Megvan miért hallgat el a Rádió Q

A Rádió Q esetleges leállásának nincs köze semmilyen médiahatósági eljáráshoz, az vélhetően a tulajdonosok saját üzleti döntése - reagált az erről megjelent cikkre szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH).

Megvan miért hallgat el a Rádió Q

A médiaszolgáltató meglévő frekvenciájának használatára még másfél évig jogosult. A Rádió Q közösségi rádió, ennek megfelelően nem fizet sem frekvencia-, sem médiaszolgáltatási díjat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak hivatalos információi nincsenek a Rádió Q médiaszolgáltatásának megszűnéséről - írják.
    

A közlemény hangsúlyozza: a Rádió Q semmiféle olyan külön eljárás alatt nem áll, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) indított volna, és amely miatt a Rádió Q-nak bírósági döntésre kellene várnia, hogy a javára döntsenek a hatósággal szemben.
    

Ezért minden további lépése, amellyel a rádió az elhallgatását fontolgatja, a tulajdonos saját hatáskörébe tartozik, egyéni szabad döntésén alapul, ennek nincs köze a hatósághoz. Éppen ezért nem érthető az, hogy hatósági döntéssel hozzák összefüggésbe a tulajdonos döntését, vagy hogy a megszűnés hátterében valamilyen évek óta elhúzódó vitás ügyet emlegetnek - írják.
    

Az NMHH-nak nincs évek óta elhúzódó vitás ügye a Rádió Q-val. Tisztázatlan kérdések sincsenek, amely miatt vissza kellene vonni a médiaszolgáltatási jogosultságát, be kellene zárni a rádiót - fogalmaz a közlemény, amely szerint "a Rádió Q és médiaszolgáltatója az NMHH felé törvényi kötelezettségeit, ha késve is, de teljesítette. Legutóbb adatszolgáltatási kötelezettségének február 24-én tett eleget, amelynek elmaradása miatt február 9-én a Médiatanács eljárást kezdeményezett vele szemben".
    

Emlékeztetnek arra is: általánosságban elmondható, hogy egy médiaszolgáltatónak nincs lehetősége felmondani a médiaszolgáltatási hatósági szerződést, azt vagy közös megegyezéssel szüntetik meg a felek, vagy a médiatanács - meghatározott esetekben - hatósági eljárásban mondhatja azt fel, akár olyan esetben is, amikor a rádió több mint 14 nap után nem teljesíti a szerződési feltételeket, azaz saját döntéséből kifolyólag 14 napon túl is szünetelteti műsorszolgáltatását.
    

Amennyiben egy médiaszolgáltatás mégis megszűnik, a médiatanács minden esetben saját hatáskörében dönt a frekvencia hasznosításáról - jegyzik meg, jelezve, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak hivatalos információi továbbra sincsenek a Rádió Q médiaszolgáltatásának megszűnéséről.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A hvg.hu február 23-án írt arról Bognár Éva, a rádió főszerkesztőjének közlése alapján, hogy a médiaszolgáltató ugyan még másfél évig jogosult a frekvencia használatára, "ám a tulajdonos képviselője és az NMHH közötti tisztázatlan kérdések miatt úgy döntöttek, felfüggesztik a sugárzást", az pedig, hogy lesz-e folytatás, "heteken belül kiderül".
    

A cikk szerint a rádió esetleges megszűnéséről "nem ezek az első hírek, 2012-ben egyszer már állítólag nagyon közel voltak ehhez".

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

 


Ön melyik évben lett nyugdíjas? Annál szegényebb, minél régebben, mutatjuk miért

Minél régebben vonult valaki nyugdíjba, annál nehezebb anyagi helyzetbe kerül. MASZSZ: A választások előtti egyszeri támogatás helyett rendszerszintű nyugdíjreformra van szükség!
2025. 05. 31. 01:00
Megosztás:

Pakisztán Bitcoin tartalékot tervez – Mely kriptók érdemesek most a befektetésre?

A Las Vegasban megrendezett Bitcoin 2025 konferencián a pakisztáni kriptotanács vezetője, Bilal Bin Saqib alátámasztotta, hogy Pakisztán fővárosa, Iszlámábád stratégiai Bitcoin-tartalékot fog létrehozni.
2025. 05. 31. 00:01
Megosztás:

Több mint 15 milliárd forint osztalékot fizet a Telekom macedón leányvállalata

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD– Skopje pénteki közgyűlésén a 2024. üzleti év után 2,38 milliárd macedón dénár (2025. május 29-i árfolyamon számolva mintegy 15,65 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
2025. 05. 30. 23:00
Megosztás:

Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertese az UBM Csoport és a K&H Csoport

2025-ben az UBM Csoport és a K&H Csoport nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat. Ez a díj hazai szervezetek környezeti fenntarthatósági törekvéseinek üzleti irányítási megoldásait ismeri el. A pályázatok elbírálásában az IFUA Horváth szakemberei mellett a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) vezetői is részt vettek.
2025. 05. 30. 22:00
Megosztás:

Beszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.
2025. 05. 30. 21:00
Megosztás:

Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését, a gazdálkodók támogatását és az önellátás elérését – jelentette ki Hubai Imre, a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára a Mindent a burgonyáról című szakmai konferencián pénteken az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 05. 30. 20:00
Megosztás:

Kezdő vállalkozások támogató központ nyílt Erdélyben

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 05. 30. 19:30
Megosztás:

A medvék kilövése ellen tiltakoznak civilszervezetek Szlovéniában

Miután a szlovén természetierőforrás- és területrendezési minisztérium 206 medve kilövését engedélyezte, ami az országban élő populáció közel ötödét teszi ki, civilszervezetek tiltakozásba kezdtek a határozat ellen.
2025. 05. 30. 18:30
Megosztás:

A KÉSZ-csoport elkészítette Magyarország első integrált napelemes homlokzatburkolatát

A KÉSZ-csoport tagvállalata, a KÉSZ Metaltech Kft. kivitelezésében, az Eferte tervezőiroda tervei alapján elkészítették az ország első fotovoltaikus homlokzatát, amelynél a napelemek a homlokzatburkolattal egy síkban jelennek meg - közölte az építőipari cégcsoport az MTI-vel.
2025. 05. 30. 17:30
Megosztás:

Három hazai iskolaépület kapott nemzetközi elismerést

Magyar építészeti megoldások a világ élvonalában: három hazai iskolaépület kapott nemzetközi elismerést - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken.
2025. 05. 30. 17:00
Megosztás:

GVH: sikerrel zárult a versenytársak közötti megállapodásokról szóló bírói képzés

Sikerrel zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) bírói képzése, amely ezúttal a versenytársak közötti megállapodásokra összpontosított – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 30. 16:30
Megosztás:

Kritikus a spanyol mezőgazdaság helyzete

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 05. 30. 16:00
Megosztás:

Klíma- és természeti kockázatokra is fókuszál az MNB

A megújuló energia részaránya történelmi csúcsot döntött Magyarországon, a zöld hitelezés is bővült a fenntartható tőkepiac fejlődése mellett. Az MNB célja, hogy transzparens módon támogassa a zöld átmenethez szükséges alkalmazkodást - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel, miután megjelent saját környezeti fenntarthatósági kockázati elemzése és a tavalyi évről szóló Zöld pénzügyi jelentése is.
2025. 05. 30. 15:30
Megosztás:

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Egy friss kutatás szerint az emberek 85 százaléka a home office-ból már szívesebben visszatérne az irodába - de nem mindegy, hogy milyenbe. A jövő a hibrid munkáé és az irodahoteleké.
2025. 05. 30. 15:00
Megosztás:

Eredményes évet zárt a NAVIGATOR: újabb akvizícióval folytatja dinamikus növekedését a BÉT ipari-tech holdingja

2024-ben folytatta növekedését, 2025 kapcsán pedig pozitív kilátásokat fogalmazott meg a NAVIGATOR Csoport: a menedzsment előzetes várakozásával összhangban 5 milliárd forintot megközelítő pro-forma konszolidált árbevétel mellett az EBITDA meghaladta az 500 millió forintot. A frissen bejelentett újabb akvizíciót követően a 2026-os stratégiai célok megerősítésre kerültek, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is fizet osztalékot részvényeseinek az innovatív ipari technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő társaság.
2025. 05. 30. 14:30
Megosztás:

Fontos változás: több bank is lecseréli egyes bankkártyáit

Több bank is komoly változásokat jelentett be a bankkártyáinál. Az Erste és a Raiffeisen Bank például Visára cseréli a MasterCard kártyáit, míg a MagNet Banknál egyetlen MasterCard kártyatípus lesz csak elérhető a jövőben.
2025. 05. 30. 14:00
Megosztás:

A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról

Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallást, melynek a június 2-ai határidejére felhívja az érintettek figyelmét. A cél az, hogy az adózók elkerüljék a súlyosabb szankciókat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel pénteken.
2025. 05. 30. 13:30
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában, a globális technológiai vállalat 10 milliárdnyi magyar szó felhasználásával fejleszti saját mesterséges intelligencia (MI) alapú rendszereit, és az adatokat más fejlesztők számára is ingyenesen hozzáférhetővé teszi - közölte a versenyhatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 30. 12:30
Megosztás:

Az MI valós hatása a munkaerőpiacra: Kik nyernek, kik alkalmazkodnak?

A mesterséges intelligencia már nemcsak egy divatszó. Eszköz lett belőle. Zavaró tényező. Sőt, sok szempontból játékszabály-módosító a munkaerőpiacon. Egyes ágazatok sebességet váltanak, mások irányt, a munkavállalók pedig próbálnak lépést tartani, vagy inkább elébe menni a változásoknak.
2025. 05. 30. 12:00
Megosztás:

A Duna House csoport adózott eredménye és árbevétele is nőtt

A Duna House csoport 594,4 millió forint adózott eredményt és 10 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén az első negyedévben, előbbi 152,6 millió forinttal, míg utóbbi 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett negyedéves beszámolóban.
2025. 05. 30. 11:30
Megosztás: