Miért mi tartsuk el az adócsalókat?
Görögország tavaly májusban 110 milliárd eurós, novemberben Írország 85 milliárd eurós olcsó hitelt és garanciát kapott az EU-tól, az IMF-től és másoktól adóssága törlesztésére. Most Portugália következik, bizonyára szintén 90 milliárd euró körüli támogatás várományosaként. Nem nehéz összeadni, hogy ezek nagy pénzek, még akkor is, ha a teljes összegből, 280 milliárd euróból az euróövezeti országokra, illetve az ír programban részt vevő három euróövezeten kívüli országra eddig csak 125 milliárd euró hárult, és a teljes EU-beli kötelezettségvállalás a portugál mentőakcióval együtt sem fogja elérni a teljes euróövezeti hazai össztermék (GDP) 2 százalékát, illetve az EU GDP-jének 1,5 százalékát.
Tulajdonképpen mit vásárolnak az euróövezeti országok - továbbá az ír programban részt vevő Nagy-Britannia, Dánia és Svédország - a pénzükből? Nem mást, mint az euróövezeti "perifériák" megtartását, az övezet egyben tartását és az euró árfolyamának szilárdságát a nemzetközi tőkepiac támadásaival szemben, amelyek a gyenge láncszemeknél kezdik ki a közösséget. Kérdés, mi szükségük van az erősebb euróövezeti gazdasági hatalmaknak a "periféria" gyenge és fegyelmezetlen országaira? Hosszú távon ugyanaz a cél, mint az egész EU-val: közösségben, közösen, az Európai Egyesült Államok álmát álmodva jobban, versenyképesebben, nagyobb eséllyel állni a versenyt a világpiacon, mint külön-külön.
Ez persze nagyon fontos, de vannak rövidebb távú hasznok is, amelyeket néhány adat megvilágít. Például Németország teljes exportja 1990-től 1997-re, az utolsó teljesen eurómentes évre - 1998-ban már meghatározták a későbbi euróövezeti tagok valutáinak egymásközti árfolyamát az övezet 1999. januári indításához - 30,5 százalékkal nőtt a német statisztikai hivatal adatai szerint. Utána, 2000 és 2007 között a német kivitel 62 százalékkal 965 milliárd euróra gyarapodott. Vagyis az export növekedésének üteme kétszeresére gyorsult ahhoz képest, amit az utolsó euró nélküli hét év alatt produkált.
A behozatal növekedése mindkét korszakban elmaradt az exportétól, így a német külkereskedelem többlete 1990 és 1997 között 8,5 százalékkal nőtt, ám 2007-ben a 195,4 milliárd eurós többlet már több mint a háromszorosa volt a 2000-esnek. Hasonlók az irányzatok Németország és az euróövezeti periféria kereskedelmében is. A német export Görögországba 1990 és 1997 között 3,7 százalékkal csökkent, 2000 és 2007 között majdnem 70 százalékkal tört előre. Onnan az import 1990 és 1997 között 11 százalékkal visszaesett, majd 2000-től 2007-re is csak 24,7 százalékkal gyarapodott. A görög deficit 1990 és 1997 között 5,6 százalékkal, 2000 és 2007 között majdnem 94 százalékkal nőtt.
Portugáliába a német kivitel 1990 és 1997 között 58 százalékkal nőtt, 2000 és 2007 között lassabban, 33 százalékkal emelkedett, 8,3 milliárd euróra. Portugáliából a behozatal 1990 és 1997 között 87 százalékkal nőtt, ám 2000-ről 2007-re 26 százalékkal csökkent. Így a portugál kereskedelmi deficit Németországgal szemben 1990 és 1997 között csökkent, majd 2000 és 2007 között öt és félszeresére, 4,281 milliárd euróra ugrott. Kisebb az arányváltozás Németország és egy erősebb euróövezeti partner, Franciaország között. A német export Franciaországba 1990 és 1997 között 11,6 százalékkal, 2000 és 2007 között 36 százalékkal nőtt, ám közben Franciaország nagyjából tartotta a saját ütemét: a német import Franciaországból 1990 és 1997 között 24,3 százalékkal, 2000 és 2007 között 23,6 százalékkal nőtt.
A Németország és világ, illetve a "központi" Németország és az euróövezeti "perifériák" közti kereskedelem ilyen alakulásának megszámlálhatatlanul sok oka van, de az euróövezet létével való összefüggés szembeötlő. Ennek az összefüggésnek is számos eleme van a kereskedelmi költségek csökkenésétől az árfolyamkockázat megszűnéséig, ami - ráadásul - új exportőrök és új exporttermékek sokaságát vonzza a piacra. A döntő mozzanatnak azonban mégis az tűnik, hogy a német export a felvevőpiacok számára olcsóbbá vált, miközben azok termékeinek német piacra juttatása megdrágult, vagyis megnehezült. Ha ugyanis nem lenne euró, akkor a német márka bizonyára drágább lenne más valutákhoz képest, mint a gyenge euróövezeti tagok teljesítményével terhelt euró.
És fordítva: a görög drachma vagy a portugál escudo ma kevesebbet érne a dollárral, frankkal, jennel és mindennel szemben, mint az euró, amelyet felhúz a német, a francia, a finn teljesítmény. Igaz ez az euróövezeti tagok egymás közti viszonyában is: a német márka sokkal drágább lenne, mint a drachma vagy az escudo, de ehelyett ma a német, a görög és a portugál valuta egy és ugyanaz: az euró. Más szóval: az euróövezet olcsóbbá teszi a német exportot általában a külvilágba és duplán olcsóbbá a "periféria" országaiba, és drágábbá teszi a "periféria" exportját az ellenkező irányba. Ezért van szükség az euróövezetre, ezért van szükség az euróövezet gyenge tagjaira, még azon az áron is, hogy a cserearányromlás miatt viszonylagosan mindegyre gyengébbek lesznek.
Ez utóbbi "mellékhatást" is vannak hivatva ellensúlyozni az EU kohéziós alapjai és az is, hogy a "központi" euróövezeti országok időnként kénytelenek megmenteni a gyengébbeket. A történészek között máig nem eldöntött, vajon mi minden okozta a Római Birodalom összeomlását, a római cserépedények mérgező ólomtartalmától kezdve a "perifériák" lázongásáig és az ottani barbár betörésekig. Egy egyszerű egyenlet azonban különös figyelmet érdemel: egy birodalom addig áll fenn, amíg a "perifériák" meg- és fenntartása kevesebbe kerül, mint kiaknázásuk haszna.
