Négymilliárd forintból épül új technológiai tömb a dunaújvárosi kórházban
Az új technológiai tömb a januári alapkőletétel után fél évvel tető alá került. Az ünnepségen Mészáros Lajos kórházigazgató hangsúlyozta, hogy az októberi határidőre befejeződhet az építkezés, és a gépek, műszerek beszerzése után jövőre már fogadni tudják a betegeket. A főigazgató elmondta: bár az új épületet a legkorszerűbb orvostechnikai eszközökkel szerelik fel, a CT cseréje nem szerepel az új eszközök között, ezért arra a kórház alapítványán keresztül gyűjtenek.
Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója közölte, hogy a kórházak közös állami felügyeletének eredményeként az intézmények a korábbinál jobban kiaknázhatják lehetőségeiket. Hozzátette: a forrásokból az egészségügy valamennyi szereplője többet szeretne. Reményét fejezte ki, hogy - miként azt a mostani béremelés is mutatja - az ágazatban dolgozók erőfeszítése, türelme és kitartása eredményre vezet.
A kórház tájékoztatása szerint a kivitelezők már megkezdték a külső nyílászárók beszerelését, burkolják a külső homlokzatot, hozzáláttak a belső gépészeti és a villanyszerelési munkálatokhoz, és hamarosan elkezdik a belső válaszfalazást és a burkolást. A 4000 négyzetméter alapterületű, a kórház főépületéhez csatlakozó létesítményben négy hagyományos és egy szeptikus (fertőzéses esetekre tervezett) műtőt alakítanak ki. Ott kap helyet a központi sterilizáló, az intenzív ellátásra szoruló betegeket ellátó osztály, valamint a diagnosztikai blokk. A központi technológiai tömb átadásával megszűnik a műtők, sterilizálók széttagolt struktúrája, és a mostaninál hatékonyabb, a betegek számára kedvezőbb munkaszervezés válik lehetővé.
A fejlesztés részeként központi betegirányítás rendszert alakítanak ki, továbbá a most két telephelyen működő képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat egységesítik, modernizálják, valamint fejlesztik az informatikai rendszert. Az 523 aktív és 180 krónikus ágyas Szent Pantaleon Kórházban évente átlagosan 22-25 ezer fekvő beteget látnak el. Körzetéhez 130 ezren, dunaújvárosiak és környékbeliek tartoznak.