Meredeken romló brit növekedési kilátások

Magas inflációval kísért romló növekedési kilátásokra épül a 2011-2012-es brit pénzügyi év szerdán ismertetett költségvetési tervezete.

George Osborne, a konzervatív-liberális kormánykoalíció pénzügyminisztere a londoni parlament alsóházában a tervezetet ismertetve bejelentette: a kormány az eddigi 2,1 százalékról 1,7 százalékra rontotta az idei naptári évre érvényes hivatalos GDP-növekedési előrejelzést, és valamelyest - 2,6 százalékról 2,5 százalékra - visszavette 2012-re szóló növekedési prognózisát is.

 

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a költségvetési tervezet ismertetését kommentáló első gyorselemzésében ugyanakkor a rontott jövő évi növekedési jóslatot is "túl derűlátónak" nevezte. A brit pénzügyminiszter az alsóházban közölte: a kormány várakozása szerint az éves összevetésű inflációs ütem az idén 4-5 százalék között lesz, és 2012-ben 2,5 százalékra lassul.

 

A jövő évre várt infláció is meghaladja a kormány által a Bank of England - a brit jegybank - számára előírt követendő inflációs célt, amely tizenkét hónapra 2 százalék. A növekedési előrejelzések gyengítését mindenekelőtt az indokolja, hogy jóllehet a brit gazdaság teljesítménye rekordhosszúságú, hat negyedévig tartó recesszió után 2009 utolsó negyedévében ismét növekedni kezdett, ám a növekedés a legújabb adatok szerint alig egy év után megtorpant. A brit statisztikai hivatal nemrégiben közölt, felülvizsgált adatsora szerint a brit hazai össztermék 2010 záró negyedévében 0,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint a harmadik negyedévben.

 

Ez még rosszabb teljesítményt tükröz a néhány héttel korábban ismertetett első GDP-becslésnél, amelyben 0,5 százalékos negyedéves visszaesés szerepelt, jóllehet már az az adat is váratlanul érte a piacot. Az elemzők az utóbbi száz év leghidegebb brit decembere miatt várták ugyan a növekedési ütem lassulását a tavalyi utolsó három hónapban, a konszenzusos előrejelzés azonban így is 0,2 százalékos negyedéves GDP-növekedést jósolt. Az infláció ugyanakkor a kiújult recessziós veszéllyel együtt is gyorsul, és jelenleg jóval több mint a kétszerese a célszintnek.

 

Februárban, éves összevetésben 4,4 százalékos drágulási ütemet mértek a januári 4 százalék, a decemberi 3,7 százalék és a novemberi 3,3 százalék után, elsősorban az olajár-emelkedés hatására. A nyersolaj drágulása rekordszintekre hajtotta a kiskereskedelmi üzemanyagárakat, amelyek jelenleg 1,40 fonthoz (450 forinthoz) közeli szinteken mozognak. A brit pénzügyminiszter az új költségvetés tervezetét ismertetve szerdán bejelentette, hogy azonnali hatállyal - szerda estétől - literenként 1 pennyvel csökken az üzemanyagokra kirótt illeték, és a kormány elhalasztja az áprilistól tervezett 4 pennys illetékemelést is.

 

A kormány ezt az olajipari vállalatokra kivetett különadó emelésével ellentételezi; ebből a következő pénzügyi évben a tervezet szerint kétmilliárd font többletbevétel származhat, hozzávetőleg annyi, amennyi az üzemanyag-illeték csökkentésével, illetve az illetékemelés halasztásával várhatóan kiesik. Ezek az intézkedések addig maradnak érvényben, amíg a nyersolaj hordónkénti átlagára 75 dollár alá nem süllyed. A tervezet főbb vonalaiban ugyanakkor változatlanul hagyja a távlati konszolidációs program időarányos célkitűzéseit.

 

A tavaly májusi választások után kormányra került konzervatív-liberális koalíció a GDP-érték 11 százalékát meghaladó - békeidőben példátlan szintű - államháztartási hiányt örökölt munkáspárti elődjétől. A deficitet elsősorban a pénzügyi válság idején megrendült helyzetű brit bankszektor feltőkésítésének csillagászati kiadásai okozták. Több brit nagybank azóta is többségi állami tulajdonban van.

 

Az új kormány a tavaly májusi választási győzelem után igen meredek konszolidációs programot hirdetett meg. Ennek fő célkitűzése, hogy a hazai össztermékhez mért brit államháztartási hiány 2015-2016-ra alig 1,1 százalékra csökkenjen, a strukturális deficit pedig megszűnjön. A program alapján átlagosan 19 százalékkal csökken az egyes tárcák költségvetése, a fő áfakulcsot idén januártól 17,5 százalékról 20 százalékra emelték, és a következő négy évben hozzávetőleg 490 ezer közalkalmazotti állás szűnik meg. Ez az állami alkalmazotti gárda 9 százalékos létszámcsökkentésének felel meg. (MTI)


Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás: