OTP részvény - ma ismét nekifuthat
2011. 08. 23. 08:12
Felívelés volt tegnap a hazai részvénypiacon, minden területen azt lehetett látni, hogy az árak elindultak egy kicsit felfelé az elmúlt mintegy két hét jelentősebb eladói nyomását követően. A nap végére a BUX index némileg veszített értékéből, a korrekció szerényebb mértékű volt, mint a napi csúcsok, de így is sikerült több mint 1,8 százalékot emelkednie elsősorban az OTP, a Richter, a Mol és az Egis vezetésével. Az OTP részvények ára 89 forinttal, 2,31 százalékkal 3.949 forintra nőtt, forgalmuk 7,9 milliárd forintot tett ki. Mai elemzésünkben a bankpapír jövőjével foglalkozunk.
A nyitásban mutatott bizonytalanság után megindult felfelé az árfolyam, 3800 forintról egészen 4150 forintig emelkedett. Rossz hír híján újabb próbálkozás indult a túladottság mérséklésére. A forgalom azonban gyenge ahhoz, hogy komolyabban meg tudjon kapaszkodni, így amilyen gyorsan emelkedett, ugyanolyan gyorsan a nap végére mérséklődött a lendület.
Összességében pozitívum, hogy legalább a 3850 forintos szint felett zárt. Ahhoz, hogy tartósabb emelkedés mutatkozzon, magasabb fogalom és a 4200 forintos szinten történő átlépésre lenne szükség. Ameddig 3850 felett marad, további próbálkozások lehetnek az emelkedésre.
Bizalom és kiszámíthatóság nélkül nincsenek beruházások
A vállalkozások hosszú távú növekedésének kulcsa a jövőbe vetett bizalom. Egy-egy beruházási döntést mindig alapos mérlegelés előz meg: a gazdasági környezet, a finanszírozási lehetőségek és a piaci kilátások mind befolyásolják, hogy a cégek belevágnak-e a fejlesztésekbe. A Cégkassza Podcast legújabb adásában Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a vállalati hitelezés a finanszírozás mellett a bankok szerepéről is szól, akik partnerként támogatják ügyfeleiket a tudatos döntések meghozatalában.
Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek
A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a raliból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
Donald Trump végső figyelmeztetést küldött a Hamásznak
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán "végső figyelmeztetést" küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
Kapu Tibor: a HUNOR program új korszakot nyit a magyar űrkutatásban
Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
Itt az újabb nemzeti konzultáció!
Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
Idén nyáron is több ezer fiatal vett részt a honvédelmi táborokban
A Magyar Honvédség (MH) idén nyáron is kiemelkedő érdeklődés mellett szervezte meg a honvédelmi tematikájú nyári táborokat. Országszerte 52 helyszínen, 115 táborban, több ezer fiatal vehetett részt élményekben gazdag programokon - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap közleményben az MTI-vel.
Szijjártó Péter: az újabb ukrán légitámadás nem érinti a Magyarországra irányuló kőolajszállítást
Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
Adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek a magyar kkv-k
A magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítésekre tettek javaslatokat a Niveus üzleti tanácsadó cég, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) országos felmérésében - közölték az MTI-vel közös közleményükben vasárnap.
Kriptodráma a WLFI háza táján: manipulációs vádak, feketelisták, és Justin Sun befagyasztott milliárdjai
A World Liberty Financial (WLFI) token a legújabb példa arra, hogyan borulhat el gyorsan a hangulat a kriptovilágban. A Trump-család támogatásával induló DeFi projekt grandiózus ígéretekkel lépett színre, ám most súlyos vádak, befagyasztott vagyonok és közösségi feszültségek árnyékolják be a küldetését. Vajon decentralizációról beszélhetünk, ha a projektvezetés több száz tárcát zár ki a rendszerből?
A thyssenkrupp átszervezi magyarországi tevékenységét a nemzetközi irányelvek szerint
A versenyképesség növelése érdekében magyarországi tevékenységeit is összehangolja nemzetközi átalakítási folyamatával a vállalat. Az új struktúra eredménye: hatékonyabb K+F tevékenység és kiemelkedő ügyélközpontúság. A változtatások révén erősödnek Budapesten a globális üzleti támogató funkciók.
Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz
A lakosság egészségének védelme érdekében a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal megelőző intézkedésként elrendelte, hogy Vilonya és Papkeszi településeken kívül az ivóvízellátórendszerhez tartozó valamennyi településen – Berhida, Ősi és Királyszentistván – a vezetékes ivóvizet kizárólag forralás után szabad fogyasztani.