Mi történt a tőzsdén a héten?

Nem volt határozott irány a részvénypiacon az elmúlt héten, a forgalom is csak mérsékelten élénkült az év végén és az új év első hetében tapasztalt rendkívül alacsony érdeklődés után.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22.262,05 ponton zárt pénteken, 185 ponttal, 0,82 százalékkal magasabban az előző heti záróáránál. A heti forgalom 73,8 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 50,7 milliárd forint értékben születtek üzletek.

 

A tőzsdei árfolyamoknak - nemzetközi szinten - a héten a portugál, spanyol és olasz kötvénykibocsátások, továbbá a beinduló amerikai gyorsjelentési szezon adott impulzusokat. A sikeres államkötvény aukciók hatására mérséklődött az európai adósságválsággal kapcsolatos befektetői félelem, ez pedig kedvezően hatott a részvénypiacokra és az eurót is erősítette. Az eddig megjelent amerikai vállalati eredmények pozitív képet mutattak, a jelentési dömping azonban csak a jövő héten indul be igazán.

 

A magyar miniszterelnök által csütörtökön vázolt strukturális reformintézkedéseknek közvetlen piaci hatásuk nem volt, bár a piaci elemzők egyértelmű bizalomerősítő hatást tulajdonítottak neki. Orbán Viktor külföldi újságíróknak nyilatkozva négy területet jelölt meg, ahol átalakítást és kiadáscsökkentést tervez a kormány, ezek a nyugdíj, a munkanélküli segélyezés, a gyógyszertámogatás és a tömegközlekedés.

 

A konkrétumokra azonban a befektetőknek még várniuk kell, a kormány február közepéig vitatja meg a tervezett intézkedéseket. A vezető részvények többnyire gyengültek a héten, egyedül a Mol tudott minimális mértékben emelkedni.

 

Az 50,7 milliárd forintos összforgalomból az OTP részvények adásvétele 59 százalékot tett ki, a Mol 27 százalékkal, a Richter 6 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 4 százalékkal részesedett. Az OTP 5 forinttal, 0,09 százalékkal gyengült a héten, 5.370 forinton zárt pénteken. A Mol 55 forinttal, 0,25 százalékkal 21.705 forintra erősödött.

 

A Magyar Telekom részvények 3,57 százalékot veszítettek értékükből, 540 forintra csökkent az árfolyamuk. A Richter árfolyama 920 forinttal, 2,09 százalékkal 43.000 forintra csökkent. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 35 forinttal, 0,17 százalékkal gyengült, 20.855 forinton zárta a hetet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18 ponttal, 0,91 százalékkal 1.949,92 pontra csökkent egy hét alatt.

Lindsey Graham: karácsony előtt véget érhet a háború

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor szerint akár már karácsony előtt beköszönthet a béke Ukrajnában, amennyiben sor kerül egy háromoldalú találkozóra Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A politikus erről szombaton, az alaszkai csúcstalálkozót követően beszélt a Fox News televízióban.
2025. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis

Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
2025. 08. 17. 07:00
Megosztás:

Sokkal többen mondanának fel, mint tavaly, ha megszűnne a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.
2025. 08. 17. 06:00
Megosztás:

Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében

Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági nyomás, a növényvédelmi hatóanyagok kivonásai együttesen alakítják át a növénytermesztés jövőjét. A Syngenta a zeleméri Crop-EX 2025 eseményén olyan innovációkat mutatott be a növényvédelem és a vetőmagok területéről, amelyek segítik a gazdálkodókat a versenyképességük erősítésében.
2025. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Így lehet drága kerületben Otthon Starttal ingatlant venni

Ha valaki nem riad vissza a felújítástól, akár a belvárosban vagy a drágább budai kerületekben is találhat az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakást: a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adatai szerint akár félmillió forinttal is olcsóbb lehet egy felújítandó lakás négyzetmétere, mint egy felújítotté.
2025. 08. 17. 04:00
Megosztás:

Klíma vagy ventilátor? Ezt javasolja a műszaki szakember

Lipták András, a Gree légkondicionálók műszaki szakértője szerint a választás leginkább az igényektől és a lakás adottságaitól függ.
2025. 08. 17. 03:00
Megosztás:

Már 75 milliárd forint került kifizetésre a vállalkozásoknak – tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést, akik összesen 104,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra váltak jogosulttá. A program tempója folyamatosan gyorsul, a kifizetések összege elérte a 75 milliárd forintot, így a pozitív döntéssel rendelkező vállalkozások kétharmada, vagyis mintegy 900 hazai kkv már megkezdhette tervezett beruházásait. A program a hosszú távú növekedés támogatása mellett azonnali gazdaságélénkítő hatással is bír. A kedvezményezett cégek a támogatás révén új gépeket, modern technológiákat szerezhetnek be, amelyek a foglalkoztatás bővülését és a helyi gazdaság erősödését is magukkal hozzák.
2025. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Ennyi nyugdíjat kap, aki egyetlen 1 napot dolgozott Magyarországon

Önmagában egyetlen ledolgozott nap után Magyarországon nem jár öregségi nyugdíj. Mégis nagyon érdekes eredményre jutunk, ha jogilag végiggondoljuk a dolgot egy kicsit. Erről szól elemzői cikkünk.
2025. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Alkotói pályázatot hirdetett a HUN-REN

A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.
2025. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Beindíthatja a nagy lakásprojekteket a kormány döntése, de vannak még nyitott kérdések

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány azokat a legalább 250 lakásos ingatlanfejlesztéseket, melyeknél a lakások 70 százaléka megfelel az Otthon Start program követelményeinek – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. De pontosan mit jelent ez? Több lakás épülhet ettől? A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, de a döntés mindenképpen élénkítheti az újlakás-piacot, noha az igazi hatása majd csak évek múlva érződik – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Donald Trump tájékoztatta az európai vezetőket

Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta az európai vezetőket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról vasárnap - közölték Washingtonban és Brüsszelben.
2025. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Hogyan formálja a csomagolástechnika a kereskedelem jövőjét?

A kereskedelem világa az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül. Az e-kereskedelem térhódítása, a globális ellátási láncok bonyolultsága és a fogyasztói elvárások folyamatos növekedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csomagolás ma már ne csupán kiegészítő elem legyen, hanem stratégiai fontosságú terület. A csomagolás a termék életciklusának minden szakaszában szerepet játszik: a gyártástól a szállításon át a végső vásárlói élményig. Egy korszerű csomagolástechnikai webáruház pedig képes kiszolgálni mindazokat az igényeket, amelyek a modern piacon megjelennek – a biztonságtól a fenntarthatóságon át egészen az esztétikai élményig.
2025. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata

Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Európai vezetők: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat - jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
2025. 08. 16. 15:00
Megosztás:

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén. A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése szerint az Apple márkaértéke 1300 milliárd dollár, 28 százalékkal emelkedett egy év alatt.
2025. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Kiss Rajmund: optimizmusra ad okot a két elnök barátságos hangvételű tárgyalása

Optimizmusra ad okot, hogy hat év után találkozott Donald Trump és Vlagyimir Putyin, és hogy a két elnök barátságos hangvételű tárgyalást folytatott. Az, hogy keresztnéven szólítják egymást nem show vagy politikai marketing, hanem bizalom, ami nélkül nincs megállapodás - mondta a Mathias Corvinus Collegium diplomáciai műhelyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2025. 08. 16. 13:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában

Oroszország abban érdekelt, hogy az ukrajnai rendezés hosszú távú legyen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Anchorage-ben amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal szombat hajnalban megtartott közös sajtótájékoztatón.
2025. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Trump új SEC-elnöke kriptoforradalmat hirdet: teljes irányváltás készül az USA pénzügyi szabályozásában

Új szelek fújnak a washingtoni pénzügyi hatóságoknál: Paul Atkins, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) frissen kinevezett elnöke bejelentette, hogy „mozgósítják” az ügynökséget a digitális eszközökre vonatkozó szabályozás reformjára. Az USA elindulhat afelé, hogy kriptobarát országként újrapozícionálja magát – a cél: egyértelműség, biztonság és modernizáció.
2025. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Piros figyelmeztetést adtak ki hét vármegyére szombatra

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki szombatra a HungaroMet Zrt. az ország középső és déli vármegyéire, ahol a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 29 Celsius-fokot.
2025. 08. 16. 10:00
Megosztás: