Meredek emelkedéssel nyitott Amerika
Javítja a befektetői hangulatot az is, hogy Barack Obama janet Yellent jelölte a Fed következő elnökének. A kereskedés elején a DJIA index 1,12 százalékkal 14.970,60 pontra, az S&P 500 index 1,17 százalékkal 1.675,80 pontra, míg a Nasdaq Composite index 1,50százalékkal 37432,90 pontra erősödött.
Az amerikai pénzügyminiszter, Jack Lew újra arra hívta fel a figyelmet, hogy az adósságplafon megemelésének határideje október 17-én lejár, mindemellett arra is figyelmeztetett, hogy a részleges kormányzati leállás már érezteti negatív hatását a gazdaságban. A nap folyamán nyilvánosságra került adat alapján a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélykérelemért folyamodók száma 66 ezer fővel 374 ezer főre emelkedett, ami hat havi csúcsnak számít.