Orbán: nincs helye megszorításnak a kormány gazdaságpolitikájában

A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vas Népének adott, a lap online oldalán vasárnap megjelent interjúban, amelyben úgy fogalmazott: "nagy korszak kapujában vagyunk". Az oktatási átalakításokról azt mondta, az irány jó, de még sokat kell tenni, hogy hibátlanul működjön a gépezet, az egészségügyre kitérve pedig arról beszélt: emelni kell a háziorvosok jövedelmét.

A vasárnapi önkormányzati választás egyik legfontosabb kérdésének Orbán Viktor azt nevezte, hogy lesznek-e olyan polgármesterek és megyei vezetők, akik képesek együttműködni a kormánnyal. "Az együttműködéshez bizalom kell. Az nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk a kormányt, lejáratjuk külföldön, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó" - fogalmazott.

 

A miniszterelnök ezért azt kérte az emberektől, hogy olyan önkormányzati vezetőket válasszanak, akik őszintén tudnak közösen dolgozni a jelenlegi kormánnyal. "Ahol ilyen képviselők, polgármesterek lesznek, ott kialakul az összefogás, és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit" - mondta. A kormányfő emlékeztetett, hogy a 2010-es országgyűlési választás óta minden voksolást megnyert a Fidesz-KDNP, ami szerinte azt jelzi a külvilágnak, hogy Magyarország erős, mert egységes.

 

választás

 

A választóktól azt kérte, erősítsék tovább az országot az összefogás erejével, és október 12-én tegyék mindenki számára világossá: "ez az ország a miénk, mi döntjük el, hogy mi történik itt". Orbán Viktor szerint a rendszerváltás óta a magyaroknak három nagy problémával kellett szembenézniük: egyrészt az áremelkedések folyamatosan elvitték a megkeresett pénzük értékét, másrészt a felvett hitelek kamatai mindig nőttek, a harmadik probléma pedig az volt, hogy lassan elfogytak a munkalehetőségek.

 

A 2010-ben elkezdett kormányzati munkával azonban mára megfékezték az inflációt - amit segített a rezsicsökkentés -, a bankok elszámoltatásával pedig véget vetettek "a tisztességtelen bankárkodás korszakának" - fejtette ki. Emellett munkahelyeket teremtettek - folytatta -, így ma már több mint négymillió ember dolgozik Magyarországon, ám "az előttünk álló időszakban szeretnénk eljutni oda, hogy ötmillió embernek legyen munkája".

 

Ez szerinte olyan világbravúr lenne, amely előtt "talán még a legbőszebb kritikusaink is megemelnék a kalapjukat". "Nagy korszak kapujában vagyunk, és úgy érzem, hogy a munkaalapú társadalom felépítését a következő időszakban végig tudjuk vinni" - jelentette ki a kormányfő. A lapinterjúban hangsúlyozta azt is: a mostani kormány gazdaságpolitikájában a megszorításnak nincs helye. "Arra készülünk, hogy az emberek többet fognak keresni, megőrizzük a nyugdíjak értékét, a gyermeknevelés terhei könnyebbek lesznek, jobbak lesznek az iskoláink, és jól fognak működni a kórházaink" - sorolta, majd leszögezte: nem rossz, hanem jó dolgokra készülnek.

 

A magyarországi bérekről szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: "az elmúlt négy év kemény munkájával feljutottunk Európa pincéjéből a földszintre. Most az a kérdés, van-e bennünk elég szufla, hogy nekivágjunk az emeleteknek". Ezért is tartja nagyon fontosnak a minőségi oktatást, mert ha végig tudják vinni az oktatási rendszer átalakítását, akkor egyre magasabb szintű tudással rendelkező munkavállalók dolgoznak majd az országban, ebből adódóan pedig nőni fog a bérük is.

 

Ehhez még sokat kell tenni - mondta, de arra büszke, hogy az elmúlt négy évben a bérek reálértéke folyamatosan nőtt. Az oktatás szerkezeti átalakításával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az irány jó, de még nagyon sokat kell dolgozni, hogy a gépezet hibátlanul működjön. Szerinte korábban rossz szokások rögzültek Magyarországon. Példaként említette, hogy a fiatalok közepes tanulmányi eredménnyel is elmentek gimnáziumba, majd egyetemre, és senki nem mondta meg nekik az elején, hogy több diploma is értéktelen lehet a munkaerőpiacon. "A megtévesztésre épülő oktatási rendszert magunk mögött kell hagynunk.

 

Egyenesen kell beszélnünk a saját gyerekeinkkel, meg kell mondanunk nekik, hogy merre induljanak" - fogalmazott. Az egészségügyre kitérve a miniszterelnök hangsúlyozta: emelni kell a háziorvosok jövedelmét, akiknek több műszerre van szükségük, és alkalmassá kell tenni őket összetettebb feladatok ellátására. Szerinte ugyanis ma az egészségügyet az terheli meg leginkább, hogy kórházakban és a járóbeteg-ellátásban kezelnek olyan betegségeket is, amelyeket jól felszerelt háziorvosi rendelőkben is meg lehetne oldani. Erősebbé, acélosabbá kell tenni a háziorvosi rendszert - összegezte álláspontját.

 

Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy 300-400 milliárd forintnyi egészségügyi fejlesztés, kórházfelújítás zajlott le az elmúlt időszakban. Arra a kérdésre, hogy mindeközben a magyarországi kormányzati intézkedéseket erős kritika illette az elmúlt hetekben az Egyesült Államokból és az Európai Unióból is, a kormányfő úgy reagált: "tizenhatszor is elmondhatják ugyanazt, egyre hangosabban, ha nincs igazuk, akkor tizenhetedszer sem fog zavarni. (...) Ha túlságosan gyakran, a valóságtól elrugaszkodott módon mondanak ítéletet Magyarországról, egy idő után már senki sem figyel oda rájuk. Most ilyen időket élünk".


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: