Olaszországot lezárják december 24-től január 6-ig
Giuseppe Conte közölte: a december 24-27., valamint a december 31. és január 6. közötti napokról van szó, amikor egész Olaszország úgynevezett vörös zónának számít majd a járványügyi korlátozások szempontjából.
Ennek értelmében leállítják az egész kereskedelmet, kivételt csak az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, fodrászatok, dohányboltok jelentenek majd. A vendéglátás kizárólag házhoz szállítással működhet, és csak este tíz óráig.
Tehát szenteste, karácsony ünnepén és szilveszterkor is a legmagasabb fokozatú korlátozások lépnek életbe. Utcára csakis a belügyminisztérium honlapjáról letöltött engedéllyel lehet kilépni, munkavégzés vagy egészségügyi indok miatt. A templomok nyitva maradnak, a misékre szabadon lehet menni, a lakóhelyhez legközelebbi templomba.
Engedménynek számít, hogy a teljes zárás ellenére mindenki napi egy alkalommal, reggel öt óra és este tíz között meglátogathatja rokonait és ismerőseit is, azzal a feltétellel, hogy az egy háztartásban élőkhöz csak további két személy csatlakozhat - a 14 évnél fiatalabbakat, fogyatékkal élőket, nem önellátóakat nem számolva. A szabadtéri sportolás csak egyénileg, lakóhely közelében engedélyezett.
További oldásnak számít, hogy négy napon, december 28-tól 30-áig, valamint január 4-én az egész ország úgynevezett narancssárga övezetnek számít majd, vagyis napközben feloldják a városokon, településeken belüli kijárási tilalmat. A települések közötti közlekedés viszont nem lesz engedélyezett. A kisebb, ötezer lakos alatti településekről legfeljebb 30 kilométerre lehet majd kimozdulni. Ezeken a napokon újranyithatnak az üzletek este kilenc óráig, a vendéglátás továbbra is csak elvitelre működik majd.
Giuseppe Conte miniszterelnök szokás szerint személyesen jelentette be az új, korlátozó intézkedéseket, amelyek közlésére az ország napok óta várt. Elmondta, hogy az október óta bevezetett korlátozások működtek, a Covid-19 járvány reprodukciós rátáját a korábbi 1,7-ről 0,86-ra csökkentették, de további szigorítások szükségesek egy újabb januári járványhullám elkerülésére. Megjegyezte, hogy az ünnepek alatti intézkedéseket a társasági összejövetelek korlátozására az egészségügyi szakértők sürgették.
A zárástól előre tartva pénteken már majdnem egymillióan indultak el az ünnepek idejére kiszemelt célállomásaikra: a milánói Malpensa repülőtéren 200 ezer utast számoltak, majdnem kivétel nélkül déli irányba indultak el. A központi római vasútállomáson, a Termini-pályaudvaron 60 ezren fordultak meg, igaz, ez alig tizede a tavalyi adventi időszak utolsó péntekén ott megfordult 600 ezer utashoz képest.
Jelentős forgalom várható az olasz autósztrádákon is egészen hétfőig, amikor leállítják a tartományok közötti közlekedést.
A kormány intézkedéseit bírálat érte a túl késői bejelentés és a nehezen követhető intézkedések miatt. Maria Elisabetta Casellati, a szenátus elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Conte-kormány a már tíz hónapja tartó járványhelyzetben még mindig "kapkodva" dönt, következetes intézkedések nélkül.
Olaszországban októbertől vezettek be ismét korlátozó intézkedéseket, novemberben az ország egy részét zárlat alá helyezték. Így az esetszámot a felére sikerült csökkenteni, de továbbra is majdnem húszezer új fertőzöttet szűrnek ki naponta. A halottak napi száma is magas maradt. Pénteken 17 992 új beteget regisztráltak, s a betegek közül 674-en haltak meg.
A járvány tavaszi kezdete óta elhunyt betegek száma ezzel megközelíti a 68 ezret.