Obama: fizessenek több adót a gazdagok

"Helytelen és igazságtalan", hogy a leggazdagabb amerikaiak alacsonyabb rátájú adót fizetnek, mint a középosztály - jelentette ki kedden a floridai Boca Ratonban kampányolva Barack Obama demokrata párti amerikai elnök, aki sürgette, hogy a kongresszus az ún. Buffet-szabály értelmében változtasson ezen.

"El kell döntenünk, hogy milyen irányba haladjon az ország. Azt, hogy fenn akarjuk-e tartani az adókedvezményeket az olyan, leggazdagabb amerikaiak számára, mint én, Warren Buffet vagy Bill Gates, akik nem kértek belőlük és nincs is rá szükségük, avagy abba akarunk befektetni, ami elősegíti a növekedésünket" - mondta Obama a választási populizmus hangulatával áthatott beszédében.

 

"Mi a jobb módja a gazdaság megerősítésének? Adjunk újabb 150 ezer dolláros adókedvezményt minden milliomosnak és milliárdosnak, avagy fektessünk be az oktatásba, a kutatásba, az egészségügybe és veteránokba?" - tette fel a kérdést az Atlanti Egyetem hallgatóságának. "Amikor megadjuk az alapvető biztonságot az időseknek vagy betegeknek, vagy a munkát keresőknek, az nem gyengít meg bennünket.

 

Ami gyengít bennünket az az, hogy csak kevés amerikai tudja megengedni magának, hogy vásároljon azokból a termékekből, amelyeket a cégeink árusítnak. Ami valóban sújtja az egész gazdaságot, az a szupergazdagok és mindenki más között növekvő rés" - mondta az elnök. "Ebben az országban a gazdagság sohasem szivárgott le a kevés tehetőstől. A felvirágzás mindig alulról felfelé jött, az erős és a növekvő középosztály felől" - hangsúlyozta. Republikánus politikusok élesen bírálták és választási fogásnak minősítették az Obama által egyre hangsúlyosabban előtérbe helyezett, úgynevezett "Buffet-szabályt".

 

Ennek értelmében az évi 1 millió dollárnál nagyobb jövedelemmel rendelkezőkre vonatkozó adókulcs emelésével csökkenteni lehet a különbséget az amerikaiak felső 1 százaléka és a többi 99 százalék között. A leggazdagabbak megadóztatásának programja Warren Buffet multimilliárdos befektetőről kapta a nevét, aki szerint nem igazságos, hogy ő kisebb adókulcs alapján adózik, mint a titkára. (Ez azért lehetséges, mert a befektetések utáni adó Amerikában alacsonyabb, mint a béreké.)

 

A Republikánus Párt szóvivője, Kirsten Kikowski szerint Obama inkább adót emelne, mintsem csökkentené az állami kiadásokat. Paul Ryan, a képviselőház által megszavazatott republikánus költségvetés-tervezet szerzője azt kifogásolta, hogy az elnök pont azokat kívánja megadóztatni, akik munkahelyeket teremtenek. A demokrata többségű szenátus hétfőn szavaz majd a Buffet-szabályról, de az már szinte bizonyos, hogy a republikánusok megakadályozzák majd, hogy a jogszabály megkapja az elfogadásához szükséges kétharmadot. Obama a keddi beszédében rámutatott, hogy a felső 1 százalék az 1920-as évek óta nem látott szinten részesedik a nemzeti jövedelemből, s eközben az elmúlt fél évszázad legalacsonyabb adókulcsa szerint fizet adót. (MTI)


Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás:

Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás: