Nem okozott csalódást a brit gazdaság
Az előző év azonos időszakához mérten a gazdaság 1,4 százalékkal bővült, ilyen mértékű bővülésre 2011 első negyedéve óta nem volt példa. A brit statisztikai hivatal közleménye szerint 2010 harmadik negyedéve óta a gazdaságon belül mind a négy fő csoport - mezőgazdaság, termelés, építőipar és szolgáltatás - hozzá tudott járulni a GDP növekedéséhez. A negyedév folyamán a szolgáltatások teljesítménye 0,6 százalékkal emelkedett. Az ipar hozzáadott értéke 0,6 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 0,4 százalékkal emelkedett. Az építőipar teljesítménye 0,9 százalékkal emelkedett.
A 2008 és 2009-ben mutatott meredek visszaesés előtt a gazdaság 2008 első negyedévében érte el a csúcsát. A csúcstól számolva a gazdaság 7,2 százalékkal csökkent. Az előzetes adatok alapján a második negyedévben a brit gazdaság 3,3 százalékos lemaradásban van 2008 első negyedévéhez képest.