Mi lesz a magyar kamatpálya?

A 6,00 százalékos alapkamat változatlanul hagyását várják az MNB monetáris tanácsának hétfői ülésétől az MTI által kérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők. Legtöbbjük az év végéig sem valószínűsít kamatmódosítást, bár vannak, akik a kedvező kockázati árazások fennmaradása esetén nem zárják ki teljesen az idei pénzügypolitikai enyhítés lehetőségét.

Ez utóbbi elemzői csoportba tartoznak a 4cast nevű vezető londoni pénzügyi tanácsadó cég szakelemzői. A ház szerint a nyersanyag-ársokk miatt várható, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsának retorikája változatlanul a "héja" álláspont felé hajlik majd, ám három kamatemelés, a javuló kockázati megítélés, a nyomott hazai kereslet és a nagyon gyenge munkapiaci helyzet miatt az MNB "nem fog sietni a további szigorítással".

 

A 4cast szerint ha a körülmények kedvezőek maradnak, az év végén akár kamatcsökkentés is lehetséges, bár a cég elemzői hangsúlyozták, hogy alapeseti forgatókönyvük a változatlan MNB-alapkamat az év egészében. A magyar kockázati környezetről a 4cast londoni elemzői kiemelték, hogy a magyar szuverén adósságtörlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása folyamatosan csökken, mégpedig gyorsabb ütemben, mint a térség többi országa esetében.

 

A ház szerint ez egyedi jellegű kockázatértékelési javulást tükröz, ami "egyértelműen" a kormány által bejelentett államháztartási konszolidációs csomag eredménye. A magyar törlesztéskockázatra köthető biztosítási tranzakciók piaci árazása valóban hetek óta folyamatosan esik, jelezve, hogy a piaci szereplők egyre kevésbé tartják kockázatosnak Magyarországot mint szuverén adóst. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar CDS-árazások a pénteki londoni kereskedés zárásában 263 bázispont környékén mozogtak a 264,6 bázispontos előző záró után.

 

A kereskedési hetet záró magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy a magyar szuverén törlesztési leállás kockázatára biztosítási tranzakciókat kínáló piaci szereplők most 263 ezer euró körüli éves díjat kérnek középárfolyamon a befektetőktől minden 10 millió euró magyar államadósság után az irányadó ötéves futamidőre. A hét elején 280 bázispont környékén, az év elején pedig még 400 bázisponthoz közeli magyar CDS-árazásokat mértek a londoni piacon, vagyis az idei első negyedévben eddig csaknem 140 ezer euróval lett olcsóbb az egységnyi összegű magyar államadósság törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak díja.

 

A 4cast elemzői az MNB monetáris tanácsának új tagjairól a hétfői kamatdöntő ülés előtti előrejelzésükben úgy vélekedtek, hogy egyik új tag sem tűnik "politikailag részrehajlónak", bár pénzügypolitikai alapállásuk "jórészt ismeretlen". A 4cast felzárkózó piaci szakértői hangsúlyozták ugyanakkor azt a véleményüket, hogy a távozó külsős tagok "inkább galambok" - vagyis enyhítésre hajló alapállásúak - voltak, így nem valószínű, hogy az új összetételű monetáris tanács alapállása jelentősen enyhülne az előzőéhez képest.

 

Az RBC Capital Markets globális befektetési társaság londoni felzárkózó piaci elemzői is elsősorban a pénzügypolitikai testület új tagjaira koncentráltak a hétfői kamatdöntő ülésre adott előrejelzésükben. Szerintük az alapkamat valószínűsíthető változatlanul hagyásánál fontosabb lesz az ülés utáni sajtóértekezlet annak megítélése szempontjából, hogy mennyire egységes "az új és régi gárda".

 

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemző és kutatórészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piaci szakértői közölték, hogy sem hétfőre, sem az év további szakaszára most már nem várnak MNB-kamatemelést. A ház elemzői szerint a cég által az MNB reagálási funkciójára kidolgozott modell arra vall, hogy a november óta végrehajtott 0,75 százalékpontnyi emelés után a további szigorítások "áttehetők" 2012-re. A BofA Merrill Lynch Global Research londoni felzárkózó piaci szakértői 2012 végére 6,75 százalékos MNB-alapkamatot jósolnak.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői sem várnak kamatmódosítást a hétfői MNB-üléstől, jóllehet előrejelzésükben "valószínűnek" nevezték, hogy az utóbbi időszak forinterősödése nyomán "szóba kerül" a kamatcsökkentés. A JP Morgan londoni szakértői szerint azonban "valószínűtlen", hogy egy ilyen javaslat többségi támogatást kapna a hétfői ülésen. A ház számításai szerint az infláció jelenleg fél százalékponttal az MNB legutóbbi prognózisa alatt jár. Ám mivel az élelmiszer- és az energiaárak a korábban feltételezettnél magasabbak, nem valószínű, hogy az infláció az idén a 4 százalékos éves ütem alá csökken, és a JP Morgan elemzői azzal számolnak, hogy 2012-ben is a cél felett marad. A ház szakértői szintén úgy vélekedtek, hogy a monetáris tanácson belül a váltás után is jórészt fennmarad a "galambok" és a "héják" eddigi egyensúlya.

 

A JP Morgan elemzői szerint a kormány és az MNB közötti feszültség olyan aggályokat keltett, hogy a kormány által kiválasztott monetáris tanácsi tagok "politikailag motiváltak lesznek, pénzügypolitikai enyhítési megbízatással", azonban mind a négy új tag végül is "hitelesnek tűnik". A JP Morgan londoni szakértői úgy vélekedtek, hogy ha az MNB-alapkamat az idén csökkenne, az az inflációs kockázatok "markáns" enyhülését tükrözné, nem pedig azt, hogy az új monetáris tanácsi tagok enyhébb alapállásúak elődeiknél. A cég elemzőinek várakozása szerint a forinterősödés korlátot szab ugyan a felfelé ható inflációs kockázatoknak, ám az euróövezeti jegybank várható kamatemelése csökkenteni fogja a forint befektetői vonzerejét. A JP Morgan alapeseti előrejelzése mindent egybevetve az, hogy az MNB "a következő hónapokban" nem nyúl az alapkamathoz. (MTI)


A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás: