Nem tetszik az Európai Bizottságnak az uniós állampolgárság áruba bocsátása

Hevesen bírálta az Európai Bizottság szerdán, hogy több tagállam is „eladásra” kínálja állampolgárságát Európán kívülieknek jelentős befektetésekért cserébe, amint azt legutóbb Málta is tette egy vitatott törvénytervezettel.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak az uniós állampolgárság áruba bocsátása

„Az állampolgárság nem áruba bocsátható - jelentette ki az Európai Parlamentben (EP) Viviane Reding igazságügyi biztos. - A tagállamoknak csak olyanoknak szabadna állampolgárságot adni, akiknek valódi kötődésük van az adott országhoz” - tette hozzá.

 

A biztos emlékeztetett arra, hogy az uniós szerződés értelmében aki állampolgárságot kap az egyik európai államban, az automatikusan jogokra tesz szert az összes többi tagállamban is.

A munkáspárti Joseph Muscat kormánya által előterjesztett máltai törvényjavaslat mindazoknak állampolgárságot ajánl, akik készek legalább 1,15 millió eurót (mintegy 345 millió forint) átutalni az országba, s annak legalább egy részét ingatlanba fektetni.

 

A kérdésnek szentelt, Megvásárolható uniós állampolgárság címmel lefolytatott szerdai strasbourgi vitában több EP-képviselő is felháborodásának adott hangot a kialakult gyakorlat miatt.

 

„Azt akarjuk, hogy vessenek véget az effajta törvényalkotásnak” - jelentette ki Manfred Weeber, a konzervatív Európai Néppárt egyik német képviselője. Marie-Christie Vergiat szélsőbaloldali francia EP-képviselő úgy vélekedett, hogy a szóban forgó tervezet „csak a pénzek tisztára mosását ösztönözheti”.

 

Az Európai Szocialisták Pártja viszont kevésbé tűnt kritikusnak a munkáspárti vallettai kormánnyal szemben - írta a francia hírügynökség. Hannes Swoboda, a szocialista frakció vezetője szerint a máltai eset alkalmat kínál arra, hogy megvitassák ezt a témát, és rávilágítsanak egy közös európai keret szükségességére.

 

A szocialisták azon az állásponton vannak, hogy a kérdésről hozandó határozatban, amelyről csütörtökön lesz szavazás, ne nevezzék meg Máltát, mivel „igazságtalan lenne ujjal mutogatni” egyes országokra, „miközben ez a kérdés mindannyiunkat érint” - hangoztatta Swoboda.

A lett, portugál, ciprusi, sőt brit példákat sorolva a szocialisták lényegében azt hangsúlyozták, hogy más tagállamok is indítottak hasonló befektetői letelepedési programot, igaz egyes esetekben ezzel csak tartózkodási engedélyre lehet szert tenni.

 

Göncz Kinga, az MSZP EP-delegációjának tagja az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint úgy fogalmazott a vitában: „Európa-szerte szaporodnak a jelenségek, amelyek megkérdőjelezik az alapértékeinket: ezek részben a válság következményei, de ha nem figyelünk rájuk időben, alááshatják az egész európai építkezést."

 

A magyar Országgyűlés még 2012 decemberében szavazta meg azt a törvénymódosítást, amely létrehozta Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét. Az ezt igénylő üzletembereknek legalább 250 ezer eurónyi, magyar államkötvénybe fektetett értékpapírral kell rendelkezniük.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: