Mennyi osztalékra számíthatunk a tőzsdei részvények után?

Húsvét után indul a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja, a legtöbb társaság április első felében teszi közzé a közgyűlési előterjesztéseket a 2009. év lezárásáról, valamint az esetleges osztalék mértékére vonatkozó javaslatot. (MTI)

A tőzsdén jegyzett cégeknek április végéig kell megtartaniuk az előző évet lezáró éves közgyűlésüket. Tavaly mindössze kilenc cég fizetett osztalékot, köztük a hagyományosan osztalékfizető áramszolgáltatók, a gyógyszergyártók, valamint a Magyar Telekom és a Zwack.

 

A legnagyobb vállalatok közül viszont nem adott osztalékot tavaly a részvényeseinek a Mol és az OTP. A gyógyszergyártók és a Magyar Telekom részvényesei az idén is biztosan számíthatnak osztalékra.

 

Az Egis Gyógyszergyár már döntött az előző évekkel megegyező, részvényenként 120 forint osztalék kifizetéséről, a naptári évtől eltérő üzleti év miatt ugyanis a társaság már januárban megtartotta az éves közgyűlését. A Richter az igazgatóság javaslata alapján 770 forintos osztalékot fizethet az idén a tavalyi 590 forint után. A Magyar Telekom vezetése pedig a tavalyival megegyező, 74 forintos osztalékot javasol majd a közgyűlésen.

 

Az Állami Nyomda is közölte a nyereségfelosztásra vonatkozó javaslatát, e szerint nem tervez osztalékfizetést az idén, míg tavaly részvényenként 54,55 forintot kaptak a tulajdonosok. Nem javasol osztalékfizetést a TVK igazgatósága sem az idén, a cég részvényesei tavaly 82 forintot kaptak. Nem tervez osztalékot fizetni a 2009. év után sem a Danubius, az FHB és a Graphisoft Park. A kisebb cégek közül nem fizet osztalékot a BIF Nyrt., valamint a KEG Nyrt. sem, utóbbi március 22-én már megtartotta az éves közgyűlését.

 

A Finext március 23-án szintén megtartotta már a 2009. évet lezáró közgyűlését, amelyen a részvényesek úgy döntöttek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot. A Moltól 180 forint osztalékot várnak az idén a piaci elemzők, annak ellenére, hogy tavaly nem fizetett osztalékot a társaság. Az Émász esetében 2.000 forint körüli kifizetés várható, míg az Elmű osztalékára egyelőre nincs megfogalmazva várakozás. A Zwack részvényesei várhatóan az idén is legalább 1.000 forintra számíthatnak, de mivel a cég pénzügyi éve március 31-ig tart, az éves közgyűlés csak nyáron ül össze.

 

A kisebb cégek közül a tőzsdén tavaly debütált Kulcs-Soft már korábban jelezte, hogy a teljes tavalyi nyereségét osztalékként kívánja kifizetni, elemzői becslések szerint 15 forint körüli osztalékra számíthatnak a részvényesek. A Forrás Nyrt. várhatóan ismét a megszokott 50 forintot fizeti ki az osztalékelsőbbségi részvényekre. Az összesen három magánszemély tulajdonában lévő TC Befektetési Nyrt. az idén is magas osztalékot fizet, részvényenként 27.210 forintot a tavalyi 24.000 forint után.

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 21. 23:00
Megosztás:

A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra

A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
2025. 12. 21. 22:00
Megosztás:

A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 21:00
Megosztás:

120 000 csatlakoztatott tárca és 150 millió eladott token – a Digitap ($TAP) csendben válik az egyik legígéretesebb altcoinná 2026-ra

Miközben a kriptovaluta-piac egésze fokozott volatilitást mutat, a felszín alatt valami igazán érdekes történik csendben.
2025. 12. 21. 20:00
Megosztás:

A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés

Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.
2025. 12. 21. 19:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 12. 21. 18:00
Megosztás:

Használd a CreditBlockchain felhőbányászatot a Bitcoin bika- és medvepiacain való navigáláshoz, és stabil napi hozamok rögzítéséhez

Elege van abból, hogy folyamatosan a Bitcoin csúcsértékeit és mélypontjait találgatja?
2025. 12. 21. 16:15
Megosztás:

Kezdődik a csillagászati tél

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 16 óra 3 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2025. 12. 21. 16:00
Megosztás:

ÉKM: igenis van megállapodás a fuvarozókkal

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken hét fuvarozói szervezet képviselőivel írt alá megállapodást; minden fuvarozói szervezettel megegyezett, egy szervezet kivételével - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 15:00
Megosztás:

Hogyan lesznek nyitva a kormányablakok az ünnepi időszakban?

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig. Az év végi hivatali szünet ellenére a két ünnep közötti munkanapokon, vagyis december 29-31-ig országszerte 22 kormányablak és a Központi Kormányablak várja az ügyfeleket 8 és 12 óra között.
2025. 12. 21. 13:00
Megosztás:

Sikeres évet zár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagságának képviselői december 16-án kedden küldöttgyűlésen értékelték a szervezet 2025. évi munkáját, teljesítményét. A jelenlévők szavaztak a köztesület jövő évi költségvetéséről, szakmai programjáról és módosul az alapszabály is.
2025. 12. 21. 12:00
Megosztás:

7 milliárdot nyerhet bárki a következő 11 napban – itt a Szilveszteri Szuperlottó

Élesbe fordul a szilveszteri extra nyereményjáték: a december 20-án estétől megvásárolt Ötöslottó szelvények már érvényesek lesznek a Szerencsejáték Zrt. különleges Szilveszteri Szuperlottó nyereményjátékára. A fogadási idő is hosszabb lesz, aki telitalálatot ér el 7 milliárd forinttal gazdagodhat mindössze 400 forintért cserébe.
2025. 12. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött az MG autómárka Európa piacán az idén

Az MG Motor elérte az éves 300 ezer darabos értékesítést decemberre az Egyesült Királyság és Európa piacán, történelme során először, a növekedés közel 30 százalékos 2024 azonos időszakához képest, amikor mintegy 233 ezer darabos eladást regisztráltak - tájékoztatta az MG Motor Hungary az MTI-t pénteken közleményben.
2025. 12. 21. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 12. 21. 09:00
Megosztás:

Bejgli, töltött káposzta és online csalások – a szaporodó kiberbűnözés miatt ez lehet sokaknak a karácsonyi menü

Együtt a család, a fa alatt az ajándékok, mindenki készen áll az ünneplésre. A karácsony a meghittséget hozza el, azonban ha nem figyelünk oda, akkor bosszankodással is telhetnek az ünnepek. Az év végi ünnepi időszak az egyik legtermékenyebb szezonja az online- és kiberbűnözőknek. Az ünnepek előtt megszaporodnak az internetes vásárlások és forgalom, azonban lankad a figyelem, hiszen igyekszünk minél hamarabb beszerezni az ajándékokat. Az elmúlt években egyre több az online rendelés, és ezt bizony kihasználják a csalók. A KPMG csapata hozott néhány egyszerű ünnepi tippet, amiket ha valóban betartunk – nem úgy, mint az újévi fogadalmainkat –, akkor könnyen kiszűrhetjük, hogy kik és hogyan akarják megkeseríteni az év legszebb időszakát.
2025. 12. 21. 07:00
Megosztás: