Ne ijedezzünk! Az OTP még jól néz ki
A részvénypiac forgalma 167,45 milliárd forint volt, míg az első héten 107,87 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az összforgalom közel 69 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki.
A hét elején folytatódott a korábban kezdődött optimizmus, majd ezt kisebb korrekció követte, amely azonban nem bizonyult tartósnak. Piaci elemzők továbbra is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az emelkedés fundamentálisan nem megalapozott, egyes vélemények szerint azonban az intézményi befektetők portfóliójának újrasúlyozása okozta az erősödést.
Az OTP árfolyama szerdán átlépte a 6.000 forintot, és 15 havi csúcsán fejezte be a kereskedést, a Mol pedig hétfőn érte el éves csúcsát. Az optimizmust az sem törte meg, hogy a héten több amerikai makrogazdasági adat is negatív meglepetést okozott. Csökkenő ütemben ugyan, de nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten. A szakértők csökkenést vártak. A várt növekedés helyett csökkentek az amerikai kiskereskedelmi eladások decemberben. Az amerikai külkereskedelmi hiány pedig novemberben nagyobb lett a vártnál.
Nem okozott viszont meglepetést az euróövezeti infláció: az elemzői várakozásoknak megfelelően decemberben az árak 0,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A felemásan indult a héten az Egyesült Államokban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon.
A beszámolási időszakot hagyományosan megnyitó Alcoa, a legnagyobb amerikai alumíniumipari cég csökkentette ugyan a veszteségét, eredménye azonban elmarad az elemzői várakozásoktól. Az Intel amerikai félvezető-gyártó negyedéves adózott eredménye viszont jóval meghaladta a szakértők várakozását. A cég egyidejűleg kedvező kilátásokról számolt be.
A vezető részvények közül a múlt héten az OTP jelentősen drágult, árfolyama 5,63 százalékkal 6.060 forintra nőtt.
Mire számíthatunk a folytatásban?
OTP részvény technikai elemzése: