Megszűnhet a kényelmi díj a mobilfizetéseknél

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) törvényjavaslata szerint változhat a mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya használati díj, illetve az útdíj megfizetésének eddigi gyakorlata annak érdekében, hogy a készpénzkímélő, elektronikus fizetési szolgáltatások széles körben elterjedjenek - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

Megszűnhet a kényelmi díj a mobilfizetéseknél

A közlemény szerint az egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről szóló törvényjavaslat alapján a jövőben nem kell megfizetni az elektronikus értékesítést terhelő úgynevezett kényelmi díjat.
   
A tervezet emellett kialakítja a mobil fizetési platform új, koncessziós rendszerben történő üzemeltetésének rendszerét. Jelenleg a "mobilfizetést", vagyis az országosan egységes, mindenki számára elérhető elektronikus közszolgáltatás-vásárlást egy állami tulajdonú gazdasági társaság, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztosítja. A javaslat egy koncessziós rendszert vezet be, így a mobil fizetési platform üzemeltetését meghatározott időre a koncessziós pályázat nyertese végezheti majd. Ennek érdekében meghatározza többek között a koncessziós pályázat kiírására jogosultakat, a koncesszió időtartamát, és rögzíti a koncesszió nyertesének fő kötelezettségeit.
    
Azt is írták, hogy a  tervezet szerint a koncessziós pályázat nyertese nem végezhet "kiskereskedelmi" tevékenységet, csak a platform üzemeltetését biztosítja, vagyis a "nagykereskedelmi" feladatokat továbbra is egy piaci szereplő látja el a viszonteladói hálózaton keresztül.
    
A koncessziós eljárás 2021-ben kezdődhet meg és annak lezárását követően várhatóan 2022-ben indulhat az új modell szerinti működés. A tervek szerint a koncessziós eljárás lezárásáig a mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya használati díj, az útdíj, illetve a közlekedési közszolgáltatások elektronikus megvásárlása a jelenlegi rendszerben működik - tette hozzá az ITM.

Hozzászólások

Mi lesz az OKJ után? – Végre kiderültek a részletek

December végén elindultak az utolsó OKJ-s képzések, de néhány képzésre a szabad helyek erejéig még be lehet csatlakozni. Szűkebb lett a kínálat, sok képzésre már egyáltalán nem lehet jelentkezni, illetve több városban már a decemberi tanfolyamok sem indultak el.
2021. 01. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változtak a fogyasztói árak egy év alatt - ábrán mutatjuk!

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2021. 01. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2021. 01. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A PDSZ tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya nyilatkozatban tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen - közölte a PDSZ vasárnap az MTI-vel.
2021. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Államháztartási adatokra számíthatunk a jövő héten

A következő héten a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé jelentést, így az egyetlen fontosabb adat a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatója lesz az államháztartás tavaly decemberi és egész éves helyzetéről.
2021. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Északkeleten ismét magas a légszennyezettség

Északkeleten ismét magas a légszennyezettség a szálló por miatt.
2021. 01. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változik a magyar oltási terv

Semmiképpen nem szeretnének változtatni a hazai koronavírus-oltási terven - emelte ki az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban.
2021. 01. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 204,45 ponton zárt pénteken, 188,76 ponttal, 0,43 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2021. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Adókedvezmény 2021 - nyilatkozzunk mielőbb, hogy megkaphassuk

Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 01. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is a technikumi képzés lehet a legnépszerűbb

A középiskolák közül idén ismét a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit ötvöző technikumi képzés lehet a legnépszerűbb, amely egyszerre csábít fix havi ösztöndíjjal és érettségi bizonyítvánnyal, sőt bizonyos esetekben még egyetemi kreditekkel is - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
2021. 01. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció 1991 óta - ábrán mutatjuk!

árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
2021. 01. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte oltanak az idősotthonokban

Országszerte oltanak a 100 főnél nagyobb idősotthonokban a koronavírus ellen a hétvégén, 34 helyszínen 3400 embernek adják be a Moderna vakcináját - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
2021. 01. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőlt a téli hőmérsékleti szezonrekord

Megdőlt a téli szezonrekord szombaton; a Heves megyei Verpeléten mínusz 14,3 Celsius-fokig hűlt a levegő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. Veszélyjelzésük szerint vasárnap néhol még ennél is hidegebb lehet.
2021. 01. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 2. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Január végén tárgyal a kormány a fejlesztési zónák stratégiáiról

A kormány január végén tárgyalja az egyes fejlesztési zónák stratégiáit, amelyek arra a gondolatra épülnek, hogy miként lehet egy-egy régiónak az egymásra épülő fejlesztési elképzeléseit összehangolni - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen.
2021. 01. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemelték a divat- és designipari pályázat keretösszegét

Megemelték a keretösszeget, így 10 milliárd helyett 15 milliárd forintra pályázhatnak a divat- és designipari vállalkozások - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteki online sajtótájékoztatóján.
2021. 01. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2021. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb hőmennyiséget értékesített a PannErgy

A PannErgy Nyrt. 1,601 millió gigajoule értékesített konszolidált hőmennyiséggel zárt 2020-ban, amely kevesebb a 2019-esnél, ám idén lényegesen nagyobb összértékkel terveznek - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett termelési jelentésben.
2021. 01. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóváhagyták az MKB és a Takarék Jelzálogbank részvényeinek vételi ajánlatait

Jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Bankholding Zrt. és az MTB Zrt. által az MKB Nyrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. részvényeire vonatkozó kötelező nyilvános vételi ajánlatot, a részvényeseknek január 19-től február 17-ig van lehetőségük elfogadni az ajánlatot - közölte az MKB és a Takarék Jelzálogbank a tőzsde honlapján pénteken.
2021. 01. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Buszpályaudvart adtak át Dorogon

Átadták Dorog új buszpályaudvarát pénteken a város vasútállomása mellett. A 360 járatot kiszolgáló létesítménnyel intermodális közlekedési csomópont jött létre, közvetlen vasúti átszállással.
2021. 01. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: