Mi lesz a kórházak 7 milliárd forintjával?

A kórházak által visszafizetett, az adósságrendezésükre szánt mintegy 7 milliárd forintból az egészségügy idei és jövő évi strukturális átalakulásához kötődő fejlesztéseket fedezi a kormány - közölte az egészségügyi államtitkárság vasárnap az MTI-vel.

Az erről szóló kormánydöntés a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg. Az államtitkárság közleményében felidézte, hogy tavaly év végén az úgynevezett kasszaseprés keretében 21 milliárd forint, illetve a lejárt szállítói tartozások rendezésére további 27 milliárd forint támogatást kaptak a szakellátást végző járó- és fekvőbeteg szolgáltatók. Az utóbbi forrást azonban egy részük nem tudta teljes mértékben felhasználni, ezért a különbözetet vissza kellett fizetniük az Egészségbiztosítási Alapba.

 

A kormány úgy döntött, hogy az eddig ily módon képződött 6,8 milliárd forint idei többlet a 2012-13-ban zajló strukturális átalakuláshoz kötődő lépéseket - például épületek átalakítását, felújítását, új eszközök beszerzését - fedezi majd. Minderre a fekvőbeteg-szolgáltatók és fenntartóik a tárca honlapján hamarosan megjelenő közlemény alapján nyújthatják majd be igényeiket. Az önálló járóbeteg-szolgáltatók az úgynevezett miniszteri tartalékkeretbe emelve és abból kifizetve kapják meg a maradvány összeget - írta az államtitkárság.

 

Emellett az állami fenntartásba kerülő egészségügyi szolgáltatók kapcsán is újabb döntést hozott a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent határozattal megteremtették annak a jogi lehetőségét, hogy az állam teljesen átvegye azon hét - nem egyházi, illetve alapítványi - fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatót is, amelynek esetében mostanáig csak a kórházi vagyon került át az adott önkormányzattól, de az üzemeltetést magánkézben lévő szervezetek végzik. "E folyamat révén haladhat tovább elsősorban az aktív fekvőbeteg-szakellátás terén a működtetés egységének megvalósítása, ami a sürgősségi tevékenység és a betegutak jobb szervezhetősége, az uniós fejlesztések összehangolása és a bérfejlesztés kiterjesztése miatt is indokolt" - fogalmazott az államtitkárság.

 

Szintén a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg az alapellátás alapfinanszírozásának megemeléséről szóló rendelet. A kormány döntése értelmében novembertől 14 százalékkal emelkedik a háziorvosok, a védőnők és a fogászati ellátások (területi ellátási kötelezettséggel rendelkező alapellátást nyújtó fogászati szolgálatok, a területi ellátási kötelezettség nélküli fogászati szolgálatok és a fogászati szakrendelések) díjazása. A háziorvosi ellátásban a bejelentkezett biztosítottak utáni díjazás - az úgynevezett kártyapénz - emelkedik, így egy praxis átlagosan havi 70-80 ezer forint többletbevételhez juthat.

 

A védőnői ellátásban a gondozotti létszám alapján számított pontérték szerinti díjazás emelkedik, melynek eredményeképpen egy védőnői szolgálat díjazása átlagosan havi 25 ezer forinttal emelkedik. A fogászati ellátásban a fix összegű díjazás, az alapdíj emelkedik, s így az alapellátást nyújtó fogászati szolgálatok díjazása havonta átlagosan közel 30 ezer forinttal lesz több. Az államtitkárság kiemelte, hogy az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés ez év utolsó két hónapjára vonatkozik, és a korábbi béremeléshez hasonlóan beépül a jövő évi finanszírozásba is. (MTI)


Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás:

Svájci támogatásból alakítanak ki palliatív ellátási egységet a nyíregyházi kórházban

Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
2026. 10. 11. 06:00
Megosztás:

Az euró bevezetésének időpontjánál fontosabb annak eredményessége a jegybank elnöke szerint

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint az euró bevezetése Magyarország javára válhat, de a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére.
2026. 10. 11. 05:00
Megosztás: