Nasdaq - Már csak a múlté a januári megingás
2010. 03. 18. 09:20
A Nasdaq grafikonja jól mutatja azt az egyenletesnek mondható hosszútávú mozgást, amelyet az index az elmúlt közel egy évben teljesít. Kisebb megingások mentén, de stabilan emelkedik. Ez az emelkedés inkább nevezhető immáron komótosnak, mint eszeveszettnek, ami jó, mert nincs nagyobb korrekció sem.
kattintson a grafikonra
Pozitív:
Szép emelkedő trend.
Negatív:
Túlvett papírok, kezdik az egészséges trendelés határait feszegetni.
Összegzés:
A februári mélypontot követően az index nyugodt emelkedésbe kezdett, néhány nagyobb volatilitású napot leszámítva 0.3-0.5%-os teljesítménnyel emelkedik az index, így szinte feltűnés nélkül szaladt új csúcsra. Pozitív, hogy a kitörési szinttől mennyire el tudott távolodni, pedig már akkor túlvett volt. Egyre nagyobb biztonsággal hagyatkozhat némi bázis építésre, hiszen egyre biztosabb, hogy a 2330 pontos kitörési szint elég erős lesz a februári nyereségek megőrzéséhez.
Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly
Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.
A vámháború hírei voltak a középpontban, többségében emelkedtek a vezető európai indexek
A Donald Trump által április 2-án bejelentett, ún. kölcsönös vámok felfüggesztésének július 9-ei lejárata tartja lázban a piacokat és bár az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra sem tudott tető alá hozni új kereskedelmi megállapodást, úgy tűnik, hogy a pénteki mínuszok után megnyugvást hozott Scott Bessent hétvégi nyilatkozata, miszerint augusztus 1-től lépnek életbe a korábban bejelentett vámok azokkal a partnerekkel szemben, akikkel nem sikerül addig megállapodni.
Fókuszban a vidéki kkv-beruházások – már több mint 1300 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében
A magyar kormány tovább dolgozik a hazai kkv-k termelékenységének növelésén, méretugrásuk elősegítésén és mindent megtesz beruházásaik támogatása érdekében. A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program nyerteseinek listája jelentősen bővült, már több mint 1300 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést, összesen 104,3 milliárd forint értékben. A támogatások zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti.
Újabb állomáshoz érkezett az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programja
Az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjának keretében a hitelintézet a hazai nemzeti park igazgatóságokkal együttműködve olyan rendszerszintű kezdeményezéseket valósít meg, amelyek valódi gazdasági és társadalmi értéket teremtenek. Az átfogó biodiverzitás program újabb fontos állomása a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen elindított, hosszútávú székicsérvédelmi projekt, amely már az első évben kiemelkedő eredményeket hozott a faj megóvása területén. A 2024-ben indult ötéves projekt célja a veszélyeztetett madárfaj állományának növelése, költőhelyeinek védelme, valamint a faj életmódjára vonatkozó tudományos adatok gyűjtése. A projekt szorosan illeszkedik a hitelintézet agrárüzletágának törekvéseihez is, hogy ösztönözze a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazását, és elősegítse a hazai agrárium fenntartható, zöld átmenetét.
Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban
A húsvéti költések után lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése májusban: a teljes forgalom 2,1%-kal bővült éves szinten, havi alapon azonban 1,3%-os csökkenés történt. A 2021-es bázist 1,7%-kal haladja meg a kiskereskedelmi forgalom. Bár az ünnepi időszak után a vártnál nagyobbat fékezett a bővülés üteme, a kiskereskedelmi forgalom továbbra is növekvő pályán van, és várakozásaink szerint a növekvő trend kitart 2025-ben. Az első öt hónapot tekintve a bővülést a nem élelmiszer kategória hajtja, míg az élelmiszer kategória folyamatosan veszít lendületéből.
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal
Lezárultak a tejtermékek, valamint az étkezési tyúktojás piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatok, az ezek alapján készült jelentéstervezeteket nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a versenyhatóság, az észrevételeket augusztus 25-ig lehet írásban megtenni - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.
Már nem elég beszélni róla: hét kiemelt fenntarthatósági téma szerepel a magyar vállalatok napirendjén
A jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár – derül ki az EY friss tanulmányából, amely több mint 200 – köztük 16 magyar – vállalat első, uniós irányelvek (CSRD) szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte. Az érintett cégek döntő többségének már van ESG felelőse és stratégiája. A társaságok átlagosan hét kritikus területet azonosítottak a működésük szempontjából.
Koronavírus - Ejtették a vádakat a korábbi francia kormány tagjai ellen
Vádemelés nélkül lezárta a vizsgálatot a francia igazságszolgáltatás Édouard Philippe volt miniszterelnök (2017. május - 2020. július) és kormányának két egykori egészségügyi minisztere ellen a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó eljárás keretében, amelyet mások élete veszélyeztetésének gyanújával indítottak.
Ezek a tényezők befolyásolták az árakat a tej- és a tojáspiacon
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Egyet a tejtermékek, egyet pedig az étkezési tyúktojás hazai piacán. A GVH vizsgálói számos tényezőt azonosítottak, amelyek hatással voltak az egyes értékláncok árképzésére, így a fogyasztói árak alakulására. A GVH megállapította, hogy a tejtermékek piacán több korábbi javaslata is hasznosult, a 2023 nyarán elindított online Árfigyelő rendszer, illetve a 2025 márciusától alkalmazott árréscsökkentés pedig mérsékelte a fogyasztói árakat. A 2024-2025-ben történt áremelkedéseket – amelyek növelték az élelmiszerinflációt – összetett hatások, jellemzően a takarmány- és energiaárak növekedése, a munkaerőhiány, az értékláncon belüli jövedelmi viszonyok átrendeződése, illetve egyes kiskereskedők beszerzési gyakorlata okozták.
Újra mindkét futópályával üzemel a Liszt Ferenc-repülőtér
Újra mindkét futópályával üzemel a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér, a légi forgalom folyamatosan áll helyre - közölte a Budapest Airport a honlapján hétfő este.