Minimális gazdaságélénkítő hatása lesz a 130 milliárd dolláros ügyletnek

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg csak minimális gazdaságélénkítő hatása lesz Nagy-Britanniában az amerikai Vodafone-érdekeltség eladásából várható több tízmilliárd font bevételnek, annak ellenére is, hogy a pénz jelentős része a távközlési óriáscég brit részvényeseinek számláin köt ki.

Minimális gazdaságélénkítő hatása lesz a 130 milliárd dolláros ügyletnek

A Vodafone a hét elején jelentette be a Londoni Értéktőzsdén, hogy az amerikai Verizon távközlési cég kivásárolja a két vállalat 2000-ben létrehozott, Verizon Wireless nevű közös amerikai vállalkozásából a 45 százalékos Vodafone-részesedést. A 130 milliárd dollár (85 milliárd font, 30 ezer milliárd forint) értékű tranzakció az egyetemes globális gazdaságtörténet egyik legnagyobb ilyen jellegű vállalati ügylete.
    

A Verizon-ügylet múlt heti bejelentése után elhangzottak olyan piaci vélemények Londonban, hogy - mivel a Vodafone az egyik legnépesebb tulajdonosi struktúrájú brit tőzsdei cég - az ügylettel járó készpénz- és részvényeső hatalmas pótlólagos mennyiségi enyhítési injekciónak felel majd meg, gyakorlatilag kiegészítve a Bank of England hivatalos mennyiségi enyhítési programját, és így hozzájárulhat a brit gazdaság egészének élénküléséhez.
    

A Bank of England - a brit jegybank - a 2009 márciusa óta eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (130 ezer milliárd forintos) gazdaságösztönző célú eszközvásárlással az éves brit hazai össztermék (GDP) 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba.
    

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics hétvégi értékelésében mindazonáltal azt jósolta, hogy a Vodafone-ügylet bevételének nem lesz jelentős pótlólagos fogyasztásélénkítő hatása a brit gazdaságban. A ház elemzői kiemelték, hogy a Vodafone a tranzakció bevételének 70 százalékát visszajuttatja részvényeseinek, és mivel a cég részvényeinek 41 százaléka brit befektetők kezén van, nekik hozzávetőleg 24 milliárd font juthat a tranzakcióból. Ez az éves brit GDP-érték 1,5 százaléka.
    

A Capital Economics elemzőinek okfejtése szerint azonban a Vodafone befektetőinek a Verizon-ügyletből juttatandó bevételi hányad mindössze annak a jövőbeni bevételnek a kiesését kompenzálja, amelyet ugyanezek a részvényesek kaptak volna a Verizon és a Vodafone közös vállalatának eredménye után, a Vodafone-részesedés arányában. Ráadásul a Vodafone-részvények árfolyama a kifizetési határidő eltelte után várhatóan jelentősen csökken. Így jelenérték-alapon számolva a Verizon-tranzakció bevételei valószínűleg nem járnak a Vodafone-részvényesek hosszú távú nettó vagyonnövekedésével - áll a Capital Economics elemzésében.
 

A ház szerint a Vodafone által a részvényeseknek juttatandó bevételi hányad átmenetileg emelheti a megtakarítási rátát, de a fogyasztási kiadásokra várhatóan csekély hatása lesz. Erre külföldi bizonyítékok is utalnak. A tavalyi év utolsó negyedében például megugrott az amerikai vállalatok által kifizetett osztalékok értéke, mert a cégek igyekeztek elébe menni az osztalékadó januártól meghirdetett emelésének. Ugyanebben az időszakban megugrott - szeptember és december között csaknem megkétszereződött - a magánszektorbeli megtakarítási ráta, a fogyasztási kiadások növekedési üteme azonban nem gyorsult - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: