Modern és klasszikus helikopter modellek

A helikopterek történelmének kezdete
Leonardo Da Vinci 15. századi tervezése után még 450 évet kellett várni arra, hogy az első működőképes, nagyon kezdetleges helikopternek nevezhető jármű elkészüljön. 1907-ben egy francia feltaláló, Paul Cornu ugyanis megépített egy prototípust, amelynek segítségével percekig képes volt a levegőben maradni. Azonban ez még nem volt szabad repülés, hiszen a jármű a földhöz volt rögzítve a szerencsétlen balesetek megelőzése érdekében.
Az eredménynek azonban hamar híre ment, és Stefen Petroczy osztrák mérnök, illetve Theodore von Karman professzor segítségével folytatódtak a munkálatok. Sikerült elérniük, hogy a földhöz rögzített helikopter már egy óráig képes legyen a levegőben maradni, azonban ezt nem ismerték el hivatalosan repülésnek. A helikopterben ugyanis nem tartózkodott senki, így nem lehetett repülésnek nyilvánítani a teljesítményt.
1939-ben viszont Igor Sikorsky már sikeres repülést hajtott végre a VS-300 nevezetű helikopter típussal. A helikopterek fejlődését természetesen kifejezett figyelemmel követte a hadiipar, ezért rövidesen már katonai célokra kerültek felhasználásra az elérhető modellek. A helikopterek legfontosabb feladata ekkoriban az ellenség területeinek feltérképezése, illetve a harcban megsebesült katonák elszállítása volt.
A koreai háborúban már nem volt megkérdőjelezhető a helikopterek szerepe, és ekkoriban ismerte fel mindenki a csatákban betöltött fontosságukat. A helikoptereknek köszönhetően ugyanis a koreai háborúban a sebesült katonák halálozási aránya a legalacsonyabb volt az előző háborúkhoz viszonyítva.
Helikopter modellek minden korszakból
A helikopter modellek iránt érdeklődők szerencsére minden történelmi korszak típusaiból válogathatnak, így mindenki a saját ízlése szerint dönthet. A vietnámi háború, a hidegháborús időszak, illetve napjaink modern helikopterei egyaránt elérhetők a gyűjtők számára. A helikopterek látványa lenyűgöző és izgalmas, ezért szinte mindenki rögtön érdeklődni kezd a használatuk és történelmi jelentőségük iránt, aki csak meglátja őket.
A repülés szerelmesei számára kifejezetten érdemes megtekinteni a Modellfutár kínálatában elérhető drón készleteket is, amelyek kitűnő szórakozási élményt nyújtanak mindenki számára.