Oldódik a feszültség a forint piacán is - erősödik a hazai fizetőeszköz
A S&P által az amerikai adósbesorolásra adott negatív kilátás okozta megrázkódtatás után a piacok figyelme már kedden visszafordult az amerikai tőzsdei eredmény-beszámolói szezon során nyilvánosságra kerülő adatok tanúsága szerint fellendülőben lévő gazdasági teljesítményre. Az európai befektetői hangulatot pedig kedvező makrogazdasági adatok közzététele javította.
Oldotta az euróövezettel szembeni kételyeket a keddi görög kötvénykibocsátás viszonylag kedvező piaci fogadtatása is. A nemzetközi befektetői hangulat a kockázatvállalás erősödése felé tolódott el, az euró erősödött a főbb devizákkal szemben és ezzel párhuzamosan a forint is.
Az eurót hétfőn még 1,42 közeli dollár árfolyamon jegyezték, majd kedden 1,43 dollár körüli árfolyamra erősödött, szerdán délelőtt pedig már jóval 1,44 felett járt. A dollárt szerdán délelőtt 183,76 forinton jegyezték 1,4437 dolláros euró árfolyam mellett a kedd délutáni 186,24 forint és 1,4299 dollár után. A svájci frank jegyzése 205,60 forint a keddi 207,30 forint után, száz japán jent pedig 221,89 forinton jegyeznek a kedd délutáni 225,16 forinttal szemben. (MTI)