Nincs fejlődő Magyarország gyarapodó falvak nélkül

Nincs fejlődő Magyarország gyarapodó falvak nélkül - összegezte álláspontját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselőcsoportja szerdán a Somogy megyei Patcán, a falvak és a mezőgazdaság helyzetéről, a vidék foglalkoztatási lehetőségeiről tartott idei első részországgyűlésen.

A felszólaló politikusok és szakértők javaslataiból egy országgyűlési határozattervezetet fognak benyújtani a parlamentnek - közölte bevezető előadásában Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető, hozzátéve: ennek lényege, hogy szakmai alapon, pártpolitikától függetlenül, miként lehet segíteni a magyar vidék megmaradását, fejlődését. A pártelnök felidézte: két évvel ezelőtt nagyon sokan várták ennek az új kormánynak a létrejöttét, hiszen a Fidesz ellenzékként azt ígérte, hogy amint kormányra kerülnek, számos olyan programot, kezdeményezést indítanak, ami segíteni fogja a magyar vidék megélhetését, a kisebb települések jövőjét.

 

"Ehhez képest azt látjuk, hogy az elmúlt két év nem szólt másról, minthogy ez a kormány lemondott a vidéken élő emberek millióiról" - fogalmazott Mesterházy Attila. Gráf József volt agrárminiszter hangsúlyozta: "nincs jó mezőgazdaság életképes vidék nélkül, és fordítva se". A szocialista kormányok nyolc évéről úgy vélekedett: kevés erő jutott a konkrét vidékfejlesztési feladatokra, ami annak tudható be, hogy először "a termelői bázist akartuk rendbe rakni". Ennek sikerességére példaként az elmúlt évet hozta fel, amikor "a mezőgazdaság a nemzetgazdaság egyetlen ágazata volt, ami teljesítette, sőt jelentősen túlteljesítette az éves költségvetésben meghatározott feladatait". "Nincs még egy olyan ágazata a nemzetgazdaságnak, amelyiknek olyan biztos jövője van, mint a mezőgazdaságnak" - fogalmazott Gráf József.

 

Hozzátette: a termékek iránt egyre növekvő szükséglet van, nagyon jó a magyar mezőgazdaság szerkezete, "az alapvető folyamatok jó irányba haladnak". Az elmúlt másfél-két évről szólva azt mondta: "szerencsére, igaziból semmi nem változott", a jelenlegi kormány folytatja az általuk megkezdett utat. "Azok a politikai feszültségek, amelyek ezt az ágazatot évek óta feszítették, azok talán most megoldódni látszanak, és egy nyugodtabb időszak van" - mondta az agrárszakember, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő hétéves ciklusban, amikor az Európai Unió is nagyobb forrásokat biztosít konkrét vidékfejlesztési feladatokra, a szocialista pártnak is "ebbe az irányba kell politizálni", ezeket a lehetőségeket kell jól kihasználni.

 

Lamperth Mónika volt önkormányzati miniszter, a párt önkormányzati kabinetvezetője arról beszélt, hogy a rendszerváltáskor közmegegyezés volt abban, hogy erős önkormányzatokat akar Magyarország, ám miután néhány év alatt kiderült, hogy a kisebb önkormányzatok nehezen birkóznak meg a feladataikkal, a Magyar Szocialista Párt kidolgozta az egymást segítő önkormányzatokra épülő kistérségi rendszert. "A legnagyobb baj ma az, hogy a Fidesz-kormány az önkormányzati rendszert teljesen felszámolja, teljesen kiüresíti" - fogalmazott Lamperth Mónika, aki annak az aggodalmának adott hangot: "ha minden eszközt elvesznek az önkormányzatoktól, nem lesz, aki segítsen az embereknek". Mint mondta, azért tiltakoznak a járási rendszer ilyen kialakítása ellen, mert míg "a kistérségi rendszer az önkormányzatoké, a járás az államé".

 

Közölte: a szocialista párt "amikor kormányra kerül, egész biztos, hogy ezt a rendszert felül fogja vizsgálni". Hozzátette: "nem az állam mindenhatóságában gondolkodunk", hanem hatékony munkamegosztásra az állam és az önkormányzatok között, és továbbra is fontos alapelvnek tekintik a kistelepülések együttműködését, összefogását. Feigli Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács korábbi elnöke azt javasolta, hogy elemezzék, miért nem sikerült a leghátrányosabb térségek felzárkóztatásában eredményt elérni, tovább szorgalmazta, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a szakképzésre, Pál Béla, az előző ciklusban a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke pedig a vidék fejlődését segítő turisztikai programok fontosságára hívta fel a figyelmet. Az MSZP parlamenti frakciójának tagjai a patcai részországgyűlést követően délután 16 somogyi településen lakossági fórumokat tartottak. (MTI)


Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás:

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
2026. 05. 20. 14:30
Megosztás:

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 20. 14:00
Megosztás:

Az Algorand újra elérhető a Robinhood US-en: nagy lökést kaphat az ALGO amerikai lakossági piaca

Az Algorand (ALGO) ismét teljes értékűen kereskedhetővé vált a Robinhood amerikai felületén, ami fontos fordulópont lehet a token számára az Egyesült Államokban. A lépés nem csupán egy újabb tőzsdei elérhetőséget jelent, hanem azt is jelzi, hogy a 2023-as szabályozói nyomás után enyhülhet az ALGO körüli megfelelési kockázat megítélése.
2026. 05. 20. 13:30
Megosztás:

Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok

Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok; május 18. és június 12. között több mint 20 ezren érkeznek a zánkai Erzsébet-táborba, valamint az erdélyi táborhelyre kikapcsolódni, a hétfőtől szerdáig és szerdától péntekig tartó turnusokban teljes ellátással és alkalmanként 40 különféle programmal várják a résztvevőket - közölte a szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 13:00
Megosztás:

Zenei NFT-k: Megoldást jelentenek a művészek számára a nagyobb jövedelemre?

A zeneipar bevételi struktúrája évtizedek óta vitatott téma. A streaming platformok megjelenésével a művészek ugyan szélesebb közönséghez jutottak el, ám az egy lejátszásra jutó bevétel minimálisra csökkent. Ebben a környezetben merültek fel a zenei NFT-k, amelyek a blokklánc technológia segítségével ígérnek új jövedelemforrásokat az alkotók számára. De vajon ez az ígéret megállja a helyét, vagy csupán egy újabb átmeneti trendről van szó? A kérdés megválaszolásához érdemes mélyebben megvizsgálni a technológia működését, a piaci realitásokat és azokat a konkrét előnyöket, amelyeket a művészek már ma is tapasztalnak.
2026. 05. 20. 12:30
Megosztás: