NGM: támogatás magyar vállalkozások megjelenéséhez indonéz projektekben
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a felek az október 8-11. között Budapesten rendezett víz-világtalálkozón részt vevő indonéz miniszter programjának keretében találkoztak. A magyar kormány a keleti nyitás politikája jegyében erősíteni szeretné kapcsolatait a térségében egyre jelentősebb szereplővé váló Indonéziával. A kormány elkötelezettségét mutatja, hogy az indonéz fél számára 50 millió dollár keretösszegű, mobil víztisztítók szállítására szóló kötött segélyhitelkeretet biztosít, amely a magyar kivitel növelésének fontos eszköze lehet - közölte a tárca.
A közlemény szerint a kormány arra számít, hogy a jövőben más infrastrukturális területeken is lesz lehetőség a hazai, főként kis- és középvállalatok részvételére indonéz projektekben. Az NGM emlékeztet: Magyarország 2004 óta folytat kötött segélyhitelezési tevékenységet, amely a nevével ellentétben nem segély, hanem az egyetlen nemzetközileg elfogadott, EU-konform állami exportösztönző eszköz.
A kötött segélyhitelt a kedvezményezett ország teljes mértékben visszafizeti, így a konstrukció visszafizetendő kedvezményes hitel. A kötött segélyhitelezés hozzájárul a magyar tulajdonú vállalkozások külpiaci megjelenéséhez és terjeszkedéséhez, segíti a magyar áruk és szolgáltatások exportját, a megvalósult projektek pedig fontos referenciát jelenthetnek a piaci jelenlét erősítéséhez, illetve a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez - áll a közleményben. (MTI)