Kitöréssel próbálkoznak a piacok?
Nem mellékesen technikai fegyvertény is jutott a napra, hiszen a napi csúcs környéki zárással a legtöbb vezető index záróárban új csúcsra került. Ezzel megkezdődött az elmúlt három-négy kereskedési napban rajzolt - és az órás grafikonokon szépen látható - emelkedő háromszögekből történő kitörés, ami sikerével vagy behalásával meghatározhatja a következő kereskedési napok irányát.
A szektorindexek közül a nap nyertese a pénzügy volt, de említésre méltóan emelkedett az energia és az ipar mutatója is a közműszolgáltatók már megszokott teljes lemaradása mellett.
Európában a pozitív nyitást követte enyhe emelkedés, majd egész nap tartó lemorzsolódás, ami pszichológiailag pont az amerikai viselkedés ellenkezője, de tudjuk jól, hogy az ütemet nem Európában verik, így ez nem mérvadó az általános hangulatra vonatkozóan. A mai napon enyhén pozitív nyitás várható. Az árupiacok frontján a tegnapi nap leginkább az olaj emelkedéséről szólt, de érdemes a kakaó drágulására is vetni egy pillantást.