről az IMF-ben. G20-források szerint a mostani döntéssel a feltörekvő országok nagyobb beleszólást kapnak az IMF ügyeibe, elismerve ezzel növekvő befolyásukat a világgazdaságban.


Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás: