Merre mehet a MOL árfolyama?
Hetek óta oldalaz az olajpapír a 17.500 forintos szint felett. Múlt héten láthattunk egy fals letörést, az árfolyam a támasz alatt zárt, azonban a következő napokban már a szint felett folytatódott a mozgás. A jelenlegi bázisépítés pozitív technikai szemszögből vizsgálva, ha figyelembe vesszük a korábbi emelkedő trendet.
A sávból pozitív kitörésnek nagyobb a valószínűsége, de felfelé több ellenállás is akadályozhatja az emelkedést. A 20.000 forintos letörési szint mellett a 19.740 forintnál látható 200 napos mozgóátlag elérését követően is megtorpanhat a kurzus. Az összkép alapján azonban a vételi oldalt érdemes erősíteni.
A MOL 7,4-es előremutató P/E rátán forog, amely a szokásos 7-10 közötti tartomány alsó éle. Ugyanakkor a jövő évi kilátások az elmúlt időszakban jelentősen romlottak az elemzői konszenzus szerint, s most már inkább csak stagnáló profit a konszenzus. Ez valószínűleg a recessziótól való félelemnek köszönhető, amely arra készteteti az elemzőket, hogy alacsonyabb átlagos kőolaj árral, és alacsonyabb finomítói árréssel számoljanak. Különben a második esetében, inkább javulásra számítunk, mivel az év elején sok finomító fog leállni Európában, karbantartási munkálatok miatt.
Egyes becslések szerint 0,3 millió hordónyi olajjal fognak kevesebbet processzálni. Vagyis az olaj iránti kereslet is csökkenhet, amely viszont az olaj árfolyamára hat relatíve negatívan. Vagyis a várakozások a 2012-es év tekintetében, mintha túl pesszimistába fordultak volna. Ugyanakkor az eredményvárakozás csökkenő trendjében egyelőre nincs törés, amely óvatosságra int bennünket.
Másrészt nem a jelenlegi eredménnyel, de a távolabbi jövővel kapcsolatos várakozásokban várható pozitív fejlemény, amely elsősorban a Kurdisztáni kutatásokkal függ össze. Pl. Márciusban megszülethet az általános export engedély/egyezmény, amely jelentős lendületet adhat kutatásoknak, s jelentős eredménynövekedést vetít előre 2014- 2015-től. Ez is elkezdhet árazódni egy esetleges pozitív fejlemény hatására. Vagyis inkább a vételi oldalon állnánk.