Orbán: a hiányfék kérdésében nem enged a kormány

A miniszterelnök szerint azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, és eltérítsék a kormány által képviselt irányvonaltól. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek az alkotmánymódosítást érintő felvetései közül a költségvetési hiányfék ügyében nem fog meghátrálni a magyar kabinet. A kormányfő hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem. Jelezte továbbá, egyelőre nem áll szándékában döntést hozni a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásáról.

Orbán: a hiányfék kérdésében nem enged a kormány

A kormányfő a 180 percben felvételről sugárzott interjúban a Magyarországról tartott európai parlamenti (EP) vitáról azt mondta: "azért támadnak bennünket, hogy nyomás alatt tartsanak, és eltérítsenek attól a politikai és gazdasági irányvonaltól, amelyet most képviselünk". A magyar kormány folyamatosan azt kéri - magyarázta -, hogy "ha bajuk van, méltóztassanak megjelölni", amit kifogásolnak, konkrétumról azonban sosem beszélnek, "amit mondanak, az inkább a vicces kategóriába tartozik". Szerinte azért tartják nyomás alatt Magyarországot, mert "rálépett a nagy cégeik lábára", most például a rezsicsökkentéssel, vagyis az egész ügy "egyszerű pénzharc". Jelezte, ha elkészül az Európai Bizottság (EB) jelentése Magyarországról, részt fog venni az arról szóló EP-ülésen.


A Barroso által megjelölt, a negyedik alkotmánymódosítást érintő három kérdés közül a miniszterelnök - mint elmondta - egyikben sem osztja a bizottsági elnök álláspontját, ám mivel "kettőnek nincs jelentősége, semmilyen fájdalmat nem okoz nekünk elfogadni az ő szerintem hibás álláspontját". E két téma egyike a választási kampánykiadások korlátok közé szorítása, amelyről Barroso azt mondja, ez európai ügy is, mert érinti az EP-választásokat, ezért meg kell vizsgálni - idézte fel Orbán Viktor, úgy fogalmazva: "szívesen teszünk egy olyan kivételt, hogy ezek a szabályok ne vonatkozzanak az EP-választásokra". A másik ilyen kérdés a bírósági ügyek áthelyezése, amelyben "ha azt akarják, hogy olyan ügyek, amelyek EU-s ügynek minősülnek, ne legyenek áthelyezhetőek, akkor mi erre is adunk szívesen megoldást" - mondta.
    

A harmadik ügyben, a költségvetési hiányfék esetében azonban a magyar kabinet nem fog meghátrálni, le akarja folytatni a vitát, akár az európai bíróság előtt is. Ennek lényege - ismertette -, hogy "ne állhasson elő olyan helyzet, hogy bármilyen nemzetközi fejlemény - mondjuk, Magyarországot elmarasztaló ítélet vagy kártérítés - miatt a költségvetési hiány növelésének az árán tegyünk ezeknek eleget". Ilyen esetben a büdzsében meglévő pénzeket kell felhasználni, ha pedig azok nem elegendők, adót kell kivetni - szerinte ez szükséges, európai szellemiségű szabály.
    

Kitért arra is, hogy az alaptörvénnyel kapcsolatban több elismerő levelet kapott Izraelből és hazai zsidó közösségektől a kisebbségek emberi méltóságát védő új szabályért. A kormány világossá tette, hogy zéró toleranciát hirdet a faji megkülönböztetés, különösen az antiszemitizmus ellen - jelentette ki.
    

Viviane Redingnek, az EB alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős alelnökének Magyarországgal kapcsolatos bírálatait Orbán Viktor úgy kommentálta: Reding nem adja meg a magyaroknak a tiszteletet. "Nem azért küldték őt oda, hogy sértegessen nemzetállamokat, európai népeket, például a magyarokat, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket" - mondta.
    

A keddi európai néppárti frakcióülésről beszámolva a kormányfő azt mondta, kritikát nem, csak kérdéseket kapott a képviselőktől. "Azok voltak ott többségben, akik elismeréssel adóznak Magyarország teljesítményének" - közölte, megjegyezve, arra számít, hogy a néppárt elutasítja a Magyarországgal szembeni kettős mércét.
    

Az EB-nek hétfőn megküldött konvergenciaprogramról a kormányfő azt mondta: "saját gazdasági tudásunkra kell alapozni a politikánkat, és nem pedig Brüsszelből küldött javaslatokra vagy ötletecskékre. (...) Egyébként a magyar gazdaság úgy is tudott volna működni és jól teljesíteni, hogy nem két százalékra megy le a költségvetési hiány, hanem mondjuk, 2,5, vagy 2,7, vagy akár 2,9-re" - fejtette ki. Brüsszel azonban - folytatta - rendkívül agresszíven, a Magyarországnak járó támogatások felfüggesztését sem kizárva arra szorította a kormányt, hogy olyan megoldásokat találjon ki, amelyek ugyan nem voltak megszorítások, de javították a büdzsé helyzetét. "Ha nem kellett volna a brüsszeli elvárásokat teljesítenünk, akkor már 2012-ben is kisebb lett volna a visszaesés" - vélekedett, jelezve ugyanakkor: idén megindul a gazdasági növekedés. Azt is hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem.
    

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy folyamatosan csökken az államkötvények kamata, egyre olcsóbban jut pénzhez Magyarország, "nem számítok arra, hogy ez változna".  Idén lesz béremelés, csökken az infláció, egyre több munkahely lesz. "A munkának van értelme, ezt egyre többen fogják látni ebben az esztendőben" - jelentette ki.
    

Ha a túlzottdeficit-eljárás ügyében a tények alapján születnek döntések, akkor meg kell szüntetni a Magyarország elleni eljárást, ám mivel az országgal szemben rendszeresen kettős mércét alkalmaznak, nem lehet kizárni, hogy bár a tények mellettünk szólnak, mégsem születik számunkra kedvező döntés - mondta.
    

Orbán Viktor beszélt a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetleges összevonásának, egységesítésének lehetőségéről is, kijelentve: a kabinet semmilyen döntést nem hozott az ügyben. "Nem szorgalmazom ezt a vitát, nem is akarok egyelőre ilyen döntést hozni, de helyesnek tartom, hogy a bankunióról szóló európai vita miatt ez a szakmai diskurzus megindult. (...) Ha a szakmai közvéleményben jól körülhatárolhatóan kialakultak az álláspontok, akkor veszi maga elé a kormány a kérdést", és hoz döntést - közölte. (MTI)

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás: