Mi történt a héten a BÉT-en?
A részvénypiac forgalma erősödött, 47,1 milliárd forint volt a héten, míg az előző héten 37,67 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények közül a hét nyertese a Richter volt, de kisebb mértékben erősödött az OTP és a Mol is, míg a Telekomnak csökkent az árfolyama.
Nézzük a fontosabb történéseket!
Erősen kezdte az elmúlt hetet a magyar tőzsde, a külföldi piacokat felülteljesítve 1,7 százalékkal emelkedett a BUX hétfőn, a napi forgalom pedig megközelítette a 12 milliárd forintot.
A jó hangulat kedden is folytatódott, bár a piac ekkor már veszített lendületéből, szerdán pedig a BÉT, jócskán elmaradva a külföldi tőzsdék emelkedésétől, enyhe csökkenéssel zárt. Csütörtökön csak a Mol drágulása mentette meg a tőzsdeindexet a csökkenéstől, a többi vezető papír ugyanis gyengült vagy stagnált, pénteken pedig, ugyancsak elmaradva a nemzetközi trendtől, 1 százalékos mínuszban zárt a BUX.
A BUX index heti teljesítménye

A Richter piacán a szakértők szerint továbbra is vannak intézményi érdeklődők, az OTP erősödése viszont megtorpant az ellenállási szintet jelentő 4500 forint előtt. A Magyar Telekom egyelőre nem tudta kihasználni az év eleji kedvező hangulatot. A Mol csütörtökön arra a hírre drágult, hogy a horvát kormány és a Mol-menedzsment közötti tárgyalásokon a jelek szerint nincs szó kenyértörésről, amitől sokan tartottak. A tárgyalási fordulóról megjelent információkat a piaci szereplők biztatónak értékelték a jövőre nézve.
Az árfolyamok heti alakulása
Az OTP részvények árfolyama a héten 31 forinttal, 0,71 százalékkal 4418 forintra emelkedett. A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal erősödött, 14 300 forinton zárta a hetet. A Richter-papírok értéke 81 forinttal, 1,76 százalékkal 4680 forintra nőtt. A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 308 forintra gyengült.