Mi történt idén a forinttal?

Emlékezetes év lesz a forint történetében 2009, az immár korszakosnak tekinthető világgazdasági válság közepette elért negatív történelmi, az euróval szembeni 317,59 forintos árfolyamrekord után az év végére sikerült a forintot visszatornázni az év eleji szint közelébe.

A 2009-es visszatekintésben nem lehet figyelmen kívül hagyni a 2008-as év utolsó negyedévét, a világméretű pénzügyi válság kibontakozásának szakaszát, mivel minden, ami az idén a forinttal történt, a pénzügyi rendszer világméretű megbillenésében gyökerezik. A forint története azóta négy szakaszt ölel fel: a tavalyi utolsó negyedévi "tűzoltást", a válságkezelési erőfeszítések idei első negyedévi szétzilálódását, a második és harmadik negyedévi rendteremtést, valamint az utolsó negyedévi konszolidációt.

 

A tavalyi utolsó negyedében az euró árfolyama jó 40 forint széles sávban ingadozott, amit az első negyedévben 50 forintos árfolyamvesztés, negatív forintárfolyam-rekord követett. A második negyedév elején indult meg a nagyjából 300 forintos euróárfolyam szintről egy durván 10 forint széles sávban ingadozó forinterősödési szakasz, ami a harmadik negyedév elejéig, a 270 forint körüli szint eléréséig tartott. Az árfolyam azóta ennek a szintnek a közelében, a 265-275 forintos sávban ingadozik.

 

A problémák 2008 szeptember közepén kezdődtek. A Lehman Brothers csődje által kiváltott világméretű pénzügyi sokk felborította globális pénzügyi szektor működési rendjét, befektetéseik minden eszközzel történő menekítésére késztetve a pénzintézeteket egy olyan piaci környezetben, ahol már semmi nem úgy működött, ahogy régen. A kockázatvállalási hajlandóság általános visszaesése, a globális likviditás szűkülése és az ország külső adósságának finanszírozhatóságát illetően felmerült bizalmatlanság közepette a forint árfolyamára a magyar gazdaság teljesítménye által indokolható mértéket jóval meghaladó leértékelődési nyomás nehezedett.

 

Tavaly október elején fordult először elő, hogy a hetente rendezett 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción a kereslet elmaradt a meghirdetett mennyiségtől. A forint elleni spekulációs tranzakciók megdrágítása, a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának megőrzése, a tőkekiáramlás és a leértékelési várakozások további erősödésének megfékezése érdekében a jegybank 2008. október 22-i rendkívüli ülésén 300 bázisponttal, 8,5 százalékról 11,5 százalékra emelte az alapkamatot.

 

Tavaly szeptember elején, a Lehman-sokk előtt a forint még 240 forintos euróárfolyam környékén állt. Legerősebb 2008-as, egyben történelmi jegyzését július 18. és 21. között tartotta 228 forintos euróárfolyam alatt. Leggyengébb tavalyi árfolyamára pedig közvetlenül a jegybanki kamatemelést követően, október 23-án süllyedt 286 feletti euróárfolyamon.

 

A tőkepiaci finanszírozási források elapadása miatt az ország fizetésképtelenné válásának veszélye fenyegetett. Ennek elkerülése érdekében az Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió október 29-én 25 milliárd dolláros hitelkeretet nyitott Magyarországnak, annak fejében, hogy a kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyek csökkentik az államháztartás deficitjét, rövid távon helyreállítják a bizalmat a magyar gazdaság iránt, hosszú távon pedig javítják növekedési potenciálját.

 

A mentőcsomagnak már a puszta nagysága is bizalomerősítő tényezőnek bizonyult a nemzetközi befektetői közösség szemében. A forint az év végéig 253 és 273 forintos euróárfolyam sávban egyre csökkenő mértékben ingadozva 265 forintos árfolyam környékén állapodott meg 10 százalékos jegybanki alapkamat mellett. 2009 első kereskedési napján az árfolyam 267 forint volt. A 2009-es év a világgazdasági válság elmélyülésének jegyében indult.

 

Az első negyedévet később a válság legsötétebb periódusának minősítették. Január 7-én Lettország elsőrendű szuverén adósbesorolásán rontott a Moody's Investors Service. Egy héttel később Görögország került terítékre: a Standard and Poor's rontotta le szuverén kockázati besorolását az elsőrendű adósi sáv aljára. A hitelminősítő egyben az euróövezet más tagállamait - köztük alapító országokat - is adósosztályzatuk leminősítésének lehetőségére figyelmeztette.

 

Majd Portugália és Írország került sorra, végül nagy nemzetközi hitelminősítő sorra rontani kezdték az euróövezeti tagok adóskockázati osztályzatait vagy azok kilátását. A térség gazdasági kilátásainak és kockázati megítélésének romlásával párhuzamosan gyengült a térségbeli devizák, közöttük a forint árfolyama. A 300 forintos lélektani határt február 3-án lépte át az euró. Az ÁKK a kötvényaukciók 2008 október végi beszüntetése óta 2009 február 3-án bocsátott ki első alkalommal 3, 5 és 10 éves államkötvényeket. A puhatolózó jellegű kötvénykibocsátás eredménye láttán megindulhatott a fokozatos visszatérés az államadósság piaci finanszírozására.

 

A miniszterelnök évindító, napirend előtti parlamenti felszólalásában február 16-án jelentette be "patrióta gazdaságpolitikára" épülő válságkezelő programját. A program negatív társadalmi fogadtatása, a programot övező belpolitikai vita, párosulva az erőteljesen romló külpiaci feltételekkel a forint piaci pozíciójának további gyengüléséhez vezetett. Erre az időre tehető néhány lényegesebb visszaminősítés, így Romániáé és Lettországé. A forint március 6-án zuhant a legmélyebbre az euróval szemben, 317,59 forinton.


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök március 21-én jelentette be távozását. A londoni City elemzői piaci szempontból nem értékelték kedvezőtlen fejleménynek távozását, rámutatva, hogy a piac hosszabb távú reakciója kizárólag azon múlik, hogy a következő kormány mennyire kötelezi el magát a költségvetési szigor mellett. A Bajnai-kormány takarékossági intézkedései javították a nemzetközi befektetői bizalmat, erősítették a forintot, a kormány mozgásterének további szűkülése, illetve a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság elmélyülése pedig gyengítette.

 

Május 18-án az IMF és az Európai Bizottság (EB) Magyarországon tartózkodó delegációja elismerően szólt a kormány intézkedéseiről. Elena Flores, az EB képviselője szerint Magyarország jó úton halad a készenlétei hitel feltételeinek teljesítésében. Másnap többhavi mélypontra, 3,1122 százalékra süllyedt a magyar szuverén adósságra köthető határidős biztosítási ügyletek (credit default swaps, CDS) árjegyzése a londoni kereskedésben, jelezve az adósságtörlesztési kilátások befektetői megítélésének javulását. Áprilisban 5,40 százalék körüli, március elején pedig még 6,30 százalékos magyar CDS-árazásokat jegyeztek a londoni piacon; ez utóbbi az eddigi csúcspont. Ekkorra már más kelet-európai szuverén adósok CDS-díjai is jelentősen javultak. Lettország adósbiztosítási árazása például 5,63 százaléknál volt, jóllehet a lett CDS-szint az év korábbi szakaszában még 10-11 százalék környékén járt.

 

A forint július 2-án, az ÁKK sikeres kötvényaukciója után tért vissza az év első kereskedési napján tartott 267 forintos euróárfolyamhoz. Július 17-én "szupersikernek" nevezték a szervezők az új, ötéves, egymilliárd eurós magyar eurokötvény kibocsátását.Az egymilliárd eurós ajánlatra hárommilliárd eurónyi vételi igény jelentkezett. A kibocsátás fogadtatásával a piac egyértelmű jelzést adott arra, hogy Magyarország hozzájut tőkepiaci finanszírozáshoz.

 

Július 27-én a kedvezően alakuló külpiaci feltételek, a forint erősödése és az állampapírpiac rendeződése lehetőséget nyújtottak a jegybanknak arra, hogy a várakozásokat meghaladó, 100 bázispontos kamatvágással lepje meg a piacot. Az alapkamat ezzel visszaállt pénzügyi válság tavaly októberi kitörésekor végrehajtott 300 bázispontos emelés előtti 8,50 százalékos szintre. Ezt követően a jegybank havi rendszerességgel 50-50 bázisponttal csökkentette alapkamatát egészen a decemberi utolsó 25 bázispontos csökkentésig.


Szeptember 8-án a JP Morgan londoni befektetési részlegének elemzői a júliusi magyar ipari termelési adatokban a magyar ipar teljesítményének stabilizálódására utaló jeleket véltek felismerni. Október 2-án negatívról stabilra javította Magyarország adósbesorolásának kilátását a Standard & Poor's hitelminősítő, a kitartó konszolidációs erőfeszítések eredményeire hivatkozva. A világ legnagyobb hitelminősítője ezzel levette a napirendről Magyarország leminősítését.


Október 14-én az idén első alkalommal süllyedt a magyar törlesztéskockázat fedezetére köthető CDS felára a lélektanilag jelentős 200 bázispont alá. Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) október 15-én kiadott gazdasági előrejelzése szerint Magyarországon külső segítséggel és megfelelő hazai gazdaságpolitikával sikerült megfékezni a válságot.

November 16-án, az IMF-EU készenléti hitelével kapcsolatos magyarországi vállalások negyedik felülvizsgálatát követően az IMF megállapította, hogy a készenléti hitel megállapodás létrejötte óta jelentős haladás történt a fenntartható költségvetési politikát és a pénzügyi stabilitást szolgáló lépések erősítésében, a kormányzati kiadások tartósan csökkentek. Az Európai Unió képviselője is elégedettségét fejezte ki a magyarországi államháztartás konszolidációval kapcsolatban. A magyar pénzügyminiszter pedig bejelentette, hogy Magyarország nem hívja le az esedékes IMF-részletet, mivel a forint árfolyama megerősödött és stabilizálódott, az állampapírpiac ismét működik, jelentősen mérséklődtek a hozamok, így rendezettnek tekinthető Magyarország finanszírozása.




Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás: