Meglódult az ingatlanpiac
Több mint 23 ezer tranzakció összesítése alapján a szakemberek szerint az év első hat hónapjában a négyzetméterárak átlagosan 2508 euró (700 ezer forint) körül mozogtak, ami alig 1,6 százalékkal maradt el a két évvel ezelőtti rekordszinttől. Párizsban 7079 ezer euró (2 millió forint) a négyzetméter átlagára, amely 5,4 százalékkal magasabb is a 2008-as szintnél, és a főváros legdrágább utcájában, a Boulevard Saint-Germain közelében található rue Furstembergben pedig már 17 ezer euróért lehet egy négyzetméterhez hozzájutni. Az elmúlt másfél évben a piacról kivonult potenciális vásárlók hirtelen csatlakoztak azokhoz, akik most kezdenek lakást keresni, így a megnövekedett kereslet miatt néhány nap alatt elkelnek a meghirdetett lakások - derült ki a France 2 közszolgálati televízió híradójának riportjából. Emellett a válság alatt a használt ingatlanok biztos értéknek bizonyultak, így az emberek ismét szívesen fektetnek be lakásokba.
A másik döntő ok pedig az ingatlanhitelek kamatainak jelentős csökkenése, ami szintén vásárlásra ösztönzi a franciákat. Az elmúlt másfél évben a francia bankok minden hónapban csökkentették a hitelek kamatlábait, így remélve új ügyfeleket. Jelenleg 15 éves futamidőre 3,3 százalékos kamattal lehet ingatlanhitelhez jutni. A használt ingatlan egyébként azért is népszerű Franciaországban, mert óriási a hiány az új lakásokból a városokat övező agglomerációkban, s ezért itt is áremelkedés figyelhető meg. Egy új lakás átlagos négyzetméterenkénti ára 2010 első hónapjaiban 3492 euró (1 millió forint) körül volt, s 6,8 százalékkal emelkedett egy év alatt. (MTI)