Mi történt a magyar tőzsdén?
Hétfőn a forgalom nem érte el a ötmilliárdot, a BUX pedig enyhén emelkedett. Az OTP árfolyamának csökkenése és a Richter emelkedése ellensúlyozta egymást. Kedden tovább esett a forgalom, éppen csak meghaladta a 4 milliárd forintot. A BUX közel 200 pontot esett, az általános makrogazdasági hírek okozta profitrealizálás a nemzetközi piacokat és a magyar tőzsdét is érintette. Főként az OTP és a Mol húzta le a részvényindexet, bár a papírokat közvetlenül érintő negatív hírek nem érkeztek.
Szerdán a pozitív külföldi hangulatban - az OTP-t leszámítva - a magyar piac is emelkedni tudott. A BUX több mint 100 pontot növekedett, de a forgalom csak kismértékben nőtt. Csütörtökön az aznap közzétett hazai vállalati gyorsjelentések mozgatták a tőzsdei árfolyamokat. A nap vesztese a Richter, a társaság harmadik negyedévi eredménye kiábrándító lett, emiatt esett 3 százalékkal a papír árfolyama. Szintén csalódást keltett a Magyar Telekom jelentése, így ez a részvény is gyengült. A Mol viszont jó eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, ezért a papír mintegy fél százalékos emelkedéssel zárt, de nap közben ennél erősebb is volt. A napi forgalom 6 milliárd forinttal, heti csúcsot döntött.
Pénteken enyhén esett a forgalom és a BUX is. Zárásra a nagyobb negatív tartományból a csütörtökihez közeledett az index. Az OTP - annak ellenére, hogy több mint egy százalékot esett - megmaradt a 3900 forintos határ felett. A többi vezető papír ára szűk sávban mozgott.
A BUX és a vezető részvények árfolyam alakulása a héten
Hogyan teljesítettek a vezető részvények a héten?
A vezető részvények közül az OTP a héten 164 forintot, 4,03 százalékot esett, 3901 forintot ért pénteken záráskor, egy hete pénteken 4065 forint volt az ára. A Mol 60 forintos, 0,51 százalékos emelkedéssel 11 760 forinton zárta a hetet.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,88 százalékkal 343 forintra csökkent. A Richter árfolyama 25 forinttal - 0,67 százalékkal - 3728 forintra gyengült.