Jó kis nap volt tegnap
A nap híre a várt FED döntés volt, mely szerint változatlanul hagyták az amerikai irányadó kamatlábakat, sőt megerősítették azt a piaci várakozást is, hogy az alacsony kamatokhoz a közeljövőben nem is kívánnak hozzányúlni.
Az emelkedést az alapanyagok, ipar, pénzügy hármasa vezette.
Európában továbbra is a görög helyzet a fő beszédtéma, amire egyre inkább a kedélyeket megnyugtató megoldás kezd kibontakozni. A folyamatos sztrájkok és megmozdulások szegélyezte úton megindult a görög kormány és egyre több megszorítás bevezetését jelenti be, amit a pénzpiacok elégedettséggel fogadnak, mivel ezzel megteremtődnek az előfeltételei az EU által nyújtandó segítségnek is.
A forint/euró árfolyam várakozásainknak megfelelően hétfőn letört, így megkezdődött egy várhatóan tartósabb forinterősödés. Hiába kommunikál bármit a jegybank vagy a választások utáni kormányzás várományosai, a piac diktál. Ami egyfelől örömhír a devizában eladósodottak és az importálók számára, az igencsak jelentős versenyhátrányt okoz az exportra termelő cégeknek és valójában az egész nemzetgazdaságnak komoly versenyhátrányt jelent.