Orbán: az antiszemitizmus minden formáját elítéljük

Magyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen, a kormány az ország minden polgárát megvédi, és az antiszemitizmus minden formáját elítéli - írta Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában.

Az emléknapon a magyar kormány fejet hajt az áldozatok előtt, a fájdalmas évforduló pedig minden jóérzésű magyar embert megemlékezésre késztet - hangsúlyozta Orbán Viktor az MTI-nek megküldött dokumentumban. A kormányfő emlékeztetett: Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidó közössége, amelynek virágzó kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt, és az napjainkban is.

 

A zsidóság 1944-45-ös tragédiája így az egész magyar nemzet tragédiája - tette hozzá. A magyar kabinet erkölcsi és politikai kötelességének érzi - folytatta a miniszterelnök -, hogy következetesen nézzen szembe a 20. századi diktatúrákkal és az akkor elkövetett rémtettekkel. "Bevezettük a holokauszt-emléknapot minden magyar iskolában, megalapítottuk a Terror Háza Múzeumot, valamint most már lassan egy évtizede működik a Holokauszt Emlékközpont Budapesten" - sorolta, jelezve egyúttal, hogy 2014-ben lesz a magyar zsidóság megsemmisítésének 70. évfordulója, ezért a kormány létrehozta a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot.

 

"Meggyőződésem, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen. Megvédjük az ország minden polgárát, és ebben nem ismerünk kompromisszumot. Nem tűrjük és elítéljük bármely kisebbség megbélyegzését, az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját" - zárta nyilatkozatát Orbán Viktor. Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés.

 

Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek állandó kiállítása a magyar zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését és elpusztítását idézi fel. Az első nemzetközi holokauszt-emléknapi rendezvényt 2006-ban az Országház előtt tartották az Élet Menete Alapítvány szervezésében. A magyarországi holokauszt emléknap április 16-ra esik, miután 1944-ben ezen a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása.


Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Megtorpant az Ethereum árfolyama 2800 dollár előtt: most két árszint döntheti el a folytatást

Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
2026. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A továbbra sem enyhülő geopolitikai kockázatok és Michael Barr szigorú hangvételű üzenete nyomán emelkedtek az amerikai hosszú hozamok; a 10 éves 14 bázisponttal 5,11%-ra, 2007 óta nem látott szintre, a 2 éves 15 bázisponttal 4,9%-ra, 2024 óta nem látott szintre emelkedett. Eközben Európában is hozamemelést hozott a szerdai kereskedés; a német 10 éves hozam 10 bázisponttal 3,55%-ig kúszott, a mediterrán országokban ettől is nagyobb léptékű, 10 bázispont feletti hozamemelkedéseket láthattunk.
2026. 09. 24. 11:00
Megosztás:

Pirosban zártak a Wall Street-i indexek; gyengélkedett a technológiai szektor

A Wall Streeten egymást érték a részvénypiacok számára kedvezőtlen hírek; a közel-keleti konfliktus lezárásának kilátástalansága mellett a technológiai szektor gyenge teljesítménye, az emelkedő kötvényhozamok és a Fed egyik döntéshozójának szigorú hangvételű üzenete is rontotta a hangulatot.
2026. 09. 24. 10:30
Megosztás: