Merkel Lagarde mellett, a német lapok a kancellár ellen

Angela Merkel kancellár után hétfőn Wolfgang Schauble pénzügyminiszter is megerősítette, hogy a német kormány a francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde kinevezését támogatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére a szexbotrány miatt lemondani kényszerült Dominique Strauss-Kahn utódául. A berlini lapok viszont bírálták a kancellárt amiatt, hogy "már megint nem egy németről" van szó.

Mind Angela Merkel, mind Wolfgang Schauble úgy fogalmazott, hogy Lagarde személyiségét, valamint szakmai tudását tekintve egyaránt alkalmas az IMF vezérigazgatói tisztjére. A pénzügyminiszter még azt is kiemelte, hogy francia kollégáját a nemzetközi pénzügyi világ messzemenően tiszteli és becsüli. Schauble úgy vélte: amennyiben Európa Lagarde-ot jelöli, jó esélye van arra, hogy jelöltje töltse be ismét az IMF-vezetői posztot.

 

Ehhez azonban arra van szükség, hogy az európai országok egy hangon beszéljenek - fűzte hozzá. Maga a kancellár már korábban többször utalt rá: elengedhetetlennek tekinti, hogy a jelenlegi helyzetben, az euróválság közepette ismét európai személyiség kerüljön az IMF élére.

 

A német újságok egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy Lagarde mindenképp alkalmas a poszt betöltésére, csalódottan vették tudomásul ugyanakkor, hogy ezúttal sem német személy kerül egy nemzetközi intézmény élére. Emlékeztettek: a közelmúltban Merkel kancellárnak nem sikerült keresztülvinnie, hogy német pénzügyi szakembert jelöljenek az Európai Központi Bank élére. Igaz, a kancellár egyetlen jelöltje, a korábbi jegybankelnök, Axel Weber idő előtt bedobta a törülközőt, a lapok mégis különösnek nevezték, hogy Merkelnek más jelöltje nem akadt, és a központi bank élére mindenekelőtt francia támogatással az olasz Mario Draghit jelölték.

 

A sajtó korábban arról értesült, hogy a német kormánynak ezúttal vannak saját "fajsúlyos" jelöltjei az IMF élére. Ezek között Axel Weberé mellett felmerült a volt pénzügyminiszternek, Peer Steinbrücknek, valamint Thomas Mirow-nak, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) német elnökének a neve. Ma már azonban jóformán egyetlen szó sem esik róluk. A német üzleti körök lapja, a Handelsblatt hétfői kommentárjában úgy vélekedett: noha a jövőt illetően egyáltalán nem lehet arra számítani, hogy az IMF vezetője automatikusan európai, a Világbanké pedig amerikai lesz, ma mégis sokminden indokolja, hogy Strauss-Kahn utóda európai legyen, sőt lehetőség szerint olyasvalaki, aki egy euróövezeti tagállamot képvisel.

 

A lap a többi között emlékeztet arra, hogy az IMF a súlyos adósságválsággal küszködő euróövezeti tagállamok, köztük elsősorban Görögország és Portugália megsegítésének egyik fő oszlopa, a segélyek nagy részét finanszírozza, és ezáltal tehermentesíti a tagországok - köztük Németország - költségvetését. Christine Lagarde ezért mindenekelőtt Németország számára jelenthet biztosítékot arra, hogy az IMF az EU oldalán továbbra is kiáll az euróövezet stabilizálása mellett, mégpedig pénzügyileg is.

 

A Handelsblatt utal arra, hogy a francia pénzügyminiszter mindeddig jelentős szerepet játszott az euróválság kezelésében, ismeri a probléma minden részletét. Az újság érvként hozta fel azt is, hogy Christine Lagarde nő. Azaz - mint fogalmazott - a nemek közötti egyenjogúság szép és az egész világra kiterjedő jelképe lenne, ha a globális pénzügyek egyik legfontosabb intézményét egy nő vezetné. Lagarde-nak azonban természetesen nem azért kellene vezetni a valutaalapot, mert nő, hanem azért, mert nála nincs jobb jelölt - írta a Handelsblatt. (MTI)


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: