Megpihentek a nyugat-európai értéktőzsdék a múlt heti emelkedés után

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn lassítottak, miután a múlt hetet háromheti csúcson végezték. Hétfőn főleg vállalatfelvásárlási hírek és híresztelések mozgatták a piacokat, habár a bizalmat a javuló makrogazdasági kilátások alapozzák meg, semlegesítve a március 11-i japán földrengés és szökőár piaci következményeit.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos gyengüléssel kezdett, de előzetes adat szerint 0,13 százalékos napi erősödéssel 1.142,84 ponton, újabb háromheti csúcson végzett, 1,89 százalékkal magasabban, mint az év végén.  A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 hétfőn 7,06 pontos, 0,12 százalékos javulással 6.016,98 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 4,48 pontos, 0,06 százalékos mínusszal 7.175,33 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 11,84 ponttal, 0,29 százalékkal 4.042,92 pontra csökkent,

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hétfő reggel 39 centtel, estefelé 1,70 dollárral volt drágább a pénteki zárónál, hordónként (159 liter) 120,40 dollárnál tartott. A napközi csúcsa, 120,57 dollár, a legmagasabb volt 2008. augusztus 22-e óta. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 46 centet nyert, 108,40 dollárra. Napközben - csakúgy, mint pénteken - ismét időszaki csúcsot döntött, 108,78 dollárig emelkedett az ára, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember 24-e óta.

 

Noha Szaúd-Arábia és Kuvait közvetlenül már pótolja a Líbiából elmaradó exportot, a kőolaj ára hétfőn mégis idegesen reagált az észak-afrikai és közel-keleti lázongások legújabb híreire, mert azok arra vallanak, hogy messze nem látni még a végkifejletet a térségben. Közben Irán olajipari minisztere úgy nyilatkozott, hogy nincs szükség rendkívüli OPEC-értekezletre a termelés növelése végett. Ugyanakkor az Északi-tenger egyik fontos brit lelőhelyén műszaki okokból akadozik a berakodás, viszont hosszabb távon erős a meggyőződés a piacon, hogy a japán földrengés-katasztrófa csak átmeneti keresletcsökkenést okoz, és a világgazdaság - és vele a kőolajkereslet - mindenképpen növekedésre van ítélve a belátható jövőben.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4218 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4215 dollárnál tartott, 0,0017 dollárral olcsóbban a péntek estinél, 6,32 százalékkal magasabban, mint az év végén. Az euró este 1,3117 svájci frank volt, ez 0,0033 frankkal kevesebb a pénteki későinél, 5,01 százalékkal erősebb az év véginél.

 

Az euró hétfő reggel újabb öthavi csúcsot döntött a dollárral szemben 1,4269 dolláron, majd visszaesett. Elemzők szerint a befektetők úgy érzik, már eléggé beárazták az EKB-tól csütörtökre várt kamatemelést, és a közös valuta akkor haladhat tovább fölfelé, ha az EKB elnöke csütörtökön olyan nyilatkozatot tenne, amelyből a szigorítás májusi folytatására lehetne következtetni.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.433,85 dollár volt hétfőn későn azonnali szállításra Londonban, drágább a péntek esti 1.424,80 dollárnál. Az arany árát hétfőn a gyenge dollár és az Európában és az Egyesült Államokban erősödő inflációs kilátások emelték.  Az elmúlt negyedév a tizedik volt egyvégtében, amelyet az előző negyedév véginél drágábban fejezett be az arany. A tavalyi évet 28,32 százalékkal drágábban végezte, mint 2009-et, ez volt a legjobb éves teljesítménye 2007 óta. (MTI)


Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás:

A júliusi nyugdíj hamarabb érkezik!

Fontos változásra számíthatnak 2026 júliusában azok a nyugdíjasok, akik bankszámlára kérik havi ellátásukat. A pénz ugyanis nem a megszokott időpontban érkezhet meg, hanem valamivel korábban válhat elérhetővé.
2026. 07. 02. 02:00
Megosztás:

A Pay10 fizetési szolgáltató felügyeleti engedélyt szerzett Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését

A Pay10 megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó intézményi és pénzforgalmi szolgáltatói engedélyét Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését. Az indiai hátterű cég a harmadik elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, amelynek működését jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank.
2026. 07. 02. 01:30
Megosztás:

Temu és Shein vám 2026: így lesz egy 500 forintos termék ára 2300 Ft

2026. július 1-jétől alapjaiban változik az EU-n kívüli webáruházakból történő rendelés. A Temu, a Shein, az AliExpress és más nemzetközi platformok 150 eurónál kisebb értékű küldeményeire is vám kerülhet. Az új szabály különösen a néhány száz forintos termékeket érinti érzékenyen: egy 500 forintos áru teljes költsége bizonyos esetekben akár 2000–3000 forint fölé is emelkedhet.
2026. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Növekedési pályára állt a kiskereskedelem az MBH Bank szakértői szerint

Növekedési pályára állt a belföldi kiskereskedelem, fejlődési üteme ugyanakkor mérsékeltebb a térség más piacaihoz képest – mondták az MBH Bank szerdai sajtóeseményének szakértői Budapesten.
2026. 07. 02. 00:30
Megosztás:

Több milliárd koronás osztalékot kapott az Agrofert konszerntől Andrej Babis miniszterelnök

Mintegy 4,25 milliárd koronás (68 milliárd forint) osztalékot kapott tavaly Andrej Babis az Agrofert konszerntől, amelynek korábban a cseh kormányfő egyszemélyes tulajdonosa volt. Babis ezt abban az interjúban mondta el, amelyet az iDnes című hírpotál hozott nyilvánosságra szerdán.
2026. 07. 02. 00:05
Megosztás:

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak Csongrád-Csanád vármegyében

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, 2027 végre hat megállópontot alakítanak ki és kijelölik a túraútvonalakat - tájékoztatta a projektet megvalósító konzorciumban résztvevő Csongrád-Csanád Vármegyéért Nonprofit Kft. az MTI-t szerdán.
2026. 07. 01. 23:30
Megosztás:

Így változott meg a nyári viharszezon Magyarországon

Az elmúlt évek viharszezonjai arról árulkodnak, hogy a nyári hónapok időjárása Magyarországon is egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Az Allianz Hungária lakásbiztosítási statisztikái szerint a nyári időszakban rendszeresen megugrik a viharokhoz kapcsolódó káresemények száma, és az is egyre gyakoribb, hogy néhány különösen erős zivataros nap adja a teljes szezon káreseményeinek jelentős részét.
2026. 07. 01. 23:00
Megosztás:

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), amely az idén is meghirdette felhívását a Gundel Károly–díj elnyerésére.
2026. 07. 01. 22:30
Megosztás:

Új trendek a kiskereskedelemben: átalakuló fogyasztás és új fizetési technológiák

A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer szaküzletek piacvesztését.
2026. 07. 01. 22:00
Megosztás:

Négy korszerű szélerőmű épülhet Banán

Megszerezte első jogerős építési engedélyét a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) több önálló projektből álló, összesen közel 500+50 megawatt összteljesítményű szélerőmű-fejlesztési programja, így négy korszerű szélerőmű épülhet a Fejér vármegyei Banán.
2026. 07. 01. 21:30
Megosztás:

Egyre nagyobb kihívást jelent az adózás komplexitása a vállalatok számára

A Deloitte 2026-os Global Tax Policy Survey kutatása szerint az adózási megfelelés növekvő terhei jelentik a legnagyobb kihívást a nemzetközi vállalatok számára – Magyarországon is felértékelődik az automatizáció és a digitális felkészültség szerepe
2026. 07. 01. 21:00
Megosztás:

Magyarországon rendszerszintű a túlárazás, magas a korrupciós kockázat

A magyar közbeszerzési rendszer felhajtja az árakat, a túlárazás rendszerszintű, különösen a nagy értékű közbeszerzéseknél magas a korrupciós kockázat - közölte az Integritás Hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 01. 20:30
Megosztás:

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért, mintegy 293 milliárd forintért - írja az economica.net a Banca Transilvania közleménye alapján.
2026. 07. 01. 20:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat befolyásolta a magyar tőzsdét is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,12 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel 139 468,07 ponton zárt szerdán.
2026. 07. 01. 19:30
Megosztás:

Becsengettek az OTP Csoportnak Hongkongban

Újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP Csoport a nemzetközi tőkepiacokon: az Európai Unió bankjai közül elsőként indított kötvényprogramot a Hongkongi Értéktőzsdén (HKEX). A 7 milliárd euró keretösszegű EMTN-program bevezetését ünnepélyes gongceremóniával köszöntötték a Hongkongi Értéktőzsde Connect Halljában június 30-án.
2026. 07. 01. 19:00
Megosztás:

Történelmi csúcs a személyi hiteleknél, csökkenés a lakáshiteleknél

Májusban a személyi hitelek piacán történelmi csúcsot ért el az új szerződések összege, több mint 131 milliárd forintot vettek fel a háztartások. Az újonnan kötött lakáshitel-szerződések szerződéses összege viszont csökkent az előző hónaphoz képest, a kihelyezett összeg 253 milliárd forint volt. A hazai lakáshitelpiac azonban így is jól teljesít, a volumen már az év első öt hónapjában megközelítette az 1 300 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 01. 18:30
Megosztás:

Rekordszámú uniós állampolgár hagyta el Belgiumot 2024-ben

Belgiumból 91 866 külföldi állampolgár költözött el 2024-ben, közülük 61 338 volt uniós polgár, ami a valaha feljegyzett legmagasabb adat - derült ki a belga szövetségi migrációs központ (Myria) szerdán közzétett éves jelentéséből.
2026. 07. 01. 18:00
Megosztás:

Tapasztalt nemzetközi szakemberrel erősíti felsővezetését a Yettel Magyarország

Új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes (Chief Commercial Officer) csatlakozik a Yettel Magyarországhoz: 2026. július 1-jétől Tomáš Řezníček vezeti a vállalat kereskedelmi területét. Több mint 20 éves nemzetközi tapasztalatával érkezése tovább gyorsítja a Yettel digitális és mesterséges intelligenciára épülő átalakulását.
2026. 07. 01. 17:30
Megosztás:

Stellar anchorok: így épül híd a bankok és a blokkláncok között

A Stellar anchorok teszik lehetővé, hogy a hagyományos pénzek, például a dollár, a peso vagy a naira szabályozott módon kerüljenek fel a blokkláncra, majd szükség esetén vissza a banki rendszerbe. Ezek a szolgáltatók kulcsszerepet játszanak a Stellar nemzetközi fizetési infrastruktúrájában, mivel összekapcsolják a bankszámlákat, a készpénzes hálózatokat, a stabilcoinokat és a digitális eszközöket.
2026. 07. 01. 17:00
Megosztás: