Felfelé vagy lefelé? - Nincs iránya a forintnak
2009. 06. 16. 17:10
Nemzetközi befolyásoló tényezőket követve ingadozott a forint árfolyama: az eurót kedden délután öt órakor 280,21 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 280,10 forinttal. Az európai kereskedés kezdete előtt 281 forint körül volt az árfolyam, majd délelőtt 283 forint fölé szökött. (ProfitLine.hu)
A nap folyamán a forint árfolyama széles ingadozást követett, 283,50 és 279 forintos euróárfolyam között mozgott. A forint és a térségbeli devizák árfolyamának alakulása szorosan követte a kockázatvállalási hajlandóság indikátoraként értelmezhető euró/dollár árfolyamot. A délelőtti meredek forint gyengülést elsősorban a nemzetközi piacokon erősödő kockázatkerülésnek tulajdonították a kereskedők, kiemelve a jen erre utaló erősödését az euróval és a dollárral szemben. A déli órákban az euró erősödni kezdett a dollár ellenében, részben a júniusi német ZEW gazdasági hangulat index alapján leszűrhető erősödő bizalom miatt, részben pedig a dollár nemzetközi tartalékdevizaként betöltött szerepével kapcsolatban felmerült kétségek miatt. Híre kelt ugyanis, hogy a BIRC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) oroszországi találkozóján felmerült a dollár tartalékdevizaként való használatának, illetve más devizával való leváltásának a kérdése. Miután kiderült, hogy a tanácskozásról kiadandó közlemény nem foglalkozik a dollárral, a dollár ismét magára talált. Az euró/dollár 1,3900 és 1,3850 között mozgott a nap folyamán. A forint további árfolyam alakulása változatlanul a nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság függvénye, de az erősödő tendenciával szemben fékező hatással van a térségben várható kamatcsökkentési hullám. A piac kamatcsökkentésre számít a lengyel, a cseh és a román jegybankok részéről. A lettországi "kedvező" fejlemények hatását ezzel szemben már beárazta a piac, innen csak negatív hatás érheti a térségbeli devizákat, ha nem kerül sor a konszolidációra rendezett keretek között. A dollárt délután öt órakor 201,93 forinton jegyezték (1,3871 dolláros euróárfolyam mellett), szemben a hétfő délutáni 202,27 forinttal. A svájci frank jegyzése 185,74 forint 186,10 forint után, 100 japán jent pedig 208,67 forinton jegyeztek 208,51 forint után.

Megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a “Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti utolsó napokban is óva inti a fogyasztókat: vásárlásaik során legyenek körültekintőek, és amennyiben lehetséges mindig nézzék meg az alternatív ajánlatokat is.
A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak
Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell beadniuk az egyéni vállalkozóknak, akiknek a NAV hivatalból intézi a biztosítotti bejelentését. Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A sertéshús előnyei és szállítási megoldások
A sertéshús nem csupán ízletes gasztronómiai lehetőség, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik, ami miatt gyakran szerepel az étrendünkben. Míg a vörös húsokról sokszor óvatosan beszélünk, érdemes újraértékelni ezeket a finom fogásokat, hiszen tápanyagdúsak és hozzájárulhatnak a táplálkozásunk egyensúlyához.
A magyar lakáspiac túlfűtöttsége: mi következik az árrobbanás után?
Az elmúlt évtizedben a magyar lakáspiac – különösen Budapest és az agglomeráció – rendkívüli árnövekedésen ment keresztül. A KSH adatai szerint 2014 és 2024 között a nominális lakásárak országos átlagban több mint 220–240%-kal, Budapesten egyes kerületekben 300% feletti mértékben emelkedtek. Ez az ütem még regionális összehasonlításban is kiugrónak számít.
Adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket végzett az NKFH
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban - közölte a hatóság az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében.
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
1,9 milliárd forintnyi támogatás érkezik: folytatódik a Csoóri Sándor Program 2026-ban is
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2026-ra is meghirdeti a Csoóri Sándor Programot, amely a Kárpát-medence teljes területén támogatja a népi kultúra élő közösségeit. 1,9 milliárd forintos keret, vissza nem térítendő támogatás és széles pályázói kör várja a népi kultúra közösségeit a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery
Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat
A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
Fehér lesz-e a karácsony?
A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt
Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?
Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra
A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés
Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.